rubicon

A sztyeppei hadviselés és a honfoglalók

14 perc olvasás

A honfoglalók fegyvereik erejével szerezték meg a Kárpát-medencét, a „magyarok nyilaitól” rettegett Európa. A nemzeti büszkeség a sztyeppei népek szívósságában, a fegyelemben, a csodafegyverként bemutatott íjban vagy éppen az „ismeretlen” taktikában vélte megtalálni a sikerek titkát. A magyarok azonban nem álltak magukban harctéri képességeikkel, hozzájuk hasonló népekkel is meg kellett küzdeniük, a nyugati ellenfelek pedig régóta ismerték a keleti lovas íjászok hadviselését. De akkor mivel magyarázható a magyarok eredményessége?

A Csendes-óceántól egészen a Kár­­pátok karéjáig húzódó eur­ázsiai sztyeppeövezet sokféle népe az idők folyamán rengeteget harcolt letelepedett déli szomszédaival. A hol háborús, hol békés kölcsönhatások változatos harci kultúrát hoztak létre a sztyeppén, amelyben ugyan szinte mindvégig kitüntetett jelentősége volt a lovas hadviselésnek és az íj használatának, ám mégis rendkívül rugalmas maradt, amint erről a kárvallott szomszédos kultúrák írástudói rendre be is számoltak az utókornak.

Sokszínűség vagy egysíkúság?

Abban a kutatók többsége egyetért, hogy számos sztyeppei nép fegyverzete, taktikája hasonló lehetett a honfoglaló magyarokéhoz, sőt némelyek szerint teljesen azonos volt azzal. Érdemesnek tűnik tehát új irányból, a történeti párhuzamok felől is alaposabban megvizsgálni a kalandozó magyarok és más sztyeppei népek hadviselését. Így könnyen fény derülhet rá, hogy azok a leegyszerűsítő elképzelések, amelyek a „keleti” könnyűlovassággal szemben a nehézlovasságot a „Nyugatnak”

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.