A Belügyminisztérium újjászervezése 1956 után

1953 júliusában a Nagy Imre-kormány első intézkedéseinek egyikével hatálytalanította a Minisztertanács 1949-ben hozott rendeletét, és titkos határozattal elrendelte az ÁVH mint önálló szerv megszüntetését és a Belügyminisztériummal történő összevonását.

Az egységes Belügyminisztérium létrehozása 1953 nyarán szovjet ösztönzésre és részben szovjet minta alapján történt. Amikor a Szovjetunióban 1954 tavaszán létrejött az önálló KGB, Magyarországon ismét követni akarták a szovjet példát. Az MDP KV Politikai Bizottsága 1955 nyarán azonban elvetette az önálló Államvédelmi Minisztérium felállításának ötletét, és úgy foglalt állást, hogy „továbbra is egy egységes minisztériumot kell fenntartani, de a Belügyminisztérium keretén belül jobban szét kell választani az államvédelmi munkát a többi feladattól”. Ezt a célt a Belügyminisztériumon belül kialakított főcsoportfőnökségi rendszerrel kívánták elérni.

1956 januárjától a Belügyminisztériumon belül három – I. (államvédelmi), II. (rendőri) és III. (határőrség, belső karhatalom) – főcsoportfőnökség kezdte meg működését, s ezzel egyidejűleg megfigyelhető volt az egykori államvédelmi tisztek térnyerése a rendőrségi posztokon is. Nem véletlen tehát, hogy a forradalom napjaiban a – de jure már nem létező – ÁVH volt a bukott Rákosi-rendszer egyik leggyűlöltebb szerve, s ezért is válhatott aktuálissá feloszlatásának követelése.

Miután a Szabad Kossuth Rádióban 1956. október 28-án 17 óra 25-kor elhangzott nyilatkozatában Nagy Imre kijelentette, hogy „a rend helyreállítása után egységes, új államrendőrséget szervezünk és az Államvédelmi Hatóságot megszüntetjük”, a „hatóság” testületileg szétesett, egyes tagjai „illegalitásba vonultak”, míg mások a szovjet csapatokhoz csatlakozva vettek részt a forradalom leverésében, résztvevőinek felkutatásában és őrizetbe vételében.

Az 1956. november 4-ei második szovjet bevonulást követően a szovjetek hathatós támogatásával titokban azonnal megindult az államvédelem újjászervezése is.

A forradalom leverését követően a rendőrséget illetően általános volt a vélemény, hogy a testület tagjai kevés kivétellel nem állták meg a helyüket, a rendőrség vezetői nem adtak kellő irányítást akkor, amikor arra a legnagyobb szükség lett volna. A rendőrség állományát Münnich Ferenc, a fegyveres erők minisztere három csoportba sorolta: szétszóródott egységek, passzív magatartásúak és a felkelőket támogatók (utóbbihoz tartoztak Kopácsi Sándor és társai).

A Kádár-kormány fő érdeke és célja a fegyveres erők mielőbbi újjászervezése volt, de az egykori