Vérengzés a pekingi Tienanmen téren

Szerző: Tarján M. Tamás

1989. június 3-án indított ellentámadást a Kínai Néphadsereg a pekingi Tienanmen téren összegyűlt, demokratikus átalakulást követelő tüntető tömeg ellen. A tömegmészárlássá fajuló katonai beavatkozás, és az azt követő terror révén a kínai pártvezetés biztosítani tudta a távol-keleti országban a kommunista rendszer túlélését.

A nyolcvanas évek végén a szocialista berendezkedésű államokat a rendszer enyhülése és a demokratikus átalakulást sürgető hangok erősödése jellemezte, mely folyamat legerőteljesebben a Szovjetuniót 1985 óta irányító Mihail Gorbacsov fellépésében mutatkozott meg. A szovjet pártfőtitkár által meghirdetett peresztrojka – gazdasági és társadalmi megújulás – és glasznoszty – politikai nyíltság – jelszavai Kínában is erjesztő módon hatottak. Gorbacsov színre lépése idején a távol-keleti nagyhatalom élén Hu Jao-pang személyében olyan vezető állt, aki maga is szimpatizált a demokratikus reformokkal. Miután azonban 1986 decemberében széleskörű tüntetések kezdődtek a pártállami rendszer ellen, a Kínai Kommunista Párt keményvonalas politikusai önkritikára kényszerítették Hu Jao-pangot, majd a következő év tavaszán lemondatták, és Csao Ce-jangot állították helyére. Ezzel a radikális hangokat egyelőre sikerült elhallgattatni.

Miután Hu Jao-pang 1989. április 15-én meghalt, a Pekingben szimbolikus jelentéssel bíró Tienanmen téren – itt kiáltotta ki 1949-ben Mao Ce-tung a Kínai Népköztársaságot – egyetemisták százezres tömege gyűlt össze, hogy együtt gyászolja a reformer politikust. A megemlékezés azonban pár óra alatt tüntetéssé változott, a Hu Jao-pangot méltató fiatal szónokok egymás után nyilvánították ki reformköveteléseiket a párt felé, melyeket április 22-én petíció formájában át is adtak a Nép Nagy Csarnokában, és találkozót kezdeményeztek Li Peng miniszterelnökkel. A tüntetők reményei azonban hamar szertefoszlottak, a párt keményvonalas tagjainak javaslatára ugyanis a Kommunista Párt az egyetemek bezárásával, és az oktatás bojkottjával válaszolt.

A tömeg ennek ellenére sem adta fel követeléseit, sőt, a durva válaszlépés következtében további százezrek vonultak a térre, akik között egyszerű munkások is mind nagyobb számban jelentek meg. A párt helyzetét rontotta, hogy Gorbacsov éppen 1989 májusában érkezett Pekingbe, az orosz vezetőt pedig – mint a reformok képviselőjét – a Tienanmen téri tömeg kitörő lelkesedéssel üdvözölte. A kormányzat május 20-án katonai szükségállapotot vezetett be Pekingben, miközben a tüntetők száma már meghaladta az egymillió főt.

Május 20-a után a kínai hadsereg még viszonylag enyhébb eszközökkel látott neki a rendrakásnak, de a dühös tömeg három nap alatt birtokba vette a város nagy részét, és a rendvédelmi erőket a külső kerületekbe szorította. Ezt követően határozott a párt a tüntetés fegyveres feloszlatásáról, ami a mozgósítás után június 3-án kezdődött meg. A páncélos, ejtőernyős egységekkel, éles lőszerrel fellépő Kínai Néphadsereg 24 órás vérengzése becslések szerint 1500-3000 áldozatot követelt, de a szükségállapot idején a Tienanmen téren elfogott tüntetők közül több ezer főt zártak börtönbe.

A forradalmi tömeg erőszakos szétverése az egész világban felháborodást váltott ki, a vérfürdőt követően számos európai ország és az Egyesült Államok is – egy évig tartó – embargót hirdetett Kínával szemben, ami az ország gazdasági teljesítményének ideiglenes csökkenéséhez vezetett. A küzdelemből végül mégis a Kommunista Párt került ki győztesként, hiszen a vérengzés és a terror révén megszilárdította hatalmát, és elhárította azt a veszélyt, hogy Kelet-Európa és a Szovjetunió mintájára az egypártrendszert Kínában is felszámolják.