A lengyel belbiztonsági szolgálat

Lengyelországban ez idáig meglehetősen vontatottan haladt a közelmúlttal való szembenézés. Főként azért, mert túlságosan közel van az 1980-as évtized, melyet a lengyel társadalomnak a kommunista rendszerrel való hatékony és végül sikeres szembeszegülése fémjelez. Egyúttal viszont az állambiztonság csúcsra járatott tevékenységének időszaka is. A Szolidaritás megalakulása után a hatalom mindent megtett, hogy a lehető legtöbb ügynököt sikerüljön beszervezni a fénykorában közel tízmilliós szakszervezet tagjai közül. A katolikus egyház elleni harc pedig új „tereppel” bővült Karol Wojtyła 1978-as pápává választásával. 1989–90 után megindult s még napjainkban is tart az egykori Szolidaritás-harcostársak közötti sárdobálás, a másik lejáratása vagy éppenséggel politikailag lehetetlenné tétele, aminek elsődleges eszköze az ügynökmúlttal való (kölcsönös) vádaskodás. Az ilyen esetek megítélésénél a hozzáférhető iratok sem mindig perdöntőek, és a bíróság nemegyszer volt állambiztonsági tisztek tanúvallomásai alapján dönti el, hogy kinek ad igazat. Az elfogadásra váró új törvényi szabályozás a dokumentumok minél szélesebb körű megismerését célozza, ezáltal nagyobb lesz az esély a múlt hitelesebb megismerésére.