A Magyar Királyságban az uralkodókoronázás évszázadok során hagyományként rögzült rendje az Árpád-kor végére a legitim hatalomgyakorlás alapkövetelményévé vált. A szokásoknak megfelelően a koronázási szertartás helyszínéül az első magyar király, I. (Szent) István (1001–1038) alapította, Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt székesfehérvári bazilika szolgált; a leendő uralkodó fejére a bazilikában őrzött, Szent István uralkodói fejékeként számon tartott Szent Korona került; s a harmadik elengedhetetlennek bizonyuló szabály szerint a koronázást a mindenkori esztergomi érsek végezte. A hármas szabály nem veszített jelentőségéből akkor sem, mikor III. András magyar király (1290–1301) 1301. január 14-én váratlanul bekövetkezett halálával a Magyar Királyságot éppen három évszázada uraló Árpád-ház férfiágon kihalt.
Mindenki számára egyértelmű és természetes volt, hogy a királyság élére az Árpádokhoz leányágon kötődő uralkodót kell választani, abban azonban már megoszlottak a vélemények, hogy ténylegesen kinek a fejére kerüljön a Szent Korona. Akadtak az ország déli részein olyan szlavóniai és horvátországi urak, akik a Nápolyi Királyság élén álló Anjouk magyarországi trónigényét támogatták, s V. István magyar király (1270–1272) tizenkét esztendős dédunokájának hatalomátvételén fáradoztak. Hozzájuk csatlakozott az esztergomi
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.
