rubicon

A nemzeti elit megújítása

Klebelsberg Kuno, az építő
14 perc olvasás

Mi Klebelsberg jelentősége? Az emberi tőkébe a művelődésen keresztül történő beruházás döntő fontosságának felismerése. 

Egy még hagyományos (agrár)társadalomban a tudás és a „magas” tudomány (művészet) össznemzeti ügyként történő elismer­tetése. 

Az állami eszközök koncentrált felhasználásának szakszerű alkalmazása. 

Olyan kultúrpolitika kialakítása, amelynek eredményei tartósan és távlatosan – kormánypoliti­kától függetlenül – képesek egy nemzet szolgálatára.

A magyar agrártársadalomnak mindig volt egy nyugati mércével is mérhető nemesi értelmiségi elit­je. Ez az elit a vitézség, vagyis a katonai teljesítmények, a tanulás és nem kevés esetben a pénz/vagyon általi nemesedés összefüggéseiben nyitott volt, és jelentős nemzeti/közösségi feladatokat és áldozatokat vállalt (a 19. században például jelentős intézményeket – MTA, Nemzeti Színház, Nemzeti Könyvtár stb. – alapított és jórészt finanszírozott). Ez az elit egyben mindenkor „tudáselitje” is volt a magyarságnak, jórészt olyan, gyakran nem nemesi eredetű személyekkel együtt, akik tanulmányaikat nyugat-európai egyetemeken fejezték be s ezáltal a magyar etnikai/nemzeti közösség szellemi „szinkronját” biztosították Nyugat-Európával.

Ennek a történelmi elitnek óriási tekintélye volt

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.