A magyarok honfoglalás előtti történetéről kevés forrás áll rendelkezésünkre, ezért bármilyen új információ fontos lehet. Régészek generációi várták és várják, hogy a Kárpátoktól keletre a hazaiakkal jól összevethető leletek kerüljenek elő. Az 1980-as évektől a régészek ásója nyomán egyre nagyobb számban láttak napvilágot számunkra is érdekes tárgyak, amelyek azonban a rendszerváltást követően a magyar régészet kelet-európai kapcsolatrendszerének meggyengülése miatt sokáig rejtve maradtak a hazai kutatók előtt. Mostanra világosan látszik, hogy két területen is sűrűsödnek a „magyargyanús” leletek: a Dél-Urálban és a Középső-Dnyeper mellett. Előkerülésük számos kérdést felvet, s hatásukra újra kell gondolnunk a korai magyar történelemről kialakított képünk egyes elemeit.
A korai magyar történelem, közkeletűbb nevén a magyar őstörténet az írott adatokat tekintve forrásszegény kutatási terület. Így a régészet mint rohamosan gyarapodó forrásanyagú tudományág kiemelkedő jelentőséggel bír(hat) e téren. Ez tény akkor is, ha módszertani szempontból a régészeti leletek közvetlen történeti, etnikai értékelése ma már sokkal szigorúbb megítélés alá esik, mint korábban. A biztos történeti interpretációhoz ugyanis azt kellene tudnunk, hogy egy-egy lelet egykori tulajdonosa milyen etnikai tudattal rendelkezett és hogy milyen politikai csoporthoz vallónak tekintette magát, ez
Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!
Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:- Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
- Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
- Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta
