rubicon

A Magyar Királyság geopolitikai helyzete Luxemburgi Zsigmond korában

21 perc olvasás

A közgondolkodás a középkori magyar nagyhatalmat – teljesen jogosan I. (Nagy) Lajos korával azonosítja, amikor a magyar–lengyel perszonálunió létrejöttével, illetve a dalmát partvidék megszerzésével a Magyar Királyság Közép-Európa egyik legerősebb állama lett.

Ugyanakkor Luxemburgi Zsigmond, aki a nagy Anjou uralkodó leányát, Máriát vette feleségül, komoly szerepet játszott a korszak európai politikájában. Egyrészt felvette a harcot az egyre erősödő Oszmán Birodalommal, bár a nikápolyi kudarc után főként a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Másrészt német királyként olyan problémákkal kellett szembenéznie, mint a nyugati egyházszakadás vagy a huszitizmus.

A nagyszabású tervek megvalósításában végig számíthatott a Magyar Királyság erőforrásaira.

 

A hatalmas birodalmat megterem­tő oguz-török eredetű törzset alkotó családok a népvándorlás 13. századi utórezgéseivel, a mongoloktól hajtva sodródtak Turkesztán sztyeppéiről Kis-Ázsiába. A terület akkori ura, a Kónjában székelő szeldzsuk szultán a korabeli gyakorlatnak meg­felelően az oszmán-törököket a Kis-Ázsiá­ból már csaknem teljesen kiszorult Bizánci Birodalom határához, Burszától délkeletre telepítette le. A meggyengült Bizánci Birodalom közelsége magában hordozta a terjeszkedés lehetőségét: a dinasztiának és a majdani birodalomnak nevet adó Oszmán (1299– 1326) vezetésével sorra foglalták el a határ menti településeket. 1326-ban pe­­dig megadta magát Bursza, ahol az ál­lamalapító fia, Orhán (1326–1362) berendezte az új állam első székvárosát.

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.