Ifjabb Andrássy Gyula halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1929. június 11-én hunyt el ifjabb Andrássy Gyula politikus, jogtudós, a kiegyezést megteremtő idősebb Andrássy Gyula gróf és Kendeffy Katalin második fia.

Andrássy a család híres tőketerebesi kastélyában töltötte gyermekéveit, majd miután apja karrierje a kiegyezéssel felfelé ívelt, Bécsbe került, ahol magánúton taníttatták. A közös külügyminiszteri pozícióig emelkedő idősebb Andrássy gróf fiát diplomáciai pályára szánta, ezért a konstantinápolyi, majd a berlini konzulátusra is beajánlotta őt, mint segédfogalmazót. Andrássy Gyula 1884-ben a német fővárosban jogi diplomát szerzett, és követségi attasé lett, majd hazatért, és a Szabadelvű Párt tagjaként bekapcsolódott a belpolitikai élet küzdelmeibe. 1894–95 között Wekerle Sándor első kormányában a király személye körüli tárcát kapta meg.

Andrássy a parlamenti válságidőszakokban rendre kilépett pártjából, először 1898-ban ideiglenesen, majd az 1904. novemberi – az obstrukciót szabálytalan eszközökkel letörő – úgynevezett „zsebkendőszavazás” után végleg elhagyta a Szabadelvűeket. A politikus hamarosan csatlakozott a szövetkezett ellenzékhez, élesen bírálta a Fejérváry Géza által vezetett „darabont-kormányt”, és a Szabadelvű Pártból távozott disszidensek élén 1905 novemberében megalakította az Alkotmánypártot. Andrássy pártja adta aztán az 1906–10 között kormányzó koalíció gerincét, hiszen számos miniszter – például Darányi Ignác, a földművelésügyi tárca vezetője – de maga a kormányfőnek választott Wekerle is az Alkotmánypárt tagja lett.

Andrássy a koalíciós kormányban a belügyminiszteri széket kapta meg, és nagyszabású választójogi és szociális reformtervekkel állt elő. Egyfelől a parasztság körében elterjedő szocialista mozgalmakat akarta visszaszorítani, másfelől ellenezte a mind szélesebb tábor által követelt általános választójogot. Andrássy is támogatta az 1877-es törvényben meghatározott – cenzusos – választójog reformját, ő azonban a plurális választójogot támogatta, melynek bevezetésével a mindenkori kormány – saját táborának többletszavazata által – biztosíthatta pozícióit. A viták és minden változtató szándék ellenére a Károlyi-kormány 1918-as néptörvényéig a régi törvényt alkalmazták. Ifjabb Andrássy Gyula belügyminisztersége alatt történt az 1907-es, 15 áldozatot követelő csernovai tragédia, mely során a csendőrök az Andrej Hlinka által vezetett nacionalista szlovák tüntetők közé lőttek.

A koalíciós kormány aztán 1910-ben csúfosan megbukott. Andrássy pártja ekkor a Nemzeti Társaskörrel összefogva megszervezte a Nemzeti Munkapártot, mely az egykori Szabadelvű Párt tagjainak nagy részét – köztük Tisza Istvánt – is soraiba fogadta. A Munkapárt lett az új kormánypárt, Andrássy azonban a belső viták következtében 1913-ban ismét kilépett, és újraalapította az Alkotmánypártot, mely 1918. október végéig Hadik János gróf vezetésével működött. Andrássy az első világháború alatt visszatért a diplomáciába, 1918 során Svájcban folytatott tárgyalásokat, majd IV. Károly (ur. 1916-1918) őt nevezte ki a Monarchia utolsó közös külügyminiszterének. Pozícióját 1918. október 24-e után hat napig tölthetett be. A birodalom széthullása után Andrássy hazatért Magyarországra, majd a tanácsköztársaság elől Bécsbe emigrált, és az Antibolsevista Comité egyik vezetője lett. A Horthy-korszak kezdetén mint független képviselő tért vissza a politikába, aztán 1921 februárjában csatlakozott a Bethlen István vezette Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjához. Andrássy az 1921. októberi második királypuccs idején IV. Károly mellé állt, a kudarcot követően pedig haláláig a bethleni konszolidáció legitimista ellenzékének vezetőjeként politizált.

Ifjabb Andrássy Gyula – vagy ahogy rokonai nevezték, „Duci bácsi” – nem csak politikai, hanem tudományos téren is nagyívű karriert tud felmutatni, főleg a jog- és a társadalomtudományok terén. Andrássy 1904-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, melynek később igazgatóságába is bekerült, emellett Magyarország egyik legjelentősebb mecénásának számított. A politikus segítette többek között Szinyei Merse Pál és Rippl-Rónai József festőket, a Nemzeti Szalon és a Képzőművészeti Társulat vezetőjeként pedig harminc évig gondoskodott a magyar kultúra finanszírozásáról. Kevéssé ismert, de a Horthy-korszak híres közművelődési ideológiáját, a klebelsbergi kultúrfölényt először – 1912-ben – ifjabb Andrássy Gyula vetette papírra. A gróf budai lakásán és tőketerebesi kastélyában Magyarország egyik legnagyobb magángyűjteményeivel rendelkezett, melyek aztán a történelem viharaiban nagyrészt megsemmisültek. Andrássyt apjával összehasonlítva az utókor gyakran kevéssé tehetséges politikusként értékeli, de kultúratámogató tevékenységével egyértelműen kiérdemelte az utókor megbecsülését.