Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet megnyitása

Szerző: Tarján M. Tamás

1975. július 30-án kezdődött meg Helsinkiben a háromnapos Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ), mely során – a Szovjetunió és az Egyesült Államok kezdeményezésére – a hidegháború által kettéválasztott Európa vezetői az együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak.

Bár Richard Nixon időszakát – pingpongdiplomácia, Nixon látogatása Kínában, SALT–1 egyezmény aláírása a Szovjetunióval – a kétpólusú világ szuperhatalmainak közeledése jellemezte, a Watergate-botrány miatt távozó vezető lemondása után ezek az eredmények veszélybe kerültek. Az Egyesült Államok a Dél-Vietnamban elszenvedett háborús vereség után különben is rászorult a diplomáciai sikerekre – a közvélemény ezt ugyanis úgy értékelte, hogy Washington elveszítette a hidegháborút –, így Gerald Ford elnök és Henry Kissinger külügyminiszter készséggel csatlakozott a brezsnyevi Szovjetunió kezdeményezéséhez.

Moszkva tető alá akart hozni egy nemzetközi együttműködési konferenciát, amit végül a semleges Finnország fővárosában rendeztek meg. Az 1975. július 30-án kezdődő Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezleten (EBEÉ) végül 35 ország – a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Kanada, valamint Andorrát és Albániát kivéve valamennyi európai állam – vezetői jelentek meg, akik a háromnapos tárgyalásokat követően, 1975. augusztus 1-jén közös Záróokmányt adtak ki. A záró dokumentumban foglalt kötelességvállalások a hidegháborúban szemben álló világrészek kapcsolatainak javítását, és a résztvevő államok együttműködését próbálták elősegíteni.

A konferencián részt vevő hatalmak mindenekelőtt elismerték az 1947-es párizsi béke során meghúzott határok sérthetetlenségét, valamint deklarálták az európai államok szuverenitását és egyenjogúságát. A Záróokmányt aláíró 35 vezető ígéretet tett, hogy a jövőben felmerülő ellentétek békés rendezésére törekszik majd, és sem fenyegetéssel, sem intervencióval – vö. a Szovjetunió 1956-os és 1968-as beavatkozásai – nem próbálja meg erőszakkal befolyásolni más államok belpolitikáját. Az úgynevezett „első kosár”, vagyis kérdéskör fontos eleme volt még az emberi jogok tiszteletben tartására tett kötelességvállalás is. Az aláíró vezetők megfogadták, hogy országaikban biztosítják az alapvető emberi- és szabadságjogokat – például a lelkiismereti, gondolati szabadságot – állampolgáraik számára. Az EBEÉ Záróokmánya emellett a szorosabb gazdasági és humanitárius együttműködés jövőbeli lehetőségét is felvázolta – erre utaltak a második és harmadik kosárba kerülő határozatok –, ezért a szép ígéretek nyomán sokakban megszületett a remény, hogy a majdnem harminc éve leeresztett Vasfüggöny felemelkedik majd Európa közepéről.

Mindazonáltal a Helsinkiben aláírt Záróokmány nem bírt kötelező érvénnyel, így az ottani célkitűzések a mindenkori amerikai-szovjet viszony függvényében váltak valóra. A Szovjetunió például, mely az EBEÉ csúcstalálkozót Brezsnyev és a párt sikerének tekintette – ez annyiban volt jogos, hogy a szocialista állam elismertette 1939 utáni területgyarapodásait, így a balti államok és Moldva megszerzését is –, hamarosan kíméletlenül fellépett a Moszkvában és más nagyvárosokban szerveződő, úgynevezett „Helsinki Csoportok” ellen, és több alapító tagot – például Jurij Orlovot, Ludmilla Alekszejevát – hosszú évekre börtönbe vetett. A hetvenes évek végén, az afganisztáni bevonulás, majd a két olimpiai bojkott – 1980, Moszkva; 1984, Los Angeles – idején a hidegháborús feszültségek újra kiéleződtek, így az EBEÉ vállalásainak nagy része csak szép ígéret maradt.

Az 1975 nyarán tartott csúcstalálkozó jelentőségét ugyanakkor mégsem szabad alábecsülnünk, ugyanis Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet vezető hatalomra jutása után az EBEÉ és a Helsinkiben aláírt Záróokmány képezte a két politikus tárgyalásainak, a hatalmi pólusok későbbi közeledésének alapját. A nyolcvanas években újjáéledő helsinki folyamat nem csak a kelet-európai rendszerváltások békés átmenetéhez járult hozzá, hanem előkészítette azokat a leszerelési egyezményeket is, melyeknek köszönhetően a két szuperhatalom 1989 után csökkentette tömegpusztító- és atomfegyvereinek számát. Az EBEÉ-csúcstalálkozó nyomán létrejött Helsinki Bizottságoknak az elmúlt három és fél évtizedben kiemelt szerepük volt az emberi jogok tiszteletben tartásáért vívott küzdelemben, a konferenciák nyomán – 1992-ben – megalakuló állandó együttműködési szervezet, az EBESZ pedig máig felügyeli kontinensünk békéjét és stabilitását.