Véget ér a második búr háború

Szerző: Tarján M. Tamás

1902. május 31-én, a pretoriai békével fejeződött be a második búr háború, melynek eredményeként Nagy-Britannia annektálta a holland származású afrikai telepesek két államát, Oranje és Transvaal köztársaságokat.

A britek 1806-ban jelentek meg Afrika legdélebbi pontján, és a napóleoni háborúk zűrzavarában megszerezték Hollandia fokföldi gyarmatait. A búrok – a brit gyarmatosítók elől – a 19. század során a kontinens belső területeire vonultak vissza, és két köztársaságot alapítottak, melyeket Nagy-Britannia 1852-ben és 1854-ben ismert el. Az 1860-as évek felfedezései azonban új helyzetet teremtettek, ugyanis kiderült, hogy Oranje és Transvaal jelentős gyémánt- és aranylelőhelyekkel rendelkezik.

A britek figyelmét felkeltette a dél-afrikai államok gazdasága, ezért 1880-ban kísérletet tettek a búr területek elfoglalására, majd 1895 decemberében Leander Starr Jameson botswanai csapatai próbáltak felkelést kirobbantani a telepesek között élő honfitársaik segítségével. A durva provokáció Paulus Krüger transvaali hatalomra jutását, és a két köztársaság összefogását eredményezte, melyek együttesen mintegy 60 000 fős modern fegyveres milíciát szereltek fel.

A britek az évtized során továbbra is úgy próbáltak meg nyomást gyakorolni a búr államokra, hogy az ott dolgozó jelentős angol lakosság egyenjogúsítását követelték, amit 1899 szeptemberében Oranje és Transvaal egyes területeinek megszállásával akartak kikényszeríteni. Az elbizakodott gyarmatosítók nem számítottak háborúra, Krüger azonban ultimátumot küldött Fokvárosba, majd a megadott 48 óra lejárta után a búrok offenzívát indították a britek ellen.

Annak ellenére, hogy a brit sajtó gúnyosan kinevette a Krüger és Steyn által vezetett telepesek támadását, a valóságban a dél-afrikai gyarmat nem rendelkezett kellő erőkkel annak visszaverésére. Mivel a közvélemény jelentős katonai erők átcsoportosítását rossz néven vette volna, Lord Salisbury kormánya egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett, miközben a búrok 1899 őszén megszállták Natalt és Fokföldet, a gyarmati csapatokat pedig a jelentősebb erődökbe – pl. Kimberley, Mafeking, Ladysmith – szorították vissza. A támadók nagy létszámuk ellenére nem alkottak reguláris hadsereget, a háborúban a búrok saját fegyvereikkel, rendszeresített egyenruha nélkül küzdöttek a britek ellen, ez alól egyedül a csekély tüzérség képezett kivételt.

A telepesek stratégiai tekintetben is alulmaradtak a britekkel szemben, túlerejüket és helyzeti előnyüket az erődök körbezárására és kiéheztetésére fecsérelték el, miközben erejüket túlzottan megosztották. Ennek ellenére a Lord Methuen és Buller tábornok vezetésével induló első ellentámadás a britek számára katasztrofális eredményeket hozott, csapataik az 1899. decemberi „fekete hét” során megalázó vereségeket szenvedtek – Stormberg, Magersfontein majd Colenso mellett – a kisebb létszámú, de lelkes búr seregekkel szemben.

Hosszú távon viszont a gyarmatosítók felülkerekedtek az erődök tövében tanyázó búrokkal szemben, és az európai segédcsapatok megérkezése után sorra legyőzték a széttagolt egységeket. A britek 1900 júniusában már a két köztársaság területét is elfoglalták és a nyár végéig formálisan annektálták is azokat. A búrok viszont továbbra sem adták fel a küzdelmet, hanem gerilla hadviselést alkalmazva kisebb erősségeket támadtak meg, miközben folyamatosan rongálták a kiépülő gyarmati infrastruktúrát. A háború végső, másfél éves szakaszában a britek célja már az új gyarmatok pacifikálása volt, a Lord Kitchener vezette adminisztráció azonban sokáig tehetetlenül állt a búr rajtaütésekkel szemben.

Mivel a brit irreguláris erők hajtóvadászatai és a felégetett föld taktikája nem hozott eredményt, Kitchener végül szörnyű eszközhöz folyamodott: hogy megtörje a búr férfiak harci morálját, elsőként a történelem során koncentrációs táborba záratta a gerillák asszonyait és gyermekeit, akik az elégtelen táplálkozás és a pusztító járványok következtében tízezrével vesztették életüket. Ez a kegyetlenség aztán pár hónap alatt meghozta a kívánt eredményt, a búrok 1902 tavaszán feltétel nélkül letették a fegyvert.

Így született meg az 1902. május 31-én kötött pretoriai béke, amely amnesztiát adott a harcban részt vevő búrok számára, kilátásba helyezett némi önállóságot a brit gyarmatbirodalmon belül, illetve 3 millió font segélyt ígért a háborús károk javítására. A béke értelmében Oranje és Transvaal csatlakozott Brit Dél-Afrikához, majd 1910-ben a Nemzetközösségen belül létrehozott Dél-afrikai Unió, 1961 után pedig a független köztársaság része lett.