Pálinkás-Pallavicini Antal születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1922. július 30-án született Pálinkás-Pallavicini Antal őrgróf, a második világháború alatti antifasiszta mozgalom egyik prominens alakja, az 1956-os forradalom mártírja.

A katona a neves itáliai Pallavicini famíliából származott, mely jelentős birtokokat tudhatott magáénak a Trianon előtti Magyarországon. Apja, György a dualista államban országgyűlési képviselő, később a Horthy-rendszer legitimista ellenzékének egyik jelentős alakja volt. Antal a második fiú volt a családban, akit katonai pályára szántak; a fiatalember 1940-ben önkéntesként jelentkezett a Magyar Királyi Honvédséghez, majd felvételizett a Ludovika Akadémiára, ahol 1943-ban harckocsizó hadnaggyá avatták.

Az ország német megszállása után Pallavicini csatlakozott a Bajcsy-Zsilinszky Endre által vezetett antifasiszta szervezkedőkhöz, segédkezett a Magyar Front létrehozásában, a lelepleződést követően, 1944 év végén pedig – Temesvár térségében – átszökött a szovjet Vörös Hadsereghez. Pallavicini az Ideiglenes Kormány oldalán harcoló szövetséges erők zászlóaljparancsnoka lett, ám még a bevetés előtt hadifogolyként a Szovjetunióba került, ahonnan csak 1946-ban engedték haza.

A tiszt a következő esztendőben belépett a Magyar Kommunista Pártba, majd tagjelöltként felvették az 1948-ban egyesített Magyar Dolgozók Pártjába is. Pallavicini antifasiszta tevékenysége miatt megkapta a Magyar Szabadság Érdemrendet, és a kommunista hatalomátvétel után is megmaradhatott a hadsereg kötelékében, bár arisztokrata származása és édesapja 1919-es tevékenysége miatt egész életében bizalmatlanul bántak vele. Az állandó kudarcélmények hatására a Piliscsabán, Aszódon, majd Egerben szolgáló Pallavicini 1951-ben felvette a Pálinkás vezetéknevet, de így sem került feljebb a ranglétrán. A törzstiszti beosztásig jutó katona 1955 júliusában került át a Nógrád megyei Rétságra, itt találta aztán az 1956. október 23-án kirobbanó forradalom zűrzavara is.

Bár a köztudat Pálinkás-Pallavicini Antalt úgy őrizte meg, mint Mindszenty József hercegprímás kiszabadítóját, a valóságban az egyházi vezető és a katona csak a későbbi napokban, a nógrádi bázison találkozott először. A forradalom során a harckocsizó tisztet a rétsági Forradalmi Katonatanács elnökének választották; ebben a minőségben lett aztán később Mindszenty vendéglátója, miután az ottani ezrednél helyezték menedékbe a bíborost. Tildy Zoltán államminiszter október 31-én utasította az ott állomásozó ezred parancsnokát, Garami Lajost, hogy a főpapot haladéktalanul kísérjék Budapestre, akinek biztonságáért Pálinkás-Pallavicini Antal felelt.

A harckocsizó tiszt ily módon bekerült az 1956-os forradalom prominens alakjai közé, hiszen Mindszenty a későbbiekben – például a Magyar Rádióban november 1-jén mondott beszédével – aktívan bekapcsolódott az eseményekbe. A forradalom leverését követő Kádár-korszak bírái ezáltal az őrgrófot mint ellenforradalmi szervezkedőt vonták eljárás alá, bár Pallavicini egyszerűen csak parancsot teljesített. A felkelés vérbe fojtása után egyébként a katona még hosszú ideig békében élt Rétságban, 1957 elején önnön elhatározásából szerelt le, ezután pedig a honvédség garázsmesterként alkalmazta őt Budapesten.

Pallavicinit  egy hónappal később, 1957 februárjában váratlanul letartóztatták, és 1957 szeptemberében – miután az államrend felforgatására irányuló vádakban bűnösnek találták – először életfogytiglani börtönbüntetésre, majd az ügyészi fellebbezés után halálra ítélték. Az 1956 októberében zajló eseményekbe belesodródó tisztet 1957. december 10-én végezték ki a Budapesti Országos Börtönben, majd – Nagy Imréhez és kivégzett mártírtársaihoz hasonlóan – az Új Köztemető 301. számú parcellájában helyezték – titokban – végső nyugalomra.

Pálinkás-Pallavicini Antalt 1989-ben, a megtorlás többi áldozatával egy időben rehabilitálták, és a Magyar Honvédség – az antifasiszta küzdelemben és az 1956-os események során mutatott helytállásáért – később posztumusz ezredesi rangot adományozott neki. A szerencsétlen sorsú katona a rendszerváltás után a forradalom áldozatainak tablójára került, emlékét a bolognai Villa Pallaviciniben kiállítás őrzi, a Terror Háza pedig ’56 mártírjaként tartja őt számon.