A francia kapituláció 1940-ben

1940. június közepére, alig egy hónappal a német offenzíva megindulása után, a francia katonai ellánállás összeomlott, és Franciaország nagy része német megszállás alá került. A francia politikai és katonai vezetés egysége megbomlott, és a kormány is meghasonlott önmagával. Két különböző, alapjában véve külpolitikai természetű megfontolás került szembe egymással. Reynaud miniszterelnök bízott az angol kitartásban és a távlati amerikai segítségben, ezért tovább akart harcolni, Weygand, a hadsereg főparancsnoka viszont azt mondta, hogy három héten belül úgy elvágják Anglia nyakát, mint egy csirkéét, ezért kilátástalannak ítélte a további küzdelmet.

Június 16-án estére nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány többsége fegyverszünetet akar, és kiderült, hogy a miniszterelnök minden próbálkozása kudarcot vallott. Mindezek után egyetlen lehetőség kínálkozott számára: ha a hozzá hű miniszterekkel együtt hajóra vagy repülőre száll, és a továbbiakban mint Franciaország emigráns, de törvényes kormánya tevékenykedik. Reynaud azonban visszariadt ettől a lehetőségtől. Valószínűleg attól tartott, hogy a flotta és a gyarmatbirodalom nem engedelmeskedik majd parancsainak, s hogy odahaza a németekkel kollaboráló kormány alakul. Az emigrálás helyett ezért alkotmányos manőverezéssel próbálkozott. A köztársaság elnökét – a szenátus és a képviselőház elnökével egyetértésben – arra akarta rávenni, hogy bízza meg őt a kormány átalakításával. Az átalakítás azt jelentette volna, hogy a fegyverszünet híveit kirekeszti a kabinetből. A köztársaság elnöke azonban másképp értelmezte az alkotmányt, és azt válaszolta, hogy miután nincs mód megkérdezni a törvényhozó testületeket, számára a minisztertanácson belül kialakult arányok a mértékadóak. A kormány többsége pedig fegyverszünetet akar. Lebrun államelnök június 16-án a késő éjjeli órákban Pétain marsallt bízta meg kormányalakítással. A Pétain-kormány azon nyomban megalakult, mert az idős katona a köztársasági elnök megbízatását elfogadva kész kormánylistát húzott elő a tárcájából.

Hogy Reynaudnak volt-e igaza, avagy Weygand és Pétain járt el helyesen, ebben megoszlott a kortársak és megoszlik a történetítás ítélete. Bármit is mondtak a vitázó felek, a tény tény maradt: Franciaország igazi ereje, a szárazföldi hadsereg hat hét alatt felmorzsolódott, és mint a politika eszköze nem létezett többé. Ezen sem a beismerés, sem a névleges hadviselés fikciója nem változtatott. A Pétain-kormány mindenesetre következetesen járt el. Rögtön megalakulása után elhatározta, véget vet a háborúnak. Baudoin külügyminiszter a madridi kormány közvetítését kérte az ellenségeskedések azonnali beszüntetése és a békefeltételek megtudakolása érdekében. Június