Kossuth Lajos megírja a Cassandra-levelet

Szerző: Tarján M. Tamás

1867. május 22-én kelt Párizsban Kossuth Lajos híres Cassandra-levele, melyben az 1849 óta emigrációban élő politikus bírálta a készülő kiegyezési törvénytervezetet, valamint Deák Ferenc politikáját.

A Cassandra-levelet két teljesen eltérő irányban haladó pálya és gondolkodásmód előzte meg, mely a szabadságharc bukása után emigrációba kerülő Kossuthot és a Magyarországon maradó Deákot jellemezte. Az egykori kormányzó elnök azt a politikát folytatta, amit az utolsó pillanatban hozott 1849. július 28-i nemzetiségi törvénnyel elkezdett. A Nicolae Balcescu-féle román emigrációval folytatott tárgyalásai és az 1851-es kütahyai alkotmány kiadása során megalkotta a dunai népek konföderációjáról szóló nagyszabású tervezetét, egy olyan államszövetség ideáját, ahol a nemzetiségi feszültségeket helyi szinten rendezték volna.

Kossuth elmélete alapján a Duna mentén létrejövő államszövetség a térség új nagyhatalmaként vehetett volna részt az európai politika alakításában. Deák ezzel szemben a magyarországi reálpolitika talaján állt, sokéves, a birodalmi centralizáció ellen folytatott küzdelemmel a háta mögött. A szuverén államiság követelése, mint tárgyalási alap mellett az évek során keresni kezdte a Béccsel való megegyezés gyakorlati lehetőségeit. Kossuthtal szemben Deák Ferenc azzal érvelt, hogy a magyar szabadságharc nem a nemzetiségekkel való konfliktusokon, hanem az orosz beavatkozáson, nagyhatalmi szándékon bukott el, mely továbbra sem akarta megbontani a térség egyensúlyát Ausztria szétrombolásával.

Erre ékes példa volt III. Napóleon 1859-es és a bismarcki Poroszország 1866-os hadjárata, melyek csapást mértek ugyan Ferenc József birodalmára, de szemlátomást kímélni akarták azt. Deák szerint a realitásokkal számolva a magyar politikai elit csak a bécsi udvarral tárgyalhatott annak érdekében, hogy a neoabszolutista kísérletet követő schmerlingi provizórium végre átadja a helyét egy új rendszernek. Ezen tárgyalások eredménye volt az 1867. évi XII. törvénycikk tervezete, mely úgy teremtette volna meg a dualista államrendszert, hogy közösnek nyilvánította az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyét, hadügyét és külügyét.

Deák két minisztérium terén is „engedett a 48-ból”, hiszen az áprilisi törvények az első két ügykört a felelős magyar kormány hatásköreként határozták meg, a május 22-én kiadott Cassandra-levél pedig éppen ezt a kompromisszumot bírálta. Kossuth Lajos azzal vádolta a Habsburgokkal kiegyező Deákot, hogy feladta a nemzeti önrendelkezést, a közös ügyek révén kockára tette Magyarország jövőjét a császári birodalom sorsának függvényében. Az emigráns politikus úgy gondolta, a megkötött alku Magyarország pusztulását készítette elő, hiszen ezzel egy, a nemzetiségi követelések súlya alatt hamarosan összeroppanó birodalom fennmaradását támogatta.

A Magyarország című lapban május 28-án megjelent Cassandra-levelet gyakran szokták a kiegyezést bírálók legfőbb bizonyítékul idézni, mondván, Kossuth a trójai hercegnőhöz hasonlóan megjósolta a Trianonban bekövetkező katasztrófát. Másik oldalról megközelítve a kérdést, viszont azt kell mondanunk, hogy a „turini remete” sok szempontból jogos bírálata mellett nem mutatott fel reális alternatívát Deák és Magyarország számára, míg a Béccsel kötött kompromisszum a dualizmus fél évszázada során minden téren robbanásszerű fejlődést hozott magával. Kossuth Európát átrendező uniós tervei nem keltették fel a hatalmi egyensúlyt félve őrző nagyhatalmak figyelmét, ezáltal realitás esélyekkel sem bírtak.

Hasonlóképp nélkülözték ezek a tervezetek a nemzeti kisebbségek támogatását is, melyek az öntudatra ébredés révén hamarosan eljutottak a kollektív jogok, az önálló nemzetállam követeléséig, ami a történelmi Magyarország egyben tartásával megvalósíthatatlan volt. A Cassandra-levél jellemző módon nagy sikert aratott a sajtóban, a politikában viszont nem volt hatása: az országgyűlés másnap megszavazta a kiegyezési törvényt, 1867. június 8-án Ferenc Józsefet (ur. 1867-1916) Magyarország királyává koronázták, az uralkodó pedig július 28-án szentesítette a kiegyezési törvényt, lezárva ezzel a dualista átalakulás folyamatát.