A harmadik prágai defenesztráció - Jan Masaryk rejtélyes halála

Szerző: Tarján M. Tamás

"A diktátorok olyan uralkodók, akik az utolsó tíz percig nagyszerűnek tűnnek."
(Jan Masaryk)

1948. március 10-én találtak rá Jan Masaryk csehszlovák külügyminiszter holttestére, aki a hivatalos vizsgálat szerint fürdőszobájából kiugorva vetett véget életének. Masaryk öngyilkosságának hírét a közvélemény és a nyugati média természetesen gyanúval fogadta, és az esetet hamarosan el is nevezték a "harmadik prágai defenesztrációnak."

Jan Masaryk 1886-ban, Prágában látta meg a napvilágot. Édesapja a híres professzor és politikus, Tomás Masaryk volt, aki az első világháború idején a Nemzeti Tanács alapítójaként képviselte a csehek érdekeit, 1918-tól pedig elnökként vállalt oroszlánrészt a csehszlovák állam megszervezésében. Jan fiatalon hosszú időt töltött Amerikában, 1914-ben azonban hazatért, és a Monarchia seregében szolgálta végig az első világháborút, majd - már Csehszlovákia képviseletében - az Egyesült Államokban diplomáciai ügyvivőként, illetve Londonban nagykövetként tevékenykedett. Jan Masaryk a Benes bukását eredményező 1938-as müncheni konferencia után ismét Londonba távozott, ahol külügyminiszterként vett részt a világháború alatt megszerveződő emigráns kormányban.

Miután a háború véget ért, és Edvard Benes 1945 tavaszán újra kormányt alakított, Masaryk megtarthatta pozícióját; a csehszlovák diplomácia fejeként hasznos szolgálatot tett hazájának, mivel sikerült mérsékelnie Moszkva befolyását a köztársaság belügyeiben. A politikus 1947-ben mégis "hübriszt követett el", ugyanis kinyilvánította szándékát a Marshall-tervben felajánlott segély elfogadására, amivel kivívta maga ellen Sztálin haragját. Masaryk moszkvai látogatása idején alapos "eligazításban" részesült azzal kapcsolatban, hogy meddig mehet el: ahogy ő mondta, szabad miniszerként repült a Szovjetunióba, és szolgaként tért onnan vissza.

Jan Masaryk mindazonáltal a jövőben is megtarthatta székét, amit a kortársak és az utókor meglehetősen vegyesen ítéltek meg: egyesek szerint a külügyminiszter nem-kommunista politikusként bátran vállalta véleményét, és igyekezett szembeszállni a szélsőbaloldal diktatórikus törekvéseivel, míg mások megalkuvónak, gyávának bélyegezték Masarykot. Annyi azonban bizonyos, hogy 1947 során a hagyományosan mérsékelt csehszlovák politikai életben - ahol a kommunisták a két világháború között is legálisan tevékenykedhettek - a hidegháborús helyzet fokozódásával párhuzamosan egyre nőtt a feszültség. A Marshall-segély visszautasítása gyakorlatilag csak egy csepp volt abban a pohárban, ahol a - magyarországiakhoz hasonló - koncepciós perek és zaklatások miatt eddigre már rengeteg keserűség gyűlt össze.

A SZEB természetesen gondoskodott arról, hogy a belügyminisztérium és a rendvédelmi szervek Csehszlovákiában is "megfelelő" kézbe kerüljenek, miután pedig a francia és olasz kommunista pártok nyugaton nem váltották be Sztálin reményeit, Klement Gottwaldék instrukciót kaptak a parlamentáris rendszer lebontására. 1948 februárjában Václav Nosek belügyminiszter nyíltan a kommunisták irányítása alá helyezte a rendőrséget, akik támogatóik mozgósításával - képletesen szólva - túszul ejtették koalíciós társaikat, így tiltakozásul 12 miniszter távozott a kormányból. Masaryk - akit emiatt később rengetegen bíráltak - nem csatlakozott a tiltakozókhoz, akik abban reménykedtek, hogy lemondásuk után Benes elnök új választást ír majd ki, ott pedig az egyre agresszívabb kommunistákat sikerül demokratikus eszközökkel visszaszorítani.

Ezek a várakozások végül nem teljesültek, ugyanis Gottwaldék a köztársaság első emberét is eredményesen zsarolták egy polgárháború, vagy a Vörös Hadsereg intervenciójának rémképével, így aztán február 25-én Benes beleegyezett a kommunista kormányalakításba. Jan Masaryk ezután is külügyminiszter maradhatott, bár egy rádióbeszédében élesen tiltakozott a diktatórikus hatalomgyakorlás ellen.

Klement Gottwald második kormányalakítása után körülbelül két héttel, 1948. március 10-én aztán Masarykot holtan találták lakása ablaka alatt. A hivatalos vizsgálat öngyilkosságnak állította be a külügyminiszter halálát, ezt a verziót azonban sem a csehszlovák közvélemény, sem pedig a nyugati média nem fogadta el. Masaryk elhunyta után nem sokkal elterjedt a hír, hogy valójában a szovjet titkosszolgálat végzett a Gottwald-kormány egyetlen nem-kommunista miniszterével, ennek nyomán pedig az emberek hamarosan "harmadik defenesztrációról" kezdtek el beszélni, melyet az 1419-es és 1618-as példákkal szemben a nemzet elnyomása érdekében hajtottak végre.

Az eset gyanús voltát jelzi, hogy a prágai tavasz (1968) idején és a bársonyos forradalom után újra elővették Jan Masaryk aktáját, és bár mindkétszer öngyilkosságként könyvelték el a halálesetet, a 2000-es évek elején is indult egy újabb vizsgálat. Gyanús jelek pedig bőven akadtak, hiszen a helyszínen, a politikus fürdőszobájában körömnyomokat találtak az ablak párkányán, ráadásul Masaryk éppen arra készült, hogy elhagyja az országot. A rokonok egyébként elfogadták az öngyilkosság teóriáját, a gyanút azonban máig sem sikerült elaltatni: az akkori közvélemény Augustin Schramm NKVD-ügynököt tette felelőssé, akit két hónappal később meggyilkoltak, Ion Mihai Pacepa román titkosszolgálati vezető pedig azt jegyezte fel, hogy Ceausescu egy beszélgetés során elárulta neki, hogy Masarykot Sztálin végeztette ki.

A teljes igazságot persze sosem fogjuk megtudni, egy 2004-es prágai rendőri jelentés azonban már azt állapította meg, hogy a szerencsétlen sorsú politikust kidobták az ablakon, tehát a jelenlegi álláspont szerint a harmadik defenesztráció valóban megtörtént.