A kerelőszentpáli ütközet

Miksa egy számára megbízható, Habsburg-hű személyt szeretett volna a fejedelemség élére ültetni, ezért Báthory István eltávolítása és helyette Bekes Gáspár támogatása mellett döntött. 1574 őszén titokban utasította Hans Rueber felső-magyarországi főkapitányt a Bekes-pártiak szervezkedésének megsegítésére. 

A magyar király és Báthory István közötti nyílt szakításra 1575 júniusában került sor, amikor a felső-magyarországi részeken már egyértelmű katonai támadás készülődött a vajda ellen. A támadás Bekes vezetésével június végén indult, az összegyűlt hadak a Meszesen át, Dés és Szamosújvár érintésével, június 28-ra értek Tordára. Báthory mellett saját hadai, Gyulaffy László és Székely Mózes vezetésével, a kék darabontok és egy kisebb létszámú török csapat is a harcra készülődött. A döntő ütközet 1575. július elején, a Maros menti Kerelőszentpálnál Báthory győzelmével végződött. A vajda a lázadókkal kegyetlenül leszámolt, még a csatatéren kivégeztetett hat embert, Bekesnek azonban sikerült elmenekülnie. A csatában Bekes oldalán harcolt Balassi Bálint is, aki megsebesült és az ellenség fogságába esett.

1575. július 25-én ült össze az erdélyi országgyűlés a lázadók fölötti ítélethozatalra. A per során Sombory László ítélőmester és jogügyigazgató látta el a közvádló szerepét. A Báthory István nevében kiadott hosszú ítéletlevél kezdő soraiban először fogalmazták meg azokat az Erdély helyzetét elemző gondolatokat, amelyek a vajda politikai hitvallásaként is értelmezhetők, s szinte utat mutattak a későbbi fejedelmek számára: „[…] figyelembe véve, hogy ez a tartomány a földkerekség két leghatalmasabb uralkodója közé van elhelyezve, és az emberi erőtől, valamint segítségtől egészen meg lévén fosztva, másképpen nem lehet megőrizni és kormányozni, mint úgy, hogy mindkét császár kegyét elnyerjük, …. hogy az egyik császárt engedelmességgel, a másikat pedig adományokkal és behódolással megnyerve magunknak, a tartomány a külső ellenségtől a lehető legbiztosabban, minden veszélytől sértetlen maradjon; […].”

Leszámolása a Bekes vezette ellenzékkel, és az ügyükben meghozott ítélet a kegyetlenségig kemény uralkodóként mutatja be Erdély vajdáját. Bethlen Farkas históriájában megrendítően meséli el, hogy az eljárások lefolytatásában és a döntés megfogalmazásában tevékeny részt vállaló idős ítélőmester, Wesselényi Ferenc sírva olvasta fel a fej- és jószágvesztésekről szóló ítéletlevelet. Az ítéleteket augusztus 8–9-én végrehajtották, kilenc főurat és harmincnégy székely katonát végeztek ki Kolozsváron, javaikat elkobozták. Másik harmincnégy székelynek orrát-fülét vágták le Szamosfalván. A történtek után Báthory állítólag azt mondta, ezt azért kellett megtenni, hogy az utódok számára megmutassák: a szabadságot nem a fejedelmi méltóság kisebbítésével kell hajhászni, hanem a haza iránti kiváló szolgálatokkal kell kiérdemelni. 

Miksa július 30-i levelében azt állította, hogy Bekes támadásának tervéről nem tudott, sőt mindig is tiltotta a vajda ellen irányuló lázítást, és Báthoryt, mint alattvalóját, ezután is igyekszik megvédeni. Báthory, miután félreérthetetlen bizonyítékai voltak ennek az ellenkezőjére, nehezen hihette el Miksa mentegetőzését. 

A csata után Báthory hatalma minden kétséget kizáróan megerősödött a fejedelemségben. Belenyugvóan fogadta, hogy III. Murád szultán 1575 novemberi utasításában tizenötezer forintra emelte föl Erdély adóját. Ez idő tájt már más, nagyobb szabású tervek foglalkoztatták, hiszen Lengyelországban két diplomatája, az öreg Blandrata doktor és Berzeviczy Márton is a lengyel királlyáválasztását készítették elő.

Vajon Erdély önálló állammá válása tényleg „szultán Szulimán találmánya” volt? Vagy a tartomány fejlődése egyébként is abba az irányba haladt, és az Oszmán Birodalom beavatkozása nélkül is kivált volna a Magyar Királyságból? És miért tartóztatta le Miksa Bécsben II. János követét Báthory Istvánt 1565. június 5-én?

Fedezze fel a válaszokat a Szerző Szultán Szulimán találmánya című tanulmányában!