III. Viktor Emánuel leváltja Mussolinit

Szerző: Tarján M. Tamás

1943. július 25-én váltotta le III. Viktor Emánuel olasz király (ur. 1900-1946) Benito Mussolini fasiszta diktátort, aki 1922 – diktátorként 1924 – óta irányította a mediterrán országot. A háborús vereségek miatt megbukott Duce helyét a hatalomban Pietro Badoglio marsall vette át, aki hamarosan megkezdte a tárgyalásokat a háborúból való kiugrásról.

Olaszország 1940. június 10-én, a Franciaország elleni német támadás utolsó felvonásakor lépett be a második világháborúba, és azonnal visszacsatolta a III. Napóleonnak korábban eladományozott Nizza és Savoya tartományokat. Mussolini úgy érezte, Hitler oldalán lehetőséget szerzett birodalmi álmai megvalósítására, ezért nemsokára támadó háborúba kezdett az afrikai kontinensen és a Balkán-félszigeten. Míg azonban az olasz hadsereg 1940-ben sikerrel hódította meg Kenyát, Szomáliát és Szudán egy részét, a következő esztendőben már kudarcot kudarcra halmozott: a görögök elleni, 1941-es tavaszi hadjárat vereségeit követően Hitlernek az egész Balkán-félszigetet meg kellett szállnia, hogy megvédje meggondolatlan szövetségesét, és stabilizálja hátországát a Szovjetunió megtámadása előtt.

Mussolini számára a nagy keleti afrikai gyarmatbirodalomért folytatott küzdelem során sem termett több babér: a Rodolfo Graziani vezette olasz hadsereg még 1940 júniusában benyomult Egyiptomba, a következő év során azonban visszaszorult líbiai gyarmatára, és már a britek ellentámadásával szemben kellett helytállnia. Mivel komoly esély volt arra, hogy a szövetségesek megszerzik Mussolini afrikai birtokait, Hitler Erwin Rommelt és az Afrika Korps hadtestet küldte a Duce megsegítésére. Az egyesült német–olasz erők azonban 1942 végén, El-Alamein mellett döntő vereséget szenvedtek, a Fáklya-hadművelet és a Montgomery-féle brit offenzíva után pedig a szövetségesek kiszorították a tengelyhatalmakat Észak-Afrikából.

Mussolini joggal tartott attól, hogy a brit–amerikai erők következő célpontja az Itáliai-félsziget lesz, ezért 1943 áprilisában arra kérte Hitlert, hogy kössön békét Sztálinnal, és inkább Olaszországnak segítsen. Németország – bár keleten nem szakította félbe a háborút – még az év első felében csapatokat küldött a Duce támogatására, ám ezzel csak a vezető tekintélyvesztését gyorsította meg; amikor Szicília 1943 júliusában a szövetségesek kezére jutott, az ottani lakosság szinte felszabadítóként ünnepelte az angolszászokat.

Olaszország ebben hónapban aztán egyre-másra élte át a háborús traumákat, melyek magát Mussolinit is megbénították: Szicília eleste után pár nappal, július 19-én a szövetségesek első ízben bombázták Rómát, miközben Reggiónál már előkészületeket tettek a partraszállásra is. A kudarcok következtében július 24-én – a hadba lépés óta először – összeült a Fasiszta Nagytanács, melynek tagjai a tanácskozások során Mussolini ellen fordultak, és egy bizalmi szavazáson – 19:7 arányban – gyakorlatilag leváltották őt. A gyűlés csak mélyebbre rántotta a Ducét az örvényben, aki a rohanó események közepette már régen elvesztette a vezetés fonalát, mindenben a németekre hagyatkozott, és talán maga is szabadulni akart a hatalomtól. Ezzel volna magyarázható, hogy július 25-i leváltása során egy percig nem mutatott ellenállást: ezen a napon ugyanis III. Viktor Emánuel szokásos húszperces audienciáján közölte Mussolinival, hogy Pietro Badoglio marsallt nevezi ki új miniszterelnöknek. A Duce elfogadta a döntést, ennek ellenére, miután távozott a királyi palotából, a carabinierik letartóztatták, és több helyszín után végül az Appenninekben fekvő Gran Sassóba szállítottak.

1943. július 25-e után a házi őrizet alatt álló Mussolini már nem bírt ráhatással az olaszországi eseményekre: Badoglio és kormánya néhány hónapig még kétkulacsos politikát kellett folytasson a Dél-Itáliában partra szálló szövetségesek és az országban jelentős katonai erőt felvonultató náci Németország között, de a kilépési szándék már egyértelmű volt. Bár Mussolini foglyul ejtése után Badoglio nyilvánosan Hitler szövetségesének nyilvánította magát, közben feloszlatta a fasiszta pártot, és titokban megkezdte a fegyverszüneti tárgyalásokat az angolszászokkal. Olaszország 1943. szeptember 3-án átállt a brit–amerikai erők oldalára, ezt követően pedig a nácik – a Tengely- vagy más néven Alarik-hadművelet során – megszállták Közép- és Észak-Itáliát és Róma városát is.

Mivel Hitler Olaszországot tartotta legfőbb szövetségesének, mindent megtett annak érdekében, hogy az országnak legalább egy részét maga mellett tudhassa. A náci diktátor ezért Otto Skorzeny kommandóssal kiszabadíttatta fogságából Mussolinit, és szép szóval, majd zsarolással rábeszélte a Ducét, hogy egy náci csatlós bábállam vezetője legyen. Benito Mussolini 1943 novemberében a Salói Köztársaság – más néven Olasz Szociális Köztársaság – első embere lett, majd az összeomlás idején, 1945 áprilisában kommunista partizánok végeztek vele.