Hitler megtámadja a Szovjetuniót

Szerző: Tarján M. Tamás

1941. június 22-én indította meg Adolf Hitler hadserege a Szovjetunió elleni hadjáratot, melynek célja – a Barbarossa-terv alapján – a szovjet-orosz állam megsemmisítése, a „keleti német élettér” elfoglalása volt, messze egészen az Urál vonaláig. A korábbi években megszokott villámháború helyett azonban a szovjet hadjárat elhúzódott: a keleti front védői megfordították a második világháború sorsát, és előkészítették a náci Németország bukását.

Hitler és Sztálin 1939. augusztus 23-án megnemtámadási egyezményt kötött Molotov és Ribbentrop külügyminiszterek révén, melynek titkos záradékában a két fél érdekszférákra osztotta fel Lengyelországot és a balti államok területét. Ennek megfelelően a lengyel invázió idején a szovjet Vörös Hadsereg megszállta az ország keleti részét, 1939 novemberében háborút indított Finnország ellen, majd 1940-ben bekebelezte a Baltikumot. A paktum ellenére azonban a két nagyhatalom kölcsönös bizalmatlansága nem múlt el, Hitlert például kifejezetten nyugtalanították a – Besszarábiáért folytatott – román-szovjet háború fejleményei. A náci diktátor attól tartott, hogy az eredménytelen angliai csata után Churchill összefog majd Sztálinnal, és két tűz közé szorítja birodalmát. A határ mentén zajló szovjet mozgósítások hatására aztán 1940 decemberében elrendelte a keleti villámháborúról szóló 21. számú Hadműveleti Utasítás kidolgozását, mely fedőnevét Barbarossa Frigyes (ur. 1152-1190) német-római császártól kapta.

Bár Sztálin a támadás kezdetéig kételkedett Hitler szándékában, tanácsadói hosszú ideje tartottak a nácik ezen lépésétől, aminek szükségességét a náci vezér már Mein Kampf című művében részletesen kifejtette. A német diktátor vízióiban a Szovjetunió elleni harc keresztes háború volt a „bolsevizmus réme” ellen, melyben önmagát mint Európa megmentőjét, a gonosz elleni küzdelem bajnokát látta(tta), győzelmével pedig – az Urál-hegységig bezárólag – gyarmatosítható „életteret” kívánt teremteni Németország számára.

A Barbarossa-terv végső formájában 1941. február 15-én került Hitler asztalára, három hónappal a támadás tervezett megindítása előtt. A stratégiát kidolgozó hadvezérek az offenzívát a főbb orosz iparterületek irányában, három hadsereggel képzelték el, és a hadjárat csúcspontját Leningrád és Moszkva elfoglalásában határozták meg. Bár az indulás időpontját eredetileg 1941. május 15-re tűzték ki, a terv megvalósítása Mussolini sikertelen görögországi hadjárata miatt egy hónapos késést szenvedett, ugyanis Metaxasz, a hellén állam vezetője és katonai parancsnoka visszaverte az olasz erőket, és előrenyomult Albániába. Emellett áprilisban Szerbiában is kedvezőtlen változások mentek végbe, miután Szimovics tábornok megdöntötte a németbarát kormányt Belgrádban. Hitler nem vállalhatta azt a kockázatot, hogy a szövetségesek a Balkánon, legközelebbi hátországában vessék meg a lábukat, ezért – a Marita-terv keretében – a Wehrmacht másfél hónap alatt megszállta a félszigetet, majd Kréta szigetét is. A hadművelet során fokozatosan csoportosították át a német erőket a szovjet határra, ahol 1941. június 22-én indulhatott meg a történelem legnagyobb méretű offenzívája a Szovjetunió ellen.

A Barbarossa-terv alapján végrehajtott akcióban – kezdetben – körülbelül 3 millió katona, 3000 harckocsi és 2500 repülőgép vett részt, ez a gigantikus sereg aztán von Leeb tábornok vezetésével Leningrád, von Bock irányításával Moszkva, Gerd von Rundstedt vezényletével pedig a Fekete-tenger irányában tört előre. A szovjet Vörös Hadsereg létszámát tekintve alulmaradt a Wehrmachttal szemben, repülőgépek és tankok terén azonban messze felülmúlta a támadókat, de eleinte ez nem sokat nyomott a latban. A német légierő villámgyorsan fölénybe került a frontvonal felett, és az ellenséges repülőgépek java részét még a földön megsemmisítette. Sztálin – 1937–38 során lefejezett – vezérkarában június 22-e után teljes fejetlenség lett úrrá, aminek következtében a Wehrmacht néhány nap alatt majdnem 500 kilométert nyomult előre.

Az első tapasztalatok tehát azt mutatták, hogy a németek az 1940-es franciaországi hadjárathoz hasonlóan villámgyors győzelmet aratnak, ezért a Harmadik Birodalom szövetségesei – Hitler jóindulatának elnyerése érdekében – a következő napokban sorra beléptek a háborúba: Olaszország és Románia még aznap bejelentette a hadiállapotot, Szlovákia 23-án, Finnország 25-én, Magyarország képviseletében Bárdossy László miniszterelnök pedig 27-én üzent hadat a Szovjetuniónak. Moszkvában 1941. június 30-án megalakult a Sztálin vezette Állami Honvédelmi Bizottság, mely lassan úrrá lett a fejetlenségen, és megszervezte a kaotikus állapotba került ország védelmét.

Az 1812-es, Napóleon által indított hadjárathoz hasonlóan végül Hitler hadseregének is gondot okozott a végtelen orosz puszták meghódítása; a hadtörténészek körében máig éles vita zajlik attól, hogy az egy hónapos késlekedés mennyiben járult hozzá a német hadvezetés kudarcához, mindenesetre tény, hogy a villámgyors offenzíva éppen a kulcsfontosságú városok, Leningrád és Moszkva közelében halt el 1941 őszén. A Barbarossa-terv minden siker ellenére eredménytelenül zárult, a front megmerevedett, ezzel – és Churchill hathatós diplomáciai és anyagi segítségével – pedig a Szovjetunió esélyt nyert az erőgyűjtésre, és elkeseredett küzdelemben később a világháború esélyeit is megfordította.

A Barbarossa-terv részletes bemutatását lásd a Rubicon 2011/6. számában.