A vandálok kifosztják Róma városát

Szerző: Tarján M. Tamás

455. június 2-án foglalta el Rómát Geiserich vandál király, aki seregével ezt követően tizennégy napon át dúlta az Örök Várost. Alarik vizigót király 410-es rablása után ez volt a második alkalom, hogy barbár csapatok átjutottak a Római Birodalom ősi fővárosának falain.

A Rómát kifosztó Geiserich 428-ban szerezte meg a vandálok feletti uralmat, amikor féltestvére, Gunderik király Andalúziában életét vesztette. Törzse egyike volt azon germán népeknek, melyek a népvándorlás viharai során a homályba vesző északi és keleti pusztákról a Kárpát-medencében, majd Nyugat-Európában ütöttek szállást. A vandálok útvonalát híven írja le, hogy Geiserich a 380-as évek végén a Balaton környékén született, a hatalmat Hispánia területén szerezte meg, 429-ben pedig már a mai Tunézia területén alapított királyságot. Bonifacius africai helytartó ebben az évben segítséget kért riválisai ellenében az új vandál királytól, aki kihasználta az alkalmat, és saját uralma alá hajtotta a provinciát.

A germánok a következő évtizedben sorra uralmuk alá hajtottak a gazdag africai városokat – Szent Ágoston, Hippo Regius püspöke például a 431-es ostroma során vesztette életét – államukat pedig a gyengülő Róma császára, III. Valentinianus (ur. 423-455) is elismerte. A vandál törzs az államalapítás után sem hagyott fel a fosztogatással, Karthágóban hatalmas flottát épített, mellyel később meghódította a Földközi-tenger szigeteit, és rendszeresen sarcolta a Mediterráneum partvidékét. A kalóz módra fosztogató vandál király hamarosan a kisebb városok feldúlását követően aztán a hanyatló Rómára is szemet vetett.

Valentinianus a barbár veszélyt – Rómára jellemző módon – egy szövetségi szerződéssel próbálta elhárítani, melynek értelmében Geiserich fiát, Hunerichet 443-ban eljegyezték Eudocia római hercegnővel. A békés viszony egészen 455 márciusáig megmaradt, ekkor azonban Petronius Maximus meggyilkoltatta a császárt, és ő maga ült a birodalom trónjára. Geiserich úgy vélte, a trónváltással véget ért a béke, így – vélhetően Galla Placidia, az özvegy császárné kérésére – seregével áthajózott Itáliába, és partra szállt az Örök Város mellett. Maximus menekülőre fogta volna a barbár hadakkal szemben, de a gyávaságán megbotránkozó rómaiak végül agyonverték őt, így a város császár nélkül állt a barbárokkal szemben. A polgárok nevében aztán I. Leó pápa kereste fel Geiserichet, és megígértette vele, hogy miután megnyitják előtte a kapukat, irgalmas lesz Róma népével.

A vandál király természetesen mindent megígért a pápának, az ostrom véget ért, és 455. június 2-án a barbár hadak beözönlöttek az Örök Városba. Geiserch vandáljai ezt követően két héten keresztül dúltak a városban, számos polgárt kardélre hánytak, túszokat szedtek, miközben kirabolták a palotákat, szentélyeket, és leromboltak a város legdíszesebb épületeit. A barbárok kapzsiságát jelzi, hogy még a Jupiter-templom aranyozásának megkaparintásáért sem sajnálták a fáradságot. Az általuk végrehajtott példa nélküli pusztítás eredményeként vált a vandál név a kegyetlen és értelmetlen rombolás szinonimájává. A vandál pusztítás mértéke a történészek között máig vita tárgyát képezi, de az kétségbevonhatatlan tény, hogy második kifosztása után az antik Róma soha nem találta már meg régi önmagát.