A Görgey-kérdés

A XIX. szá­zad el­ső fe­lé­nek nagy né­met his­to­ri­ku­sa, Ran­ke, sa­ját pél­dá­já­val mu­tat­ta meg, hogy a nem­ze­ti tör­té­net­író­nak a nem­ze­ti köz­vé­le­mény iránt a pusz­tán ön­cé­lú tu­do­mány te­rü­le­tén túl­me­nő hi­va­tá­sa van. Ran­ke a l’art po­ur l’art ku­ta­tás­nak, mint mon­da­ni szo­kás: ele­fánt­csont­tor­nyá­ból ki­lép­ve meg­kí­sé­rel­te, hogy tör­té­net­po­li­ti­kai fo­lyó­ira­tá­val meg­ta­nít­sa az ér­tel­mi­sé­get tör­té­ne­ti­leg is­ko­lá­zott szem­mel néz­ni az ese­mé­nye­ket. Ar­ra pe­dig, hogy egy nem­ze­ti tör­té­net­író mi­lyen ha­tást tud gya­ko­rol­ni ko­ra köz­fel­fo­gá­sá­ra, elég a fran­cia Thiers, a né­met Treitsch­ke, s ná­lunk Hor­váth Mi­hály, a fran­cia li­be­rá­lis tör­té­ne­ti sza­bad­ság­gon­do­lat ma­gyar hir­de­tő­jé­nek pél­dáit em­lí­te­nünk. Ran­ke gon­do­la­tá­nak ter­mé­sze­te­sen tá­vol­ról sincs kö­ze olyan pri­mi­tív né­ze­tek­hez, hogy a tör­té­net­írás az ural­ko­dó po­li­ti­kai fel­fo­gás esz­kö­ze, sőt „iga­zo­ló­ja” le­gyen. Sőt, ez­zel el­len­tét­ben, ab­ból in­dul ki, hogy ok­ta­lan el­mé­le­tek, va­la­mely irány­nak eset­leg ka­pó­ra jö­vő tör­té­ne­ti té­ve­dé­sek és fal­szu­mok el­len ép­pen a nem­ze­ti tör­té­net­írás­nak felada­ta az­zal vé­de­kez­ni, hogy ku­ta­tá­sa ered­mé­nyeit a nem­ze­ti köz­vé­le­mény szá­má­ra össze­fog­lal­ja s igyek­szik be­le­vin­ni a