Jesse Owens megszerzi első olimpiai aranyérmét

Szerző: Tarján M. Tamás

1936. augusztus 3-án szerezte meg első olimpiai aranyérmét Jesse Owens amerikai futó, miután győzedelmeskedett a százméteres síkfutás döntőjében. A fekete bőrű sportoló a berlini játékok során még további három arany medáliával gazdagodott, ezzel szimbolikus csapást mért a házigazda náci Németország árja felsőbbrendűségi ideológiájára.

Berlin a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1931-es, barcelonai ülésén nyerte el a rendezés jogát, amikor Németországban még nem Hitler, hanem a konzervatív elnöki kabinetek kormányoztak. Az 1933 során születő náci rendszer erőszakos rasszista és antiszemita politikája miatt egy ideig úgy tűnt, Németországot megfoszthatják a rendezés jogától, a berlini delegáció azonban 1933 júliusában hozzájárult az olimpiai szabályok betartásához, sőt, arra is ígéretet tett, hogy a német származású üldözöttek is versenybe szállhatnak majd. Bár így is számos ország – elsősorban az Egyesült Államok – fontolóra vette a bojkottot, végül csak a népfrontkormány által irányított – ekkorra már polgárháborúba sodródó – Spanyolország sportolói maradtak otthon. 1936. augusztus 1-jén Adolf Hitler megnyithatta a XI. nyári olimpiai játékokat, mely eseményt a kézi- és kosárlabda, valamint a kajak-kenu számok bevezetése, valamint Leni Riefenstahl 1938-ban elkészült Olimpia című propagandafilmje mellett egy fekete atléta, Jesse Owens szereplése tett nevezetessé.

Az amerikai többszörös hátrányból indult, hiszen egyfelől olyan helyről érkezett, ahol a feketéket ebben az időszakban még súlyosan diszkriminálták – maga Owens is csak futóteljesítményének köszönhetően küzdötte fel magát egy clevelandi kisboltból az amerikai olimpiai csapatba – másfelől pedig éppen Németországban kellett helytállnia, melynek hivatalos ideológiája még annyira sem vette emberszámba. Hitler a berlini olimpiát nem titkoltan a náci ideológia monumentális ünnepének szánta, ahol, elképzelései szerint, az „árja” – azaz német – sportolóknak bizonyítaniuk kellett volna felsőbbrendűségüket a világ többi versenyzőjével szemben. A náci diktátor az atlétikai számokban állítólag különösen tartott a feketéktől, de miután 1933 júliusában hozzájárult részvételükhöz, már nem visszakozhatott. Így alakulhatott ki az a fonák helyzet, hogy a sötét bőrű sportolók – például Jesse Owens is – 1936 augusztusában jobb bánásmódban részesültek a náci Berlinben, mint saját hazájukban.

Az augusztus 1-jével kezdődő játékokon aztán sok esetben éppen a fekete sportolók lettek azok, akik az árja felsőbbrendűség ideológiáját megcáfolva fényes győzelmeket és dicsőséget szereztek az Egyesült Államok számára. Berlin legnagyobb hőse ebből a szempontból Jesse Owens volt, aki 1936. augusztus 3-án a 100 méteres síkfutás döntőjében, majd a következő napokon távolugrásban, 200 méteres síkfutásban, és a 4×100 méteres férfi váltócsapat tagjaként is aranyérmet szerzett. Owens győzelmeit követően az egész nyugati világ és – a náci propaganda dacára – Németország egyik legnépszerűbb embere lett, akit a nézők és sportolótársai egyaránt szívükbe fogadtak.

Különleges pillanat volt ez, amit leginkább az Owens és Hitler találkozásáról szóló ellentmondásos információk mutatnak meg igazán: tény, hogy a diktátor távol maradt a díjátadóktól, amit sokan éppen annak tulajdonítottak, hogy el akarta kerülni az Owensszal való kézfogást, ami a náci fajelmélet egyértelmű vereségét szimbolizálta volna. Ugyanakkor már közvetlenül Berlin után pletykák szóltak arról is, hogy a színfalak mögött a Führer mégis találkozott a bajnokkal, és személyesen is gratulált neki. Bizonyíték persze nincsen, mindenesetre a kérdés – és az 1936-os olimpia egésze – máig foglalkoztatja a történészeket. A négyszeres aranyérmes egyébként – mint később nyilatkozott – az olimpiai győzelmek után nem a náci vezető, hanem elsősorban Franklin Delano Roosevelt elnök és számos honfitársa közönyét fájlalta.

Bár Jesse Owens úgy vonult be a történelembe, mint a hős, aki borsot tört a megalomán náci diktátor orra alá, az atléta az olimpiát követően visszazuhant a szürke valóságba. Ezt nem csak az elnöki és állami elismerések hiánya és számos megaláztatás jelezte, hanem az is, hogy hamarosan egy cirkuszba kényszerült, ahol tehetségét a mindennapi kenyér áráért kellett megmutatnia. Owens hosszú évekig elhanyagoltan és ismeretlenül élt Amerikában, első kitüntetését például csak 1955-ben kapta, amikor Eisenhower elnök a „sport nagykövete” megtisztelő címet adományozta neki.

Miután a hetvenes évek elejére a feketék emancipációja napirendre került, Jesse Owenst újra szárnyra kapta a hírnév, és egykori teljesítményét ekkor már számos kitüntetéssel honorálták. Minden idők egyik leghíresebb atlétája 1980-ban bekövetkező halálakor már mint a sportolók példaképe hagyta itt a világot, akinek 1936-os, berlini sikerei ma már a szabadság és a demokrácia diadalát jelképezik.