rubicon

A fekete halál

A nagy pestisjárvány a 14. század közepén
23 perc olvasás

„Az Úr 1348. évében majd az egész Föld területén olyan nagy halálozás pusztított, amelyhez hasonlót alig ismertünk. Az életben maradottak alig voltak elegendőek ahhoz, hogy eltemessék a halottakat, vagy irtózattal elkerülték őket.” A VI. Kelemen pápa (1342–1352) életrajzában olvasható megdöbbentő sorokat több korabeli forrás, például Giovanni Boccaccio híres alkotása, a Dekameron is megerősíti. A spanyolnátha felbukkanásáig Európa leg­nagyobb demográfiai katasztrófáját okozó pandémia természetesen hatással volt a késő közép­kor gazdasági, társadalmi viszonyaira éppúgy, mint az irodalomra és a képzőművészetre.

A járvány európai terjedését nagymértékben elősegítette a kontinens korabeli gazdasági és demográfiai állapota. A 14. század első évtizedeiben a hőmérséklet általánosan visszaesett, beköszöntött az ún. kis jégkorszak. A hosszú, hideg teleket hűvös, párás, esős nyarak követték, számtalan természeti csapás – áradások, jégesők, sáskajárás – kíséretében, s ezek a körülmények egyáltalán nem kedveztek a növénytermesztésnek. Az élelmiszerhiány s a nyomában járó áremelkedés éhínséget idézett elő, ami egyes régiókban akár 5-10%-os népességcsökkenéshez vezetett. E területek közé tartozott Firenze is, ahol az 1344-es éhínség rendkívül sok emberéletet követelt. 1347-ben tömegek menekültek az ín­ség elől Velencébe. A vidékről beköltözők révén az egyes városok lélekszáma jelentős mértékben gyarapodott. A korszak legnépesebb városai közé tartozott Párizs, Velence, Palermo és

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.