rubicon

A Nagy Imre-per politikai háttere

36 perc olvasás
Ma már teljességgel kizárható az a feltételezés, hogy politikai indulat vagy bosszúvágy vezetett volna a Nagy Imre-perben a halálos ítélet kimondásáig. Másfél éves előkészület és a legfelsőbb (párt)politikai fórumokon történt mérlegelés előzte meg a végső döntést. Az ítélet meghozatalában két tényező bizonyult döntőnek. Egyrészt a forradalom eltiprását magukra vállaló szovjetek a közös gyilkossággal tudták leginkább magukhoz láncolni az új magyar pártvezetést. Másrészt, s ez talán még fontosabb volt, Kádárék mindaddig nem érezhették magukat biztonságban, hatalmukat pedig legitimálva, ameddig Nagy Imre és társai élő politikai alternatívát jelentettek.

A magyarországi kommunizmus hosszan elnyúló válságának az a szakasza, amely 1958. június 15-én Nagy Imre és társai elítélésével végződött, pontosan öt évvel korábban vette – láthatóan – kezdetét. 1953. június közepén Moszkvába rendelték a magyar párt- és állami vezetőket, s megalázó leckéztetések közepette arra kötelezték őket, hagyjanak fel sztálinista gazdaságpolitikájukkal és törvénysértő magatartásukkal, Rákosi Mátyást pedig arra utasították, hogy a miniszterelnökséget haladéktalanul adja át a mérsékeltebb felfogása miatt addig háttérbe szorított Nagy Imrének. 1953. június 16-án tehát Nagy Imre mint a népbarát reformok kidolgozására és végrehajtására kijelölt miniszterelnök érkezett vissza Budapestre. Ezzel rálépett arra az útra, amely – napnyi pontossággal – öt évvel későbbi kivégzéséhez vezetett.

Nagy Imre és a Nagy Imre-csoport történelmi szerepe

A Kreml gazdáinak ezúttal sikerült megtalálniuk a legmegfelelőbb embert a feladatra. Csupán két tényezőt hagytak számításon kívül: egyrészt azt, hogy Nagy Imre túlságosan is

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.