Megszületik Bobby Fischer, a sakkozás egyik legnagyobb alakja

Szerző: Rácz Árpád

A sakkozás történetének 11. világbajnoka volt Bobby Fischer (1972-1975), aki nemcsak félelmetes eredményeivel, hanem extravagáns viselkedésével és – sakk-karrierjének feladása után egyre szélsőségesebb állásfoglalásaival is kitűnt pályatársai közül.

Bobby (Ro­bert Ja­mes) Fis­cher 1943. már­ci­us 9-én dél­után 2 óra 39 perc­kor szü­le­tett Chi­ca­gó­ban. Any­ja, Re­gi­na Wen­der len­gyel­or­szá­gi zsi­dó csa­lád­ból szár­ma­zott, Svájc­ban szü­le­tett, s az egye­sült ál­la­mok­be­li St. Lou­is­ban cse­pe­re­dett fel. Az 1930-as évek ele­jén, Hit­ler ha­ta­lom­ra ke­rü­lé­se­kor Ber­lin­ben élt, s itt ta­lál­ko­zott Hans-Ger­hard Fis­cher­rel, egy né­met bi­o­fi­zi­kus­sal. A kom­mu­nis­ta meggyőző­dé­sű fi­a­ta­lok együtt in­dul­tak Moszk­vá­ba, ahol 1933. no­vem­ber 4-én össze­há­za­sod­tak és több évet töl­töt­tek a sztá­li­ni Szov­jet­uni­ó­ban.

A fi­a­ta­lasszony a moszk­vai egye­tem or­vo­si fa­kul­tá­sán vé­gez­te ta­nul­má­nya­it, az if­jú férj pe­dig ha­ma­ro­san ön­kén­tes­nek állt, s a köz­tár­sas­ági­ak ol­da­lán har­colt a spa­nyol pol­gár­há­bo­rú­ban. Fis­cher már Spa­nyo­lor­szág­ban tar­tóz­ko­dott, ami­kor 1938-ban Moszk­vá­ban meg­szü­le­tett kis­lá­nyuk, Jo­an. 1939-ben – kü­lön-kü­lön – Ame­ri­ká­ba in­dul­tak. Ám a fér­fi Dél-Ame­ri­ká­ba ke­rült – s Chi­lé­ben te­le­pe­dett le, mi­vel az ame­ri­kai ha­tó­sá­gok a Nem­zet­kö­zi Bri­gá­dok tag­ja­it nem en­ged­ték az USA te­rü­le­té­re. Re­gi­na Fischer  az Egye­sült Ál­la­mok­ban – fér­jé­től több ezer ki­lo­mé­ter­re ­– egye­dül ne­vel­te kis­lá­nyát. Hans-Ger­hard Fis­cher so­ha nem lé­pett az Egye­sült Ál­la­mok te­rü­le­té­re (1945-ben hi­va­ta­lo­san is el­vál­tak), így nem is lehetett  a Chicagóban született Bobby apja.

1942-ben lép be a tör­té­net­be Ne­mé­nyi Fé­lix Pál, aki ekkor 47 éves volt, mind­össze havi 167 dol­lárt ke­re­sett a denveri egyetemen, rosszul öl­tö­zött, cso­szog­va járt, és nem volt egy szív­tip­ró al­kat. Meggyőződé­ses ál­lat­vé­dő­ként nem vi­selt gyap­jú­hol­mit, ehe­lyett té­len nap­köz­ben sem vet­te le a pi­zsa­má­ját, ami gyak­ran ki­ló­gott a ru­há­ja alól. Kol­lé­gái ugyan­ak­kor fan­tasz­ti­kus me­mó­ri­á­val me­gál­dott rend­kí­vü­li el­mé­nek tar­tot­ták.

Ne­mé­nyi ma­gyar­or­szá­gi zsi­dó szár­ma­zá­sú fi­zi­kus volt, aki 1895-ben született Fiumében, s a ’30-as évek ele­jén szin­tén Ber­lin­ben élt. 1933. áp­ri­lis 1-jén a ná­cik le­tar­tóz­tat­ták Hit­ler-el­len­es ki­je­len­té­se­i­ért, de egy nap múl­va sza­ba­don en­ged­ték. Egy hét múl­va még­is el­vesz­tet­te egye­te­mi ta­ná­ri ál­lá­sát. Ma­gyar­or­szá­got a numerus clausus mi­att hagy­ta el, s most Né­met­or­szág­ból is tá­voz­nia kel­lett. El­őször Dá­ni­á­ba, majd Nagy-Bri­tan­ni­á­ba ment, vé­gül 1938-ban ér­ke­zett az USA-ba. A Prin­ce­ton Egye­te­men ta­lál­ko­zott Al­bert Eins­te­in­nel, sőt fi­á­nak mun­ka­tár­sa is volt. Sze­mé­lyi­sé­ge azon­ban nem se­gí­tet­te a be­il­lesz­ke­dést. A szin­tén Ame­ri­ká­ba el­szár­ma­zott vi­lág­hí­rű tu­dós, Kár­mán Tó­dor az ír­ta egyik le­ve­lé­ben, hogy Ne­mé­nyi ki­gom­bolt ing­ben, nyak­ken­dŐ nél­kül je­lent meg tu­do­má­nyos kon­fe­ren­ci­á­kon, és meg volt lep­ve, ami­kor Kár­mán azt ta­ná­csol­ta ne­ki, hogy öl­töz­zön úgy, mint a töb­bi­ek. Kö­zöl­te: ő azt hit­te, hogy Ame­ri­ka a sza­bad­ság or­szá­ga, ahol nem a kül­se­je, ha­nem a bel­ső ér­té­kei ala­ján íté­lik meg az em­be­re­ket. Ne­mé­nyi ké­sőbb tag­ja lett a Man­hat­tan-terv ku­a­tó­cso­port­já­nak, amely a chicagói egyetemen az atom­bom­ba ki­fej­lesz­té­sén dol­go­zott.

Re­gi­ná­val va­ló­szí­nű­leg ha­son­ló po­li­ti­kai né­ze­tei hoz­ták össze: Ne­mé­nyi azt han­goz­tat­ta kol­lé­gái előtt, hogy job­ban ked­ve­li a kom­mu­niz­must, mint a kap­ita­liz­must, Re­gi­nát pe­dig fel­té­te­le­zett kom­mu­nis­ta­szim­pá­ti­á­ja mi­att fi­gyel­te az FBI, s vé­gül 900 ol­dal­nyi do­ku­met­num  gyűlt össze ró­la. Ezek­ből ter­mé­sze­te­sen nem ma­radt ki Ne­mé­nyi­vel va­ló rövid kap­cso­la­ta sem, melynek gyümölcse Bobby lett. A kapcsolat azonban nem volt hosszú életű, a gyermek születésekor Neményi már Rhode Islanden élt, s 1952-ben Hanfordban halt meg.

Regina Fischert a negy­ve­nes évek­től a het­ve­nes éve­kig fo­lya­ma­to­san meg­fi­gye­lés alatt tar­tot­ta az FBI. Azt gon­dol­ták, hogy szov­jet kém, ezért fo­lya­ma­to­san a nyo­má­ban jár­tak, fel­bon­tot­ták a pos­tá­ját, fag­gat­ták a szom­szé­da­it. Odá­ig men­tek, hogy el­ol­vas­ták a szo­ci­ál­is mun­ká­sok eset­le­írá­sa­it, akik­től az ál­lam­ról ál­lam­ra ván­dor­ló, gyer­me­ke­it egye­dül ne­ve­lő anya se­gít­sé­get kért. Az egyik ilyen­ből de­rült ki, hogy ter­hes­sé­ge alatt Re­gi­na ar­ra gon­dolt, örök­be ad­ja szü­le­ten­dő gyer­me­két. Ar­ra is gya­na­kod­tak, hogy a szov­je­tek meg­pró­bál­ták be­szer­vez­ni az if­jú zse­nit, ami­kor 1958-ban Moszk­vá­ban járt. Ké­sőbb, per­sze, ki­de­rült, hogy Re­gi­na nem volt szov­jet kém, és Bobbyt sem pró­bál­ták be­szer­vez­ni.

Bobby Fis­cher te­hát át­la­gos­nak sem­mi­képp sem ne­vez­he­tő szü­lők gyer­me­ke volt. Ap­ja a 20. szá­zad egyik je­len­tős – bár nem annyi­ra is­mert – tu­dó­sa volt, any­ja pe­dig igen mű­velt nő, aki hat nyel­ven be­szélt fo­lyé­ko­nyan. Ugyan­ak­kor ap­ja kü­lönc vi­sel­ke­dé­se és any­ja men­tá­lis ki­e­gyen­sú­lyo­zat­lan­sá­ga (egy pszi­cho­ló­gi­ai vizs­gá­lat so­rán pa­ra­no­id­ sze­mé­lyi­ség­nek ta­lál­ták) is nyo­mot ha­gyott a kis­fi­ú­ban, aki ide­je nagy ré­szé­ben egye­dül volt, mi­vel any­ja szin­te egész nap dol­go­zott.

Anya és fia vi­szo­nya ké­sőbb meg­rom­lott, annyi­ra, hogy nem tud­tak együtt él­ni. Re­gi­na 1960-ban el­köl­tö­zött, ma­gá­ra hagy­va 17 éves fi­át a bro­okly­ni la­kás­ban. Bobby­nak meg­könnyeb­bü­lés volt any­ja tá­vo­zá­sa: ahogy egy  in­ter­jú­ban ki­fej­tet­te, örült, hogy meg­sza­ba­dult tő­le. Re­gi­na új­ra férj­hez ment, az NDK-ban vég­re meg­sze­rez­te az or­vo­si dip­lo­mát, vissza­tér­ve az Egye­sült Ál­la­mok­ba in­di­ánre­zer­vá­tu­mok­ban vég­zett gyó­gyí­tó­mun­kát, majd a ’80-as évek­ben Ni­ca­ra­gu­á­ban dol­go­zott or­vos­ként.

Bobby viszont úgy tud­ta, hogy ap­ja Hans-Ger­hard Fischer, büsz­ke is volt né­met szár­ma­zá­sá­ra, s szá­mos in­ter­jú­ban ta­gad­ta zsi­dó vol­tát. Ki­fej­tet­te, hogy a sakk­ban túl sok zsi­dó van, akik rosszul öl­töz­köd­nek, és ez­zel ront­ják a já­ték imi­dzsét. Ami­kor a ri­por­ter cso­dál­koz­va meg­kér­dez­te: „De hi­szen ön is zsi­dó, nem?” Fis­cher így vá­la­szolt: „Csak rész­ben. Anyám zsi­dó.” Ké­sőbb nyíl­tan ki­mu­tat­ta an­ti­sze­mi­tiz­mu­sát, ami rö­gesz­mé­jé­vé vált. Az a meg­győző­dé­se ala­kult ki, hogy any­ja igyek­szik őt le­já­rat­ni, rossz hí­rét kel­te­ni. De nem­csak a zsi­dók­ról gon­dol­ta, hogy el­le­ne dol­goz­nak. Úgy vél­te, hogy a szov­jet já­té­ko­sok kö­zött van egy tit­kos egyez­mény, mely sze­rint egy­más el­len nem küz­de­nek, hogy őrá kon­cent­rál­has­sa­nak.

Életútja 1992-ben vett új irányt, amikor – figyelmen kívül hagyva a Jugoszlávia ellen meghirdetett amerikai bojkottot – elutazott Belgrádba, hogy húsz évvel világbajnoki döntőjük után ismét megmérkőzzön Borisz Szpasszkijjal. Ezért 12 évvel később letartóztatási parancsot adtak ki ellene, így 2004 nyarán Tokió repülőterén letartóztatták, amikor már érvénytelen amerikai útlevéllel akart Fülöp-szigetekre utazni. Végül úgy szabadult, hogy izlandi állampolgárságot kapott.

Többször megfordult Magyarországon is. 1999-ben in­ter­jút adott az egyik ma­gyar rá­di­ó­nak – ek­kor Bu­da­pes­ten élt –, s ön­ma­gát egy nem­zet­kö­zi zsi­dó össze­es­kü­vés ál­do­za­tá­nak ne­vez­te. A rá­dió azon­nal meg­sza­kí­tot­ta az in­ter­jút. Egy Fü­löp-szi­ge­te­ki rá­di­ó­nak nyi­lat­koz­va szintén erő­tel­jes an­ti­sze­mi­tiz­mu­sá­nak adott han­got: „Mocs­kos fattyúk, meg­pró­bál­ják meg­sze­rez­ni az egész vi­lá­got. […] Ki­ta­lál­ták a ho­lo­ka­usz­tot. […] Sze­mét, ha­zug, korcs em­be­rek.”

Egy ko­ráb­bi ba­rát­ja, Allen Kaufman így jel­le­mez­te ek­kor Bobbyt: „A sakk­ról kér­de­zem, a zsi­dók­ról be­szél.” Egy má­sik in­ter­jú­ban Fischer öröm­mel üd­vö­zöl­te a 2001. szep­tem­ber 11-ei ter­ror­cse­lek­ményt. Ki­fej­tet­te, hogy az USA és Iz­ra­el már évek óta ki­foszt­ja és gyil­kol­ja a pa­lesz­ti­no­kat, s most vég­re vissza­kap­ta. 2003-ban an­ti­ci­o­nis­ta és az USA kül­po­li­ti­ká­ját kri­ti­zá­ló meg­nyi­lat­ko­zá­sai mi­att az ame­ri­kai sakk­szö­vet­ség tö­röl­te Fis­cher tag­sá­gát.

2008. január 19-én fejezte be evilági sakkpályafutását az izlandi Reykjavíkban.