„A láthatatlan halál”
21 perc olvasásA Szovjetunió hadat üzen Japánnak
Szerző: Tarján M. Tamás
1945. augusztus 8-án üzent hadat a sztálini Szovjetunió az egyetlen harcoló tengelyhatalomnak, a Japán Császárságnak. A következő napon megkezdődött a második világháború utolsó jelentős hadjárata, egy héttel később pedig Japán is letette a fegyvert a szövetségesek előtt.
Bár a világháború küzdelmei során Tokió – például az antikomintern paktum révén – szövetséget kötött a náci Németországgal, a valóságban Hitler és Japán soha nem tudott együttműködni; erre a szovjet-japán viszony krónikája is ékes bizonyítékul szolgál. Miután 1938-ban, majd 1939 májusában a szovjet határincidensek komoly veszteséget hoztak, a japán stratégák úgy döntöttek, egyelőre fiókba zárják a szocialista birodalom elleni grandiózus terveket. Két év csend után 1941 áprilisában Japán és a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött, ami Moszkva számára a németek elleni hatékony védekezést, Tokió számára pedig a csendes-óceáni hadszíntéren végrehajtott hatalmas hódításokat tette lehetővé.
Bár Sztálin már 1943 novemberében, Teheránban ígéretet tett arra, hogy később csatlakozik a Japán elleni háborúhoz, még a jaltai konferencián is sikerült elérnie, hogy három hónapos felkészülési időt kapjon, a német kapitulációt követően. A Szovjetunió ezzel a diplomáciai sikerrel egy komoly dilemmát oldott meg, hiszen Sztálin számára mindig Európa jelentett prioritást – ezt a japánok is tudták –, de a távol-keleti amerikai előretörést ugyancsak ellensúlyozni próbálta. Németország 1945. május 9-én feltétel nélkül letette a fegyvert, így elindult a – három hónapos – visszaszámlálás, amikor a szovjet diktátor újfent ravasznak bizonyult; a
szocialista nagyhatalom 1945 tavaszán már nem hosszabbította meg a semlegességi szerződést, ugyanakkor mégsem zárkózott el a japán békeajánlatok elől, hanem kétértelmű nyilatkozatokkal hitegette Tokiót. Az időhúzással Sztálin vélhetően arra törekedett, hogy megkímélje a Vörös Hadsereget a komoly veszteségektől, mindenesetre, míg Hirohito császár (ur. 1926-1989) kormánya egyértelmű válaszra várt, addig a diktátor – Vaszilevszkij tábornok parancsnoksága alatt – körülbelül 1 millió katonát csoportosított át a Távol-Keletre. Japán tisztában volt azzal, hogy előbb-utóbb beáll a hadiállapot Moszkvával, de vezetői abban bíztak, hogy ez akár 1946 tavaszáig is elhúzódhat, addig pedig az Egyesült Államok támadásait sikerül majd visszaverni. Ezeket a terveket már az augusztus 6-i, hirosimai atomtámadás is megingatta, de két nappal később a helyzet még rosszabbra fordult, ugyanis éjfél előtt egy órával – tehát majdnem pontosan 3 hónappal a német megadás után – Molotov külügyminiszter váratlanul közölte a szovjet hadüzenetet Szató Naotake nagykövettel.
Japán a második világháború előtt megszerezte Koreát és Mandzsúriát, majd később meghódította Belső-Mongólia területét, így a birodalom határa a mai kínai–orosz határvonal helyén húzódott. A Szovjetunióba beékelődő Mandzsúria körül a nyár folyamán a Vörös Hadsereg egymillió katonáját három jelentős tömbben csoportosították, így Vaszilevszkij tábornok csapatai, augusztus 9-ét követően, több irányból rohanták le a Japán által megszállt területet. Mandzsukuót a híres Kvantung-hadsereg 700 000 katonája – és a bábállamok milíciája – védte, de Jamada Otozó tábornok tehetetlennek bizonyult a – Nyugat-Európa nagyságú területen végrehajtott – gigantikus bekerítő hadművelet ellen. A szovjetek, valamint mongol és kínai szövetségeseik néhány nap alatt elfoglalták Csungking, Csicsihar, Mukden és Harbin városokat, majd megszállták Szahalin szigetének déli – addig Japán által birtokolt – részét is.
Bár máig vitatott, hogy az augusztus 15-i kapitulációt vajon a 9-én ledobott második atombomba, vagy a szovjet offenzíva váltotta -e ki, de az tény, hogy a Kvantung-hadsereg villámgyors összeomlása kritikus csapás volt a birodalom számára. Bár Hirohito rádióbeszéde után a császár küldöttei – a USS Missouri repülőgép-anyahajó fedélzetén – aláírták a feltétlen megadásról szóló szerződést, a szovjetek folytatták hadműveleteiket, és egészen szeptember 2-ig harcban álltak a japán erőkkel; ebben a két hétben került a Szovjetunióhoz a Kuril-szigetsor, melynek hovatartozása máig vitákat gerjeszt Japán és Oroszország között.
Az augusztus 8-i hadüzenet után meginduló offenzíva végül nem csak Japán, de az egész térség jövőjét meghatározta. Miután Vaszilevszkij csapatai bevonultak Mandzsukuóba, a Vörös Hadsereg katonái elszállították és megsemmisítették a japánok által felépített gyárakat és üzemeket, és körülbelül egymillió – japán nemzetiségű – telepest tettek földönfutóvá. Ezzel egy időben Mandzsúria a Mao Ce-tung vezette kínai kommunista mozgalom központja lett, az itt kiépített bázis pedig kulcsszerepet játszott a hamarosan kirobbanó, Csang Kaj-sek és a Kuomintang ellen vívott négyéves polgárháborúban. A nyolcvanas évek során „Augusztusi vihar” névvel illetett hadművelet Korea sorsát is megpecsételte: miután a szovjetek megszállták a félsziget északi részét, az amerikaiak pedig – a félbehagyott Downfall-hadművelet során – délen szálltak partra, az ország két részre szakadt. A határvonal aztán a hidegháború kezdetével megmerevedett, ez az állapot pedig már magában hordozta egy újabb véres konfliktus – a koreai háború – csíráját.