A Hódoltság világa

A 14–15. század fordulójától az Oszmán Birodalomé volt Európa legerősebb állandó hadserege: a zsolddal fizetett gyalogság, a janicsárok és a birtokjövedelemből élő lovasság, a hivatásos szpáhi katonaság, ezek mellé a 15. század folyamán felnőtt a tengeri és a folyami flotta, majd a század végére az európai szintű tüzérség. S ha az adott hadjárat az állandóan fegyverben álló katonáknál több harcost kívánt, a félkatonai struktúrákba tagolt balkáni népelemek és a Fekete-tenger környéki vazallus államok (a román vajdaságok és a krími tatár kánság) sok tízezernyi katonát állítottak fegyverbe.

Magyarországra nagy létszámú, de még mozgatható seregek vonultak. A felvonulás a magyar hadszíntérre két-három hónapot vett el a nyári hadviselési idényből, s ezt a természet adta nehézséget hiba lett volna több százezer ember lassúságával tovább fokozni. Az oszmán hadviselés pedig hatékonyságra törekedett. Katonáik számát akkor sem tehetjük többre 60-70 000-nél, ha a szultán vezette őket, az alkalmanként kinevezett hadvezérek, szerdárok pedig 10-20 000 fős hadakkal érkeztek. A seregek végső gyülekezőhelye, nagy ellátóközpontja Belgrád volt, itt tartották az utolsó szemlét, innen indultak Eszéken át Buda, illetve Szalánkeménen át Temesvár felé.