rubicon

A Gül baba-türbe az építész szemével

5 perc olvasás

A közelmúltban teljesen megújult a Gül baba-türbe és tágabb környezete. A projekt nemcsak a műemléki felújítást, hanem a környező utcák, valamint a leromlott állapotú közpark méltó megújítását is magában foglalta. A városépítőknek az volt a céljuk, hogy komplex városrész-rekonstrukciót valósítsanak meg, egyrészt javítva a helyiek életminőségét, másrészt növelve a városrész turisztikai vonzerejét. Itt és most az építészeti eredmény bemutatását tűztük ki célul, rövid kitekintéssel a türbe és a Wagner-villa múltjára. 

A meghódított Budán 1541. szeptember 21-én meghalt Gül baba, a harcos bektasi (törvénnyel élő) rend nagy tisztelettel övezett dervise. A Rózsadombon (török néven Michnet depesi) eltemetett szerzetes sírja fölé a Budát 1543–48 között kormányzó Mehmed Jahjapasazáde, a 3. bu­dai pasa emeltette a ma is meglévő türbét (török sírkápolnát). Buda 1686-os visszavívásakor az építmény csak kisebb sérüléseket szenvedett. Falai és boltozata nagyjából sértetlen maradhatott, a tető magasított formája a korábbi pusztulásával magyarázható, de talán a török jellegtől való különbözés célja is szerepet játszhatott elkészítésében.

A türbe története

1686-tól a Rózsadomb a jezsuita rend birtokában volt, a türbét keresztény kápolnaként használták. 1773-ban, a rend

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.