A snagovi foglyok

Az 1956-os forradalom utóvédharcainak, a nemzeti ellenállásnak egyik helyszíne a romániai Snagovi-tó környéke. Ide hurcolták a jugoszláv nagykövetségen menedékjogot kapott s az onnan távozó, szovjet–magyar–román együttműködéssel, jugoszláv asszisztálás mellett tőrbe csalt Nagy Imrét és társait. A 26 felnőttnek és 12 gyermeknek (a 13. gyerek Bukarestben született meg december 21-én) fogalma sem volt arról, hogy a repülőgépek november 23-án este hova szállítják őket felfegyverzett KGB-sek őrizete alatt. Leginkább a Szovjetunióba való száműzetéstől, Szibériától tartottak. Amikor kiderült, hogy egy bukaresti repülőtéren landoltak a gépek, még fel is lélegeztek.

Az otopeni repülőtéren Nagy Imrét és feleségét, Losonczy Gézát és családját, Donáth Ferencet és családját külön-külön személyautóba ültették, a többieket egy autóbuszba, s a fővárostól északra hosszan elnyúló Snagovi-tó északi partjára vitték őket. A három különválasztott családot a Pacea üdülőtelepen szállásolták el (amelyet a Kominform használt 1956 tavaszi fennállásáig) három külön álló házban, hogy egymással se érintkezhessenek. Az autóbusz utasai az onnan hét kilométerre eső nagy üdülőbe, Miklós herceg egykori palotájába kerültek (ma a román titkosszolgálat üdülője). Fényesen kivilágított ebédlő, gazdagon terített asztalok, „pincérek” (valójában a Securitate emberei) fogadták a meglepett „vendégeket”. Ez a pompás ellátás azonban nem tartott sokáig.

„Az ügy lezárása érdekében a magyar kormány – egyetértve a jugoszláv kormány hozzám intézett 1956. november 18-ai levele 3. oldal, 8. bekezdésében tett javaslatával – ezúton írásban is megismétli a szóban több ízben tett kijelentését, hogy Nagy Imrével és csoportja tagjaival szemben múltbeli cselekedeteikért nem kíván megtorlást alkalmazni. 

Tudomásul vesszük, hogy ily módon a csoport számára nyújtott menedék megszűnik, ők maguk a Jugoszláv Nagykövetséget elhagyják, és szabadon távoznak saját lakásukra.” (Kádár János Edvard Kardeljhez címzett leveléből, 1956. november 21.)