rubicon

A magyar békejegyzékek érvrendszere

lock Ingyenesen olvasható
13 perc olvasás

Az el­ső vi­lág­há­bo­rút le­zá­ró bé­ke­szer­ző­dé­sek ren­del­ke­zé­sei­nek be­fo­lyá­so­lá­sá­ra a vesz­tes ál­la­mok szá­má­ra csak a bé­ke­ter­ve­ze­tek­kel kap­cso­la­tos elő­ze­tes és vá­lasz­jegy­zé­kek be­nyúj­tá­sát és a de­le­gá­ció­ve­ze­tő egy­sze­ri szó­be­li nyi­lat­ko­za­tát tet­ték le­he­tő­vé. Apponyi Al­bert, az 1919. de­cem­ber 5-én, utol­só­ként meg­hí­vott ma­gyar bé­ke­de­le­gá­ció ve­ze­tő­je a Né­gyek Ta­ná­csa előtt 1920. ja­nuár 16-án az aláb­bi ér­ve­ket hoz­ta fel a ma­gyar bé­ke­szer­ző­dés ter­ve­ze­te el­len: a bün­te­tés arány­ta­lan­sá­ga, a nem­ze­ti ön­ren­del­ke­zé­si elv meg­sér­té­se, a ma­gyar­ság­nak a szomszédos né­pek­kel szem­be­ni mű­velt­sé­gi fö­lé­nye, a ha­tár­megál­la­pí­tás so­rán a nép­sza­va­zás el­vé­nek fi­gyel­men kí­vül ha­gyá­sa, a ki­sebb­sé­gi sors­ra ítélt ma­gya­rok jog­sé­rel­me, sok új nem­ze­ti­sé­gi ál­lam lét­re­ho­zá­sa. A ma­gyar bé­ke­jegy­zé­kek eze­ket az el­ve­ket igye­kez­tek alámasztani és ér­vény­re jut­tat­ni. 

Ke­let-, Dél­ke­let- és Kelet-Közép-Európa – a győz­tes an­tant há­bo­rús cél­po­li­ti­ká­ja kö­vet­kez­té­ben, va­la­mint a sok­nem­ze­ti­sé­gű bi­ro­dal­mak ve­re­sé­gét rész­ben fel­gyor­sí­tó, rész­ben pe­dig ki­hasz­ná­ló nem­ze­ti füg­get­len­ségi moz­gal­mak ha­tá­sá­ra – 1918 ok­tó­be­ré­ben–no­vem­be­ré­ben ra­di­ká­li­san átala­kult. Mindez a Habs­burg-mo­nar­chia ré­szét al­ko­tó Ma­gyar Ki­rály­ság nem­zet­kö­zi jo­gi hely­ze­té­ben sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyek­kel járt, ame­lyek­kel szem­ben az egész ma­gyar po­li­ti­kai elit esz­köz­te­len­nek bi­zo­nyult. Ráadá­sul kép­te­len volt tel­jes nem­ze­ti koa­lí­ció­ba tö­mö­rül­ve egy­sé­ges ál­lás­pon­tot kiala­kí­ta­ni. A vi­lág­há­bo­rús ve­re­sé­get ok­tó­ber 17-i par­la­men­ti be­szé­dé­ben elis­me­rő Ti­sza Ist­ván a győz­te­sek­kel foly­ta­tan­dó tár­gya­lá­sok­ban je­löl­te meg a le­het­sé­ges kiu­tat. 

Bé­ke­cé­lok, pa­ci­fiz­mus

A tel­jes ka­to­nai-dip­lo­má­ciai összeom­lást lát­va Ti­sza ok­tó­ber 23-án mó­do­sí­tot­ta ad­dig ma­ka­csul tar­tott vá­lasz­tó­jo­gi ál­lás­pont­ját. A „nem­ze­ti kon­cent­rá­ció” ér­de­ké­ben a par­la­men­ti pár­tok el­nö­kei­nek meg­be­szé­lé­sén – „a láz­be­teg nem­zet” sú­lyos ál­la­po­tá­ból va­ló ki­lá­balás ér­de­ké­ben – el­fo­gad­ta az ál­ta­lá­nos vá­lasz­tó­jog be­ve­ze­té­sé­nek kö­ve­tel­mé­nyét. A Wekerle-kormány ok­tó­ber 31-i ha­tállyal fel­mond­ta az 1526 óta fennál­ló oszt­rák–ma­gyar ál­lam­kö­zös­sé­get, így pró­bál­ván az utol­só utá­ni pil­la­nat­ban do­ku­men­tál­ni a ma­gyar kü­lönál­lást. Ez azon­ban már tel­jes­ség­gel cél­ta­lan és ha­tás­ta­lan lé­pés­nek bi­zo­nyult ab­ban a hely­zet­ben, ami­kor a tör­té­ne­ti ma­gyar ál­lam na­gyob­bik ré­szét az an­tant elő­ze­te­sen odaígér­te a ré­gi és az új szom­széd ál­la­mok­nak. A pá­duai és – az an­tant ál­tal szin­te azon­nal ér­vény­te­len­nek te­kin­tett – belg­rá­di fegy­ver­szü­ne­ti megál­la­po­dá­sok pe­dig meg­te­rem­tet­ték a du­nai ré­gió ál­lam­jo­gi át­ren­de­ző­dé­sé­nek ka­to­nai és dip­lo­má­ciai fel­té­te­leit.

Az 1918. ok­tó­ber 31-én ha­ta­lom­ra ke­rült Ká­ro­lyi-kor­mány ab­ból a fel­te­vés­ből in­dult ki, hogy mindad­dig, amíg el nem dől, elis­me­rik-e, s ha igen, meg­hív­ják-e Ma­gyar­or­szá­got a bé­ke­kon­fe­ren­ciá­ra, tar­tóz­kod­ni kell min­den egy­ol­da­lú, az an­tant ál­tal nem en­ge­dé­lye­zett ka­to­nai fel­lé­pés­től. Azt azon­ban egyér­tel­mű­vé tet­te, hogy a tör­té­ne­ti ma­gyar ál­lam ha­tá­rai­nak mó­do­sí­tá­sá­ban egye­dül a bé­ke­kon­fe­ren­ciát is­me­ri el kom­pe­tens fó­rum­nak. Az 1918. de­cem­ber 4-i mi­nisz­ter­ta­ná­csi ülés a Fel­vi­dék ka­to­nai kiürí­té­sét kö­ve­te­lő Vix-jegyzékre vá­la­szol­va til­ta­ko­zott az el­len a fel­té­te­le­zés el­len, hogy „a »Ma­gyaror­szág« név alatt is­mert ezer­éves ál­lam­nak sem­mi­képp nem két­sé­ges ha­tá­rai mintegy au­to­ma­ti­kus mó­don máris meg­vál­toz­tak”, s ez­zel a te­rü­le­ti dön­té­sek meg­elő­le­gez­ték vol­na a maj­da­ni bé­ke­kon­fe­ren­cia ha­tá­ro­za­tát. A ma­gyar kor­mány ál­lás­pont­ja sze­rint ugyanis egye­dül a bé­ke­kon­fe­ren­cia „il­le­té­kes a ha­tár­­kér­dé­sek vég­le­ges megol­dá­sá­ra”. 

Ezt az ön­ként vál­lalt, az or­szág nem­zet­kö­zi jo­gai­nak elis­me­ré­sé­ben re­mény­ke­dő „pa­ci­fiz­must” utó­lag so­kan pró­bál­ták min­den tra­gé­dia oká­nak ki­kiál­ta­ni. A kül­ső tá­ma­dá­sok és a bel­ső meg­ha­son­lás tra­gi­kus hó­nap­jai­ban azon­ban a ko­ra­be­li fe­le­lős ma­gyar po­li­ti­kai elit egé­sze a bé­ke­kon­fe­ren­cia össze­hí­vá­sáig ugyanígy gon­dol­ko­dott. 

Az 1918 de­cem­be­ré­ben el­kez­dő­dött ma­gyar bé­ke-e­lő­ké­szü­le­tek há­rom, tar­tós­nak bi­zo­nyult ele­me már a Ká­ro­lyi-kor­mány nem­ze­ti­sé­gi mi­nisz­té­riu­má­ban és szer­ve­ző­dő kül­ügy­mi­nisz­té­riu­má­ban meg­fo­gal­ma­zó­dott. Az in­teg­ri­tás ér­de­ké­ben a ru­té­nek, a né­me­tek és a szlo­vá­kok szá­má­ra 1918–1919-ben kü­lön-kü­lön nép­tör­vé­nyek­ben rög­zí­tet­ték a te­rü­le­ti, il­let­ve kul­tu­rá­lis auto­nó­miá­hoz va­ló jo­gu­kat. Er­dély ese­té­ben szin­tén Jászi ve­tet­te fel el­ső­ként az érin­tett ro­mán, szász és ma­gyar ré­giók „helvetizálását”, az et­ni­kai­lag mél­tá­nyos te­rü­le­ti el­ha­tá­ro­lás biz­to­sí­tá­sá­ra pe­dig a plebiszcitum el­vé­nek al­kal­ma­zá­sát. Mind­há­rom alap­elv meg­je­lent az 1919 őszén Te­le­ki Pál és Beth­len Ist­ván ál­tal új­ra­kez­dett bé­ke-e­lő­ké­szí­tő mun­ká­la­tok­ban és a ma­gyar bé­ke­jegy­zé­kek­ben. 

Mi­ben re­mény­ke­dett a ma­gyar kül­dött­ség?

Pá­rizs­ban az Apponyi ve­zet­te kül­dött­ség a bé­ke­cé­lo­kat ki­fej­tő be­mu­tat­ko­zó jegy­zék mel­lett össze­sen nyolc elő­ze­tes jegy­zé­ket adott át a bé­ke­szer­ző­dés ter­ve­ze­té­nek át­vé­te­le előtt, s a bé­ke­jegy­zé­ke­ket köz­lő hivatalos ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­té­riu­mi kiad­vány sze­rint to­váb­bi ti­zen­ket­tőt még ja­nuár fo­lya­mán. Az elő­ze­tes jegy­zé­kek Bu­da­pes­ten ké­szül­tek, s Pá­rizs­ban leg­fel­jebb már csak ki­sebb pon­to­sí­tá­so­kat esz­kö­zöl­tek raj­tuk. (A XVII., XVIII. és XX. sz. jegy­zé­ket nem pub­li­kál­ták.) Jegy­zék ké­szült egye­bek mel­lett a me­ző­gaz­da­ság és az ipar hely­ze­té­ről, a ha­di­fog­lyok­ról, az er­dé­lyi, dél­vi­dé­ki és nyu­gat-­ma­gyaror­szá­gi hely­zet­ről, va­la­mint a ru­tén, szlo­vák, so­kác, bu­nye­vác kér­dés­ről, to­váb­bá a meg­szállt te­rü­le­te­ken el­kö­ve­tett at­ro­ci­tá­sok­ról. 

Az elő­ze­tes jegy­zé­ke­ket száz­nál több mel­lék­let egé­szí­tet­te ki. A be­mu­tat­ko­zó jegy­zék mel­lék­le­tei kö­zött pél­dául Ma­gyaror­szág há­bo­rús fe­le­lős­sé­gé­nek cá­fo­la­ta, tör­té­ne­ti-de­mog­rá­fiai, dip­lo­má­cia­tör­té­ne­ti, ener­ge­ti­kai ada­tok és ér­vek, a nép­ok­ta­tás, ki­ván­dor­lás és az asszi­mi­lá­ció kér­dé­sét tár­gya­ló sta­tisz­ti­kai elem­zé­sek ta­lál­ha­tóak. A de­le­gá­ció emel­lett kö­zel száz ad­mi­niszt­ra­tív jegy­zék­ben rea­gált a bé­ke­szer­ző­dé­sek át­vé­te­le után nyit­va ma­radt kér­dé­sek­re, pél­dául a ro­mán had­se­reg foly­ta­tó­dó kelet-­ma­gyaror­szá­gi meg­szál­lá­sá­val és a ha­di­fog­lyok ha­za­szál­lí­tá­sá­val kap­cso­la­to­san.

Az 1919. jú­niu­si Cle­men­ceau-jegy­zék­ben nyil­vá­no­san elő­ször rög­zí­tett új ma­gyar ál­lam­ha­tá­ro­kat a ro­mán és cseh­szlo­vák in­ter­ven­ció ka­to­nai­lag megerő­sí­tet­te. A he­lyen­ként ki­bon­ta­ko­zó ma­gyar el­lenál­lást pe­dig rend­kí­vü­li ál­la­pot be­ve­ze­té­sé­vel, a he­lyi ma­gyar ve­ze­tők le­tar­tóz­ta­tá­sá­val, a hű­ség­es­kü­nek a köz­al­kal­ma­zot­tak szá­má­ra va­ló kö­te­le­ző­vé té­te­lé­vel és a vas­utas­sztráj­kok­ban részt­ ve­vők el­bo­csá­tá­sá­val igye­kez­tek megaka­dá­lyoz­ni. Ahol pe­dig ez sem volt elég, mint pél­dául 1919. feb­ruár 12-én Po­zsony­ban, ott a né­met–ma­gyar tün­te­tést – ki­lenc ha­lá­los ál­do­za­tot kö­ve­te­lő – sor­tűz­zel osz­lat­ták fel. Mindez gya­kor­la­ti­lag le­he­tet­len­né tet­te az új ál­la­mok be­ren­dez­ke­dé­sé­vel szem­be­ni szer­ve­zett és tö­me­ges el­lenál­lást. A tér­ség tar­tós sta­bi­li­tá­sá­nak kö­ve­tel­mé­nyé­re hi­vat­koz­va azon­ban a ma­gyar de­le­gá­tu­sok azt re­mél­ték, ké­pe­sek lesz­nek meg­győz­ni a nagy­ha­tal­ma­kat ar­ról, hogy a szom­széd or­szá­gok túl­zó – a va­ló­sá­gos nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyo­kat sok­szor sem­mi­be ve­vő vagy fél­re­ma­gya­rá­zó – te­rü­le­ti kö­ve­te­lé­sei el­lent­mon­da­nak a tar­tós sta­bi­li­tás és a bé­ke­szer­ző­dé­sek le­gi­ti­má­ciós el­ve­ként han­goz­ta­tott nem­ze­ti önrendelkezés kö­ve­tel­mé­nyé­nek.

Ki­vált Apponyi bí­zott ab­ban, hogy a sta­tisz­ti­kai ada­tok bizonyítóereje se­gít­het a vál­toz­ta­tá­sok eléré­sé­ben. Köz­vet­le­nül hoz­zá tar­toz­tak a nép­sza­va­zás­sal kap­cso­la­tos kér­dé­sek, va­la­mint a nép­szö­vet­sé­gi és a ki­sebb­sé­gi ügyek. A Ma­gyaror­szág­gal szem­be­ni nem­zet­kö­zi jog­sé­rel­mek­kel szin­tén ő fog­lal­ko­zott. Te­le­ki Pál, Beth­len Ist­ván és Csáky Im­re felügyel­te a te­rü­le­ti és a nem­ze­ti­sé­gi vo­nat­ko­zá­sú kér­dé­se­ket. A négy po­li­ti­kus együtt­mű­kö­dé­se a bé­ke-e­lő­ké­szü­le­tek­től kezd­ve meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­sé­gű volt. A ka­to­nai és ha­di­fo­goly-, il­let­ve a jó­vá­té­te­li ügyek­kel, a pén­zü­gyi és a gaz­da­sá­gi kér­dé­sek­kel szin­tén él­vo­nal­be­li, de ala­cso­nyabb beosz­tá­sú dip­lo­ma­ták, szak­po­li­ti­ku­sok, szak­ér­tők (Láng Bol­di­zsár, Ottru­bay Ká­roly, Kirchner Sán­dor, Kállay Ti­bor, Popovics Sán­dor, Walko La­jos és Hegedüs Ló­ránt, bá­ró Lers Vil­mos és Scitovszky Ti­bor) fog­lal­koz­tak.

Tör­té­ne­ti, föld­raj­zi ér­vek

A kül­dött­ség össze­té­te­le, fel­ha­tal­ma­zá­sa és a be­nyúj­tott jegy­zé­kek hí­ven tük­röz­ték a bé­ke­szer­ző­dés rend­kí­vü­li po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gét. Ugyanak­kor a de­le­gá­tu­sok – a már aláírt oszt­rák, né­met és bol­gár szer­ző­dé­se­ket és Ma­gyaror­szág tény­le­ges le­he­tő­sé­geit is­mer­ve – nem táp­lál­hat­tak túl­zott re­mé­nye­ket aziránt, hogy az 1919 fo­lya­mán ka­to­nai­lag kierő­sza­kolt hely­zet meg­vál­toz­ta­tá­sa bár­mely győz­tes nagy­­ha­ta­lom­nak az ér­de­ké­ben áll­na. Ha va­la­mi­ben bíz­hat­tak, az vég­ső so­ron csakis az új kö­zép-­eu­ró­pai rend tö­ré­keny­sé­gé­től tar­tó győz­tes ha­tal­mak megértése le­he­tett vol­na, ami pe­dig – lás­suk be – a po­li­ti­ká­ban ne­he­zen ér­tel­mez­he­tő ka­te­gó­ria.

A be­mu­tat­ko­zó jegy­zé­ket fel­ve­ze­tő kí­sé­rő­le­ve­lé­ben Apponyi – a töb­bi vesz­tes­sel szem­ben ta­nú­sí­tott el­bá­nás­hoz ké­pest – mégis több be­lá­tást kért a Leg­fel­ső Ta­nács­tól. En­nek in­do­ka­ként azt hoz­ta fel, hogy Ma­gyaror­szá­got nem egy­sze­rűen sú­lyos vesz­te­sé­gek fe­nye­ge­tik, ha­nem a szom­szé­dos nem­ze­tek „tel­jes pusz­tu­lást je­len­tő, szét­da­ra­bo­ló szán­dé­ka”.

Az 1920. ja­nuár 14-én be­nyúj­tott be­mu­tat­ko­zó jegy­zék rész­le­tes tör­té­ne­ti ér­ve­lés­sel igye­ke­zett fel­tár­ni az Auszt­ria és Ma­gyaror­szág köz­ti kü­lönb­sé­ge­ket. Hang­sú­lyoz­ta a 16–17. szá­za­di osz­mán hó­dí­tás­sal szem­be­ni összeu­ró­pai vé­del­mi há­bo­rúk­ban ho­zott ma­gyar ál­do­za­to­kat, s je­lez­te a 17–19. szá­za­di ma­gyar füg­get­len­sé­gi tö­rek­vé­sek sú­lyát. Ma­gyaror­szág­nak a vi­lág­há­bo­rú­ban be­töl­tött sze­re­pé­vel össze­füg­gés­ben pe­dig rá­mu­ta­tott az 1867. évi kiegye­zés ál­tal „pa­pi­ro­son hely­reál­lí­tott” ma­gyar ön­ál­ló ál­lam­élet tény­le­ges tar­tal­má­ra, a kö­zös kül­po­li­ti­ká­ban és a ha­dü­gyek­ben fenn­ma­radt oszt­rák túl­súly­ra.

Te­le­ki Pál ter­mé­szet- és tár­sa­da­lom-föld­raj­zi ér­ve­lé­se a jegy­zék tör­té­ne­ti argumentációját a Kár­pát-me­den­ce ter­mé­sze­tes egy­sé­gé­ről, a felosz­tás sú­lyos gaz­da­sá­gi, ke­res­ke­del­mi, víz­ügyi stb. kö­vet­kez­mé­nyei­ről, va­la­mint a nem­ze­ti­sé­gi elv sze­rin­ti felosz­tás le­he­tet­len­sé­gé­ről ké­szült bi­zo­nyí­tó anyag­gal egé­szí­tet­te ki.

Az elő­ze­tes jegy­zé­kekben és mel­lék­le­teikben – ta­nul­má­nyok, sta­tisz­ti­kai ada­tok, tér­ké­pek – alap­ve­tően te­hát tör­té­ne­ti, föld­raj­zi, et­nog­rá­fiai, il­let­ve al­kot­mány­jo­gi és nem­ze­ti­ség­po­li­ti­kai ér­vek­kel pró­bál­ták elér­ni, hogy a ma­gyar szer­ző­dés ese­té­ben a kon­fe­ren­cia vizs­gál­ja felül a bé­ke­fel­té­te­lek te­rü­le­ti, gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai ren­del­ke­zé­seit, és azt kér­ték, hogy a szom­szé­dok ál­tal kö­ve­telt te­rü­le­tek ho­va­tar­to­zá­sá­nak el­dön­té­sé­re ren­del­jen el nép­sza­va­zá­so­kat. Hang­sú­lyoz­ták a bé­ke­kon­fe­ren­cia te­rü­le­ti dön­té­sei­ben fő érv­nek szá­mí­tó ön­ren­del­ke­zé­si elv el­lent­mon­dá­sait. „A most kö­ten­dő vi­lág­bé­ke két gon­do­la­ton épült fel: az ön­ren­del­ke­zés jo­gá­nak és a nem­ze­ti­sé­gi össze­tar­to­zás ér­vény­re jut­ta­tá­sá­nak gon­do­la­tán. Két­ség­te­len, hogy az egyik a má­sik nél­kül al­kal­maz­va csak a legég­be­kiál­tóbb igaz­ság­ta­lan­sá­gok­ra ve­zet­het” – fo­gal­ma­zott a be­mu­tat­kozó jegy­zék. A két alap­elv szét­vá­laszt­ha­tat­lan­sá­gá­ra hi­vat­koz­va Apponyi ki­emel­te, hogy a nem­ze­ti­sé­gi elv nem olyan té­nye­ző, amely­re tar­tós ál­la­mi ala­ku­la­to­kat le­het épí­te­ni.

Az ön­ren­del­ke­zé­si jog gya­kor­lá­sát ki­zá­ró nem­ze­ti­sé­gi felosz­tás el­len a ma­gyar bé­ke­de­le­gá­ció fő­ként tör­té­ne­ti és et­ni­kai ér­ve­ket pró­bált fel­so­ra­koz­tat­ni. „A ma­gyar­ság, amely tel­je­sen ide­gen né­pek kö­zött Eu­ró­pa szí­vé­ben egy­sé­ge­sen, egy ál­lam ke­re­tén be­lül élt be­jö­ve­te­le óta – ol­vas­hat­juk a be­mu­tat­ko­zó jegy­zék­ben –, most azért, mert Eu­ró­pát sa­ját tes­té­vel fe­dez­te, és azért, mert ven­dég­sze­re­tően ka­put nyi­tott min­den be­ván­dor­ló­nak, a tö­rök­től ül­dö­zött szer­bek­nek, a fanariótáktól el­nyo­mott ro­má­nok­nak, el­ve­szít­se most sa­ját vé­rei­nek 37,5 szá­za­lé­kát, 3 733 000 ma­gyar lel­ket? A ma­gyar nép eb­be so­ha­sem fog be­le­nyu­god­hat­ni, so­ha­sem fog be­le­nyu­god­hat­ni azért sem, mert meg van győ­ződ­ve, hogy a ve­le ve­gye­sen élő né­pek, ha meg­kér­de­zik őket, együtt akar­nak-e ve­le ma­rad­ni egy gaz­da­sá­gi, egy ál­lam­egy­ség­ben, csak au­to­nó­miá­kat kí­ván­nak.”

A nép­sza­va­zá­sok kö­ve­te­lé­se

A ja­nuá­ri elő­ze­tes jegy­zé­kek, majd a feb­ruá­ri vá­lasz­jegy­zé­kek több he­lyen meg­fo­gal­maz­ták a Kár­pát-me­den­ce vi­ta­tott te­rü­le­tein élő ma­gyar és nem ma­gyar né­pes­ség jo­gát a nép­sza­va­zás­ra. A nép­sza­va­zás el­vé­nek al­kal­ma­zá­sa már ön­ma­gá­ban kér­dé­ses­sé te­szi a ma­gyar bé­ke­de­le­gá­ció érv­rend­sze­ré­nek azt az egy­ol­da­lú in­terp­re­tá­ció­ját, amely azt mint a ré­gi in­teg­ri­tás mel­lett vég­le­te­sen el­kö­te­le­zett, anak­ro­nisz­ti­kus és min­den tak­ti­kai ele­met nél­kü­lö­ző, rö­vid­lá­tó ar­gu­men­tá­ciót ér­té­kel­te. Ki­vált, ha azt is fi­gye­lem­be vesszük, hogy a ma­gyar bé­ke­jegy­zé­kek igen nagy súlyt fek­tet­tek a ki­sebb­sé­gi jo­gok ki­dol­go­zá­sá­ra.

Az Apponyi ve­zet­te kül­dött­ség rend­­kí­vül ne­héz hely­zet­ben volt, hi­szen a si­ker leg­ki­sebb esé­lye nél­kül kel­lett kép­vi­sel­nie a ma­gyar ál­lam egy­sé­gé­hez va­ló ra­gasz­ko­dást. Mindeköz­ben tisz­tá­ban volt az­zal, hogy ér­ve­lé­sé­vel az 1918 no­vem­be­re óta tény­le­ge­sen kiala­kult kö­zép-­eu­ró­pai nem­ze­ti kis­ál­la­mok rend­sze­rén be­lül kel­lett vol­na Ma­gyaror­szág szá­má­ra mi­nél ked­ve­zőbb po­zí­ció­kat biz­to­sí­ta­nia. Az in­teg­ri­tás el­vé­nek tak­ti­kai fenn­tar­tá­sa mel­lett az idő­köz­ben a szom­széd ál­la­mok­hoz ke­rült szlo­vá­kok, ru­szi­nok, ro­má­nok, szer­bek, hor­vá­tok, szá­szok szá­má­ra a be­mu­tat­ko­zó jegy­zékben az au­to­nó­miák rend­sze­ré­nek be­ve­ze­té­sét ígér­ték.

A ma­gyaror­szá­gi nem­ze­ti­sé­gek 1918. vé­gi ki­vá­lá­sa a tör­té­ne­ti ál­lam­ke­re­tek­ből két­ség­kí­vül ra­di­ká­li­san új hely­ze­tet te­rem­tett, amit a ma­gyar jegy­zé­kek is tük­röz­tek. A be­mu­tat­ko­zó jegy­zék összeg­zé­sében – az in­teg­ri­tás­ar­gu­men­tá­ció­nak rész­ben el­lent­mond­va – je­lez­ték, hogy a ma­gyar bé­ke­po­li­ti­ka tu­do­má­sul vet­te az egy­sé­ges ve­ze­té­sű tör­té­nel­mi Ma­gyaror­szág meg­szű­né­sét. „Ami­kor ezt az egy­sé­get [ti. a tör­té­ne­ti ma­gyar ál­lam in­teg­ri­tá­sát – Sz. L.] hang­sú­lyoz­za, a ma­gyar Bé­ke­kül­dött­ség nem óhajt­ja és nem ké­ri a há­bo­rú előt­ti status quo fenn­tar­tá­sát! Tá­vol­ról sem. Az oszt­rá­kok négy­száz éves ural­ma és leigá­zó kí­sér­le­tei után Ma­gyaror­szág vég­re vissza­nyer­te füg­get­len­sé­gét és cse­lek­vé­si sza­bad­sá­gát.”

A jegy­zékben azon­ban azt is kiemel­ték, hogy a ma­gyar nem­ze­ti fej­lő­dés­nek a füg­get­len ál­la­mi­ság ke­re­tei közt meg­va­ló­su­ló sza­ka­szá­ban a „leg­messzebb me­nő jo­gok” biz­to­sí­tá­sá­val meg­te­remt­he­tő a sok­nem­ze­ti­sé­gű Ma­gyar Ki­rály­sá­gon be­lü­li együtt­élés új ke­re­te. A jegy­zékben te­hát – a wil­so­ni el­vek alap­ján, egy­ben Ká­ro­lyi és Jászi prog­ram­ját is ma­gáé­vá té­ve – egy 1920 ele­jén már vég­képp il­lu­zó­ri­kus ja­vas­la­tot fo­gal­ma­ztak meg, s en­nek az új ke­ret­nek a kiala­kí­tá­sá­hoz kértek tá­mo­ga­tást: „Kér­jük te­hát a Leg­fel­sőbb Ta­ná­csot, ad­jon min­de­nekelőtt a ma­gyar nép­nek és a ma­gyar föl­dön élő nem­ze­ti­sé­gek­nek al­kal­mat ar­ra, hogy meg­be­szé­lés és köl­csö­nös megegye­zés út­ján ma­guk szab­ják meg jö­ven­dő éle­tük­nek és vi­szo­nyuk­nak ke­re­teit.”

Az elő­ze­tes ma­gyar jegy­zé­kek be­nyúj­tá­sa – a reá­lis fel­té­te­le­zé­sek­nek meg­fe­le­lően – nem ho­zott el­moz­du­lást. Sőt min­den más­faj­ta ér­té­ke­lés, ér­tel­me­zés el­le­né­re az Apponyi-beszéd és az abban – a be­mu­tat­ko­zó jegy­zék­nél is hang­sú­lyo­sab­ban – meg­je­le­nő plebisz­citumelv sem vál­tott ki po­zi­tív for­du­la­tot. Vég­ered­mény­ben ugyanis a győz­te­sek eluta­sí­tot­ták az ön­ren­del­ke­zé­si elv ér­vé­nye­sí­té­sé­re és a nép­sza­va­zá­sok el­ren­de­lé­sé­re vo­nat­ko­zó ma­gyar ja­vas­la­to­kat, és – cse­kély mó­do­sí­tá­so­kat le­szá­­mít­va – sa­ját ko­ráb­bi ál­lás­pont­juk­hoz ra­gasz­kod­tak. Már csak azért is, mert a nép­sza­va­zá­sok ma­gyar szem­pont­ból ked­ve­ző ki­me­ne­te­le tel­je­sen fel­bo­rí­tot­ta vol­na az 1920 ele­jé­re az ő tá­mo­ga­tá­suk­kal kiala­kí­tott új ál­lam­jo­gi ren­det.

Utó­lag mégis in­do­kolt és jo­gos tö­rek­vés­ként ér­té­kel­het­jük Apponyi dön­té­sét, hogy a ma­gyar bé­ke­de­le­gá­ció fő kí­ván­sá­ga­ként ter­jesz­tet­te a győz­tes nagy­ha­tal­mak ve­ze­tő de­le­gá­tu­sai elé a mél­tá­nyos bé­ke meg­te­rem­té­sé­nek egyet­len le­het­sé­ges esz­kö­ze­ként a nép­sza­va­zá­sok kiírá­sát a szom­széd or­szá­gok­nak ígért ré­szek­re vo­nat­ko­zóan. A plebiszcitum meg­ke­rül­he­tet­len­sé­gét bi­zo­nyí­tó ér­vek közt egye­bek mel­lett azt is fel­hoz­ta, hogy sem a ma­gyar kor­mány, sem az or­szág­gyű­lés nem fo­gad­hat­ja el a bé­ke­fel­té­te­le­ket a ki­sebb­sé­gi hely­zet­be ke­rü­lő ma­gya­rok ne­vé­ben – az ő meg­kér­de­zé­sük nél­kül.

Szem­be­sí­tés a rea­li­tá­sok­kal

Azt kö­ve­tően, hogy Apponyi és a kül­döt­tek több­sé­ge a bé­ke­fel­té­te­lek át­vé­te­le és az is­mé­telt szó­be­li meg­hall­ga­tás eluta­sí­tá­sa után, 1920. ja­nuár 18-án ha­za­tért Ma­gyaror­szág­ra, Neuillyben csu­pán a kap­cso­lat­tar­tás­ra ki­je­lölt ti­zen­két fős ma­gyar cso­port ma­radt, amely a na­pi ügy­me­ne­ten túl a vá­lasz­jegy­zé­kek­kel kap­cso­la­tos fran­ciaor­szági mun­ká­kat in­téz­te. Apponyi és kí­sé­re­te feb­ruár 11-én ér­ke­zett vissza Pá­rizs­ba, s más­nap meg­kez­dő­dött a 18 ma­gyar vá­lasz­jegy­zék és a hoz­zá­juk tar­to­zó mel­lék­le­tek be­nyúj­tá­sa. A de­le­gá­ció tag­jai emel­lett úgy­ne­ve­zett ad­mi­niszt­ra­tív jegy­zé­kek­ben rea­gál­tak a nap mint nap fel­me­rü­lő újabb megol­dan­dó kér­dé­sek­re.

Bár idő­köz­ben tör­tén­tek re­mény­kel­tő fej­le­mé­nyek is – a bé­ke­kon­fe­ren­cia pél­dául vizs­gá­ló­bi­zott­sá­got kül­dött ki a nyu­gat-­ma­gyaror­szá­gi te­rü­le­tek­re –, va­ló­di (ked­ve­ző) for­du­lat­ra nem ke­rült sor. Apponyi nem ka­pott újabb al­kal­mat a meg­szó­la­lás­ra, és el­ma­radt a bi­zott­sá­gok ki­kül­dé­se a ro­má­nok, cseh­szlo­vá­kok ál­tal meg­száll­va tar­tott te­rü­le­tek­re. Na­gyobb si­kert a ma­gyar kül­dött­ség már­cius­ban a fran­ciaor­szá­gi és oroszor­szá­gi ma­gyar ha­di­fog­lyok ha­zaen­ge­dé­sé­nek kér­dé­sé­ben, il­let­ve a szö­vet­sé­ges és tár­su­lt ha­tal­mak­nak a ma­gyar jegy­zé­kek­re ki­dol­go­zott rész­le­tes vá­la­szá­ban fel­buk­ka­nó gaz­da­sá­gi en­ged­mé­nyek­ben tu­dott fel­mu­tat­ni.

A ma­gyar vá­lasz­jegy­zé­kek­ben az in­teg­ri­tás­hoz va­ló ko­ráb­bi me­rev ra­gasz­ko­dás he­lyett több íz­ben is fel­me­rült a rész­le­ges ha­tár­kor­rek­ciók, il­let­ve a nép­sza­va­zá­sok kö­ve­te­lé­se. Mindez egyér­tel­műen azt jel­zi, hogy a ma­gyar kor­mány és a bé­ke­de­le­gá­ció tisz­tá­ban volt mind a tér­ség­ben kiala­kult ka­to­nai-po­li­ti­kai, mind pe­dig a bé­ke­kon­fe­ren­cia mun­ká­ját meg­ha­tá­ro­zó nagy­ha­tal­mi erő­vi­szo­nyok­kal. A ma­gyar kor­mány­nak és a bé­ke­de­le­gá­ció­nak 1920 ta­va­szán az­zal is szem­be­sül­nie kel­lett, hogy nem­csak a tör­té­ne­ti ma­gyar ál­lam in­teg­ri­tá­sá­nak nem akad nagy­ha­tal­mi tá­mo­ga­tó­ja, de sem az et­ni­kai rea­li­tá­so­kat job­ban tük­rö­ző ha­tár­ki­je­lö­lés­re, sem – mint ké­sőbb ki­de­rült: Sop­ron és kör­nyé­ke ki­vé­te­lé­vel – a nép­sza­va­zás al­kal­ma­zá­sá­ra nem nyí­lik esély.

A ki­sebb­ség­vé­de­lem kér­dé­se 

A ma­gyar bé­ke­kül­dött­ség kez­det­től fog­va a bé­ke­kon­fe­ren­cia ál­tal ki­dol­go­zott ki­sebb­ség­vé­del­mi ren­del­ke­zé­sek ki­bő­ví­té­sét szor­gal­maz­ta. Az elő­ze­tes jegy­zé­kek­ben, va­la­mint az 1920. feb­ruár 20-i dá­tum­mal be­nyúj­tott XXIII. szá­mú ki­sebb­sé­gi jegy­zék­ben a ma­gyar fél igye­ke­zett a ki­sebb­sé­gi jo­go­kat egy­részt a szom­széd ál­la­mok­hoz ke­rült nem ma­gyar nép­cso­por­tok­ra is ki­ter­jesz­te­ni, más­részt az ok­ta­tá­si, val­lá­si jo­gok te­rü­le­tén az önkormányzatiság el­vé­nek al­kal­ma­zá­sát szor­gal­maz­ta.

Ez a ma­gyar ál­lás­pont sem volt men­tes a bel­ső el­lent­mon­dá­sok­tól. Alap­elv­ként a ma­gyar bé­ke­de­le­gá­ció el­nö­ke a rea­li­tá­sok­ból – azaz az 1919. jú­niu­si Cle­men­ceau-jegy­zék­ben kö­zölt új ha­tá­rok­ból – kiin­dul­va azt kér­te, hogy „ab­ban a vég­ső eset­ben, ha te­rü­le­ti vál­to­zá­so­kat fog­nak ránk kény­sze­rí­te­ni, a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek jo­gai­nak vé­del­me ha­tá­so­sab­ban és rész­le­te­seb­ben biz­to­sít­tas­sék, mint azt a ne­künk át­nyúj­tott bé­ke­ja­vas­lat terv­be ve­szi”.

A ki­sebb­ség­vé­del­mi szer­ző­dé­se­ket – ame­lyek­nek va­la­mennyi ilyen szer­ző­dés­ben azo­nos törzs­szö­ve­ge a tria­no­ni bé­ké­be is be­ke­rült – a ma­gyar bé­ke­de­le­gá­ció ne­ga­tí­van ér­té­kel­te. A XXIII. szá­mú jegy­zék kö­ve­tel­te, hogy a ma­gyar bé­ke­szer­ző­dés­be fog­lal­ják be­le a szom­széd or­szá­gok­hoz ke­rült ma­gyar és töb­bi (pél­dául a szlo­vák, ru­tén, szász) ki­sebb­ség jo­gai­nak vé­del­mét biz­to­sí­tó ren­del­ke­zé­se­ket is. „A mél­tá­nyos­ság, az em­be­ri ér­zés és a tar­tós bé­ke eléré­sé­nek aka­ra­ta meg­kí­ván­ja, hogy a Ma­gyaror­szág­tól el­vett te­rü­le­te­ken la­kó fa­ji, nyel­vi és val­lá­si kisebb­sé­gek a nagy­ha­tal­mak­nak, a vi­lág­bé­ke és a kul­tú­ra őrei­nek leg­hat­ha­tó­sabb vé­del­mé­ben ré­sze­sül­je­nek és hogy a Ma­gyaror­szág­gal kö­ten­dő bé­ke­szer­ző­dés szilárd biz­to­sí­té­ko­kat nyújt­son a nem­ze­ti­sé­gek ér­de­kei­nek meg­vé­dés­re, mert egye­dül ezek a biz­to­sí­té­kok óv­hat­ják meg őket a tü­rel­met­len ura­lom túl­ka­pá­sai és erő­sza­kos­ko­dá­sai el­len, ame­lyek kü­lön­ben ki­ke­rül­he­tet­le­nek len­né­nek.”

A ki­sebb­sé­gi jegy­zékben té­te­les és szö­veg­sze­rű ja­vas­la­to­kat tettek a ma­gyar bé­ke­szer­ző­dés ki­sebb­sé­gijog­-vé­de­lem­mel kap­cso­la­tos kiegé­szí­té­sé­re. Nagy súlyt he­lye­ztek pél­dául az egy­há­zi au­to­nó­miák szer­ve­ze­ti, in­téz­mé­nyi, va­gyo­ni jog­foly­to­nos­sá­gá­nak biz­to­sí­tá­sá­ra, ami­nek hiá­nya azután oly sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyek­kel járt a tér­ség va­la­mennyi ki­sebb­sé­gé­nek ké­sőb­bi fej­lő­dé­sé­re. A ja­vas­lat a ki­sebb­sé­gi kö­zös­sé­ge­ket au­to­ma­ti­ku­san jo­gi sze­mé­lyi­ség­gel ja­va­sol­ta fel­ru­ház­ni, mert csak így lát­ta biz­to­sít­ha­tó­nak, hogy a ki­sebb­sé­gek sa­ját költ­sé­gü­kön jó­té­kony­sá­gi, val­lá­si, tár­sa­dal­mi, ok­ta­tá­si és ne­ve­lő­in­té­ze­te­ket hoz­has­sa­nak lét­re, ame­lyek nyel­vük, kul­tú­rá­juk és val­lá­suk sza­bad gya­kor­lá­sát le­he­tő­vé te­het­ték vol­na. A szé­les kö­rű ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­zat­ra vo­nat­ko­zó ja­vas­lat az anya­nyel­ven fo­lyó köz­igaz­ga­tás­ra és bí­rás­ko­dás­ra is ki­ter­jedt vol­na, s emel­lett biz­to­sí­ta­ni kí­ván­ta a ki­sebb­sé­gek ará­nyos rész­vé­te­lét a tör­vény­ho­zás­ban, a hely­ha­tó­sá­gok­ban, a kor­mány­ban és az or­szá­gos köz­hi­va­ta­lok­ban. Mindeze­ket a jo­go­kat az asszi­mi­lá­ciót szol­gá­ló bár­mi­ne­mű in­téz­ke­dé­sek­nek, a ki­sebb­sé­gi tu­laj­don el­kob­zá­sá­nak s min­den­faj­ta diszk­ri­mi­ná­ció­nak a ti­lal­má­val ja­va­sol­ták kiegé­szí­te­ni a szó­ban for­gó ma­gyar bé­ke­jegy­zékben.

A ki­sebb­ség­vé­del­mi szer­ző­dé­sek­ben le­fek­te­tett jo­gi ga­ran­ciák elég­te­len­sé­gét már a ma­gyar de­le­gá­ció Er­dély­ről szó­ló, ja­nuár 14-én be­nyúj­tott elő­ze­tes VIII. szá­mú jegy­zé­ke is bí­rál­ta. A Beth­len ál­tal összeál­lí­tott jegy­zék sze­rint a ro­mán ki­sebb­ség­vé­del­mi szer­ző­dés nem volt ké­pes az Er­dély sa­já­tos tör­té­ne­ti fej­lő­dé­se so­rán kiala­kult ér­té­kek fenn­ma­ra­dá­sát ga­ran­tál­ni. Mégpe­dig azért nem, mert – a töb­bi ha­son­ló szer­ző­dés­sel együtt – csak a ki­sebb­sé­gek spe­ciá­lis nyel­vi, fa­ji, val­lá­si ér­de­keit véd­te. Más­részt a szank­ciók hiá­nya, a gaz­da­sá­gi ér­de­kek vé­del­mé­nek el­ma­ra­dá­sa, Ro­má­nia el­lenér­de­kelt­sé­ge és nyílt el­len­ke­zé­se ele­ve meg­kér­dő­je­lez­te a ki­sebb­ség­vé­del­mi szer­ző­dé­sek ér­té­két: „Meg­győ­ző­dé­sünk, hogy nem a ki­sebb­ség jo­ga, ha­nem az ál­lam­ha­ta­lom nem­ze­ti szem­pont­ból va­ló sem­le­ge­sí­té­se az egye­dü­li megol­dás, amely az er­dé­lyi kér­dést nyug­vó­pont­ra hoz­ni ké­pes len­ne.”

En­nek ál­lam­jo­gi megol­dá­sa­ként az er­dé­lyi jegy­zékben Er­dély ön­ál­ló­sí­tá­sát, az er­dé­lyi ál­lam­ha­ta­lom nem­ze­ti sem­le­ge­sí­té­sét je­löl­ték meg, egy­for­ma köz­jo­gi stá­tusszal ren­del­ke­ző, egyen­jo­gú nem­ze­tek rész­vé­te­lé­vel. Er­délyt négy­fé­le te­rü­let­re ja­va­sol­ták fel­osz­ta­ni: „túl­nyo­móan ma­gyar”, „túl­nyo­­móan oláh”, „túl­nyo­móan szász, il­let­ve sváb”, va­la­mint „ve­gyes nyel­vű” te­rü­let­re.

Ezek szé­les kö­rű ön­kor­mány­zat­tal ren­del­kez­tek vol­na, a köz­pon­ti ha­ta­lom pe­dig a há­rom nem­zet egyen­lő kép­vi­se­le­tén és há­rom­nyel­vű ad­mi­niszt­rá­ción nyu­go­dott vol­na. Alap­elv­ként az er­dé­lyi jegy­zék a ma­gya­rok és az er­dé­lyiek ön­ren­del­ke­zé­si jo­gá­ra hi­vat­koz­va megál­la­pí­tot­ta, hogy Er­dély ese­té­ben nem le­het a tar­tós ren­de­zés alapja az ott élő egyik nem­zet ön­ren­del­ke­zé­se a má­sik ha­son­ló jo­gá­nak ki­zá­rá­sa mel­lett: „Ha két nép jo­ga egy idő­ben és egy te­rü­le­ten meg nem va­ló­sít­ha­tó, il­le­tő­leg egy­mást ki­zár­ja, ak­kor vagy a köl­csö­nös megegye­zés vá­lik szük­sé­ges­sé, vagy más el­ve­ket kell még se­gít­sé­gül hív­ni, olya­no­kat, ame­lye­ket a kér­dés el­dön­té­se­kor fi­gye­lem­be kell ven­ni.”

Össze­gez­ve el­mond­hat­juk, hogy a ma­gyar bé­ke­de­le­gá­ció ál­tal be­nyúj­tott elő­ze­tes jegy­zé­kek és vá­lasz­jegy­zé­kek – az ön­kén­tes jog­feladást el­ke­rü­len­dő – az in­teg­ri­tás el­vé­ből in­dul­tak ki. A fő kö­ve­tel­mény­ként meg­je­lölt nép­sza­va­zá­sok ered­mé­nyei­nek fel­té­tel nél­kü­li el­fo­ga­dá­sán ke­resz­tül Apponyiék el­ju­tot­tak „a né­pek ön­ren­del­ke­ző jo­ga el­vi­tat­ha­tat­lan el­vé­nek” elis­me­ré­séig. Ám ennek elle­nére nem vol­tak ké­pe­sek ér­dem­ben be­fo­lyá­sol­ni a ma­gyar bé­ke­szer­ző­dés sú­lyos te­rü­le­ti, jó­vá­té­te­li, ka­to­nai és gaz­da­sá­gi ren­del­ke­zé­seit. Mindazonál­tal a ma­gyar bé­ke­de­le­gá­ció anya­gai jól do­ku­men­tál­ják, hogy a – győz­te­sek ál­tal egyéb­ként ele­ve ki­zárt – megegye­zé­ses bé­ke­kö­tés­ben mi­lyen ked­ve­ző le­he­tő­sé­gek rej­let­tek vol­na, s hogy ezek el­mu­lasz­tá­sa mi­lyen sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyek­kel fe­nye­ge­tett. A ma­gyar bé­ke­szer­ző­dés­hez csa­tolt, 1920. má­jus 6-i kel­te­zé­sű Millerand-féle kí­sé­rő­le­vél sze­rint a nép­sza­va­zá­sok­ra azért nem volt szük­ség, mert azok nem ve­zet­tek vol­na „szá­mot­te­vően más ered­mény­re, mint ami­lyen­re Kö­zép-Eu­ró­pa nép­raj­zi vi­szo­nyai­nak és nem­ze­ti as­pi­rá­ciói­nak vizs­gá­la­ta ve­zet­te a Ha­tal­ma­kat”. Apponyi Al­bert Millerand fran­cia mi­nisz­ter­el­nök­höz, a Leg­főbb Ta­nács el­nö­ké­hez írott má­jus 16-i le­mon­dóle­ve­lé­ben tel­jes jog­gal ál­la­pít­hat­ta meg, hogy a nép­sza­va­zás el­vé­nek eluta­sí­tá­sá­val a szö­vet­sé­ges ha­tal­mak az ál­ta­luk szent­nek te­kin­tett nem­ze­ti ön­ren­del­ke­zés el­vé­vel ke­rül­tek el­len­tét­be: az új ál­la­mok­hoz ke­rült né­pek­nek nem állt mód­juk­ban sa­ját ön­ren­del­ke­zé­si jo­gai­kat gya­ko­rol­ni..

103 cikk ezzel a kulcsszóval