rubicon

1083

Az első szentté avatások Magyarországon
10 perc olvasás

A magyar történeti kutatásban mindig is előtérben álló Árpád-kor egyik legjelentősebb eseménye volt a szentté avatások sorozata 1083-ban. Szent László király (1077–1095) több szenttel gazdagította a nyugati kereszténységet, és ma már tudjuk, hogy államalapító elődje, Szent István király (1000/1001–1038) oltárra emelésével  új európai szenttípust teremtett.

A szentté avatás (kanonizáció) a keresztény vértanúk, majd a példaszerű életet élt hitvallók haláluk utáni tiszteletéből (kultuszából) alakult ki a 4. századra. Kezdetben spontaneitás jellemezte, a nép által tanúsított szent hírnév, illetve a kultuszban részesített sírjánál, ereklyéinél történő, a szentség mivoltát igazoló csodák elegendőek voltak a tisztelethez. Mindezt püspöki jóváhagyás is követte. A folyamat kezdeténél általában megkeresték, majd megtalálták a szentté avatandó személy sírját (inventio), ezt követően a főpap felemelte (elevatio) a szent csontjait, és új nyugvóhelyre vitte át (translatio). Mindezt követte az ereklyék leválasztása után a sírba helyezés (depositio), majd az intézményesült tisztelet (cultus), a szentté avatást övező irodalmi tevékenység (viták, azaz legendák írása), ünnepnap kijelölése, templomoknak, oltároknak a szent tiszteletére szentelése (patrocinium).

Szent István és Imre herceg (kora újkori könyvillusztráció) Szent István

A magyar kereszténység több irányból kezdett el fejlődni, a Kárpát-medencét elfoglaló pogány magyarság erdélyi törzse, a gyulák irányította néprész Bizáncból indította el a térítést a 10. század közepén, a dunántúli súlypontú

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.