rubicon

A székelyek és a várépítés

Ha a megmaradás forgott kockán
4 perc olvasás
A templomerődök igazi hazája Erdély. A török és tatár veszedelem a Székelyföldön is megkövetelte a védelem hathatós teljesítését. A székelyek a templomot, településeik legerősebb és legbiztonságosabbnak látszó épületét igyekeztek várrá átalakítani. Pedig a székelyek hosszú ideig nem gondoltak várak építésére. Sőt, törvényben mondták ki: a székelységen vár ne legyen. És mégis várépítők lettek volna a székelyek? Nagy helyismerettel rendelkező szerzőnk erre a kérdésre keresi a választ.

A Székelyföld fennmaradt középkori építészeti emlékei és az írott források is arról tanúskodnak, hogy a székely nép nem épített várakat. Orbán Balázs a múlt század hatvanas éveiben e területen több középkori vármaradványt is feltérképezett, s a Csíki Krónika nyomán a székely rabonbánok várainak tartotta őket. Mint utólag kiderült, ezeket a várakat nem a székelyek építették.

Ősi határvárak

Még a 11. század végén vagy a 12. század elején a magyar királyság a Hargita kráterétől déli irányba húzódó, majd a Persányi-hegygerincen folytatódó határvonalát gyepűsávval erősítette meg. Ezt a töltésvonulatot talán már kezdetben is - de a 12. század elejétől már bizonyíthatóan - egyszerű alaprajzú, kőből épült határvárak egészítették ki. Ebbe a védelmi rendszerbe tartozott a Székelyudvarhely melletti Budvár, a varsági Tartód vár, a parajdi Rabsonné vára, Korond környéki Firtos vára, a Rika-tetői Kustaly vára és még néhány más korai erősség. E korai határvárak építőit nem ismerjük, az azonban bizonyos, hogy a székelyek betelepítésekor már készen állottak, s a betelepüléssel egyidejűleg hatávédő szerepük is elévült. Hasonló sorsa jutottak azok a várak is, melyek a határ keletre tolása után, a 12. század végén és a 13. század elején épültek az Olt mentén, valamint a majdani

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.