A Lumiére testvérek első nyilvános filmvetítése

Szerző: Tarján M. Tamás

„A találmányom […] használható, mint egyfajta tudományos kuriózum, de ezen kívül semmiféle gazdasági haszna nincsen.”
(Auguste Lumiére)

1895. december 28-án tartották a Lumiére fivérek első nyilvános filmvetítésüket a párizsi Salon Indien du Grand Café közönsége előtt, amivel új korszakot nyitottak a képi ábrázolás történetében. Jóllehet, a francia testvérpár előtt többen – köztük Thomas Alva Edison is – alkottak már olyan szerkezetet, amivel mozgó képeket lehetett készíteni, vagy bemutatni, a Cinématographe debütálása mégis történelmi jelentőségű volt, hiszen ez a találmány a felvételre, tárolásra és vetítésre egyaránt alkalmasnak bizonyult.

Bár a fényképezőgépet és a kamerát alapvetően a modern korhoz szokás kötni, az elgondolás, hogy az ember mozgóképeket, vagy pillanatképeket rögzítsen, korántsem volt új. Ennek lehetőségeiről már az ókori Hellászban is gondolkodtak, a görögök teóriái nyomán pedig a 10. század végén, az arab al-Haiszamnál megszületett a camera obscura elméleti alapja, ami a fényképezés első állomásának számított. Ez a találmány egy kis doboz, úgynevezett „lyukkamera” volt, melynek segítségével egy sötét szobában ki lehetett vetíteni a külvilágból származó képeket; az eszköz elsősorban a művészek és a tudósok – például a csillagászok – számára bizonyult hasznosnak, akik – főleg az emberi és állati mozgás tanulmányozásának céljával – később a filmezés lehetőségeinek felkutatásában is tevékeny szerepet játszottak. A 19. század első felében Joseph Plateau és az osztrák Simon Stampfer a diszkosz alakú phenakisztoszkóppal már létrehozott mozgóképeket – ezek a lemez körbeforgásával ciklikusan ismétlődtek –, a jövő azonban mégiscsak a fényképezés „továbbfejlesztésében” rejlett.

Az 1870-es évek végétől a filmezéssel foglalkozó feltalálók – Leland Stanford, Étienne-Jules Marey és társaik – már inkább azzal kísérleteztek, hogy minél gyorsabban megismételjék a fénykép rögzítésének műveletét. Így készült el az első film 1878-ban a lovával galoppozó Salle Gardnerről, illetve az 1888-as Roundhay-i kerti jelenet, a világ legrégebbi megmaradt kópiája. Az 1890-es évek elején aztán Edison is előállt a maga kinetográfjával, majd példáját mások is követték a nyugati világ minden tájáról, az eddig felsorolt eszközöknek azonban volt egy nagy fogyatékossága: a filmezés három stádiumából – felvétel, tárolás, lejátszás – legfeljebb kettőre voltak képesek, a rögzített anyag megtekintése pedig gyakran egyszerre csak egy személy számára volt lehetséges. A Lumiére fivérek szerkezete ebből a szempontból áttörést jelentett, ám mindez nem valósulhatott volna meg korábbi munkásságuk és édesapjuk mellett szerzett tapasztalataik nélkül.

A két fivér, Auguste és Louis 1862-ben és 1864-ben, Besanconban látta meg a napvilágot, egy fényképészettel foglalkozó vállalkozó családjában. A feltalálók első éveiket ebben a városban töltötték, mígnem 1870-ben Claude-Antoine Lumiére, a családfő Lyonba települt át, ahol a két testvér előbb a La Martiniére nevet viselő kollégium falai között, majd a családi vállalkozásban szerezte meg a kinematográf feltalálásához nélkülözhetetlen ismereteket. Bár a fivérek közül Louis volt a fizikus, és Auguste inkább menedzserként segítette a céget, az üveg fényképezőlemez és a perforált film bevezetése során mindketten komoly munkát végeztek, így az utókor a végeredményt közösnek ismerte el. Az általuk eszközölt fejlesztések aztán 1894-ben nyertek igazán értelmet, amikor a fivérek részt vettek egy kiállításon, mely Edison fent említett kinetográfját mutatta be a francia közönség számára. Ennek nyomán épült meg a Cynématographe, amit a Lumiére testvérek 1895 februárjában szabadalmaztattak, egy hónappal később pedig már rögzítették is rajta első filmkockáikat.

Több hónapos kísérletezgetés után a testvérpár 1895. december 28-án, a Salon Indien du Grand Café közönsége előtt mutatta be először nyilvánosan filmvetítő gépét, melyen ebből az alkalommal 10 darab, egyenként 50 másodperces – 17 méteres szalagra rögzített – felvételt játszottak le. A filmek közül az első egyébként a Lumiére gyárból távozó munkásokat örökítette meg. A technikatörténet a december 28-i előadást tekinti a mozi születésének, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a közönség pénz fejében egy vászonra kivetített előadást tekinthetett meg. A műsornak Párizsban és egész Franciaországban hatalmas sikere volt, így a fivérek hamarosan hajóra szálltak, és Angliától Amerikán át Indiáig az egész világot bejárták szerkezetükkel, mely a fejlett területeken a filmipar születését eredményezte.

Bár az anyagi haszon jelentős volt, ezzel együtt a Lumiére testvérek mégsem maradtak meg a mozgóképeknél, ugyanis azt haszontalan és értéktelen szórakozásnak tartották, ami, úgy vélték, sohasem hódítja majd meg a nagyközönséget. Ezzel magyarázható, hogy Auguste és Louis néhány év után visszatért a fényképészethez, és a színes fotók készítésének rejtélyének szentelte kutatásait, melyek az „Autochrome Lumiére” feltalálásával 1903-ban sikerrel zárultak. Annak ellenére, hogy a Lumiére fivérek nevének hallatán ma mindenki a filmjátszásra és a mozira gondol, a két francia feltaláló „kalandozása” a mozgókép világában csak rövid kitérőnek bizonyult, a testvérpár a 20. század legnépszerűbb médiumává váló szerkezet későbbi diadalútját már kívülről szemlélte.