A történeti kutatásokat régóta segítik a természettudományos vizsgálatok. Különösen nagy szükség van rájuk az írott forrásokban szűkölködő őstörténet esetében. A fizikai antropológia például a 19. század vége óta hathatósan támogatja a régészetet, napjainkban pedig már a természettudományok robbanásszerű fejlődésével számtalan új módszer használható fel. A genetika fejlődése is egyre újabb vizsgálati lehetőségeket kínál, s ami tegnap korszerű volt, mára szinte elavult. A természettudományos-technikai fejlődéssel párhuzamosan azonban szaporodnak a kérdések is. Kitől is kellene mintát venni? És mit is jelent a kinyert eredmény? Úgy tűnik, rögös út vezet még addig, amíg a genetikai eredmények tényleges történelmi felhasználásának módszere letisztul.
A DNS-alapú filogenetika fiatal tudományág. James D. Watson és Francis Crick 1953-ban fedezte fel a DNS szerkezetét. Kary Mullis 1983-ban dolgozta ki az úgynevezett polimeráz láncreakció technikát, amelynek segítségével mesterségesen másolható és sokszorosítható a DNS laboratóriumi körülmények között. E felfedezések jelzik azokat a főbb állomásokat, amelyek lehetővé tették, hogy a kutatók vizsgálják a mitokondriális DNS és az
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
