Mikszáth Kálmán születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Egy írót kitüntetni nem lehet sem diadalkapuval, sem koszorúkkal, úgy mint azzal, ha őt műveiben megismerik: ez a legnagyobb jutalma.
(Mikszáth Kálmán)

1847. január 16-án született Mikszáth Kálmán író-publicista, a dualizmus kritikai realista irányzatának egyik legjelentősebb képviselője, aki többek között a Beszterce ostroma, A Noszty fiú esete Tóth Marival, A jó palócok és a Tót atyafiak című regényekkel, illetve novelláskötetekkel szerzett legendás nevet.

A tehetséges író egy jómódú kisnemes, Mikszáth János második gyermekeként látta meg a napvilágot a Nógrád vármegyében található Szklabonyán. ősei több generáción át evangélikus lelkészekként tevékenykedtek a Felvidéken, Mikszáth Kálmán nagyapja azonban szakított ezzel a hagyománnyal, az ő példájára pedig az édesapa is vállalkozóként, kocsma és mészárszék működtetésével szerzett jelentős pénz- és földvagyont. A kedvező anyagi helyzet nyomán Mikszáth Rimaszombaton kezdte meg tanulmányait, majd a selmecbányai gimnáziumba került, ahol 1866-ban érettségizett. Az író ezután „mezei joghallgatóként” a győri egyetemen, majd Pesten tanult, ám soha nem sikerült diplomát szereznie; későbbi ismerősei – például munkaadója és apósa, Mauks Mátyás szolgabíró – emiatt gyakran vetették Mikszáth szemére, hogy csapongó, könnyelmű életet élt.

A félszívvel folytatott jogi tanulmányoknak persze rendkívül egyszerű oka volt: a fiatalember elsősorban irodalmi ambícióit igyekezett megvalósítani. Ez a vágya 1869 után látszólag teljesült is, hiszen az Igazmondó és a Fővárosi Lapok hasábjain számos írását közölték, honoráriuma azonban messze nem biztosította egzisztenciáját, így hamarosan tanult szakmájában volt kénytelen elhelyezkedni. Mikszáth az 1870-es évek elejétől Mauks Mátyás balassagyarmati szolgabíró, majd egy városi ügyvéd alkalmazásába került, közben pedig beleszeretett első munkaadója leányába, Mauks Ilonába, akit 1873-ban, Budapesten – titokban, az édesapa beleegyezése nélkül – feleségül is vett. Ebben az évben Mikszáth másodszor is szerencsét próbált választott hivatásában, ám annak ellenére, hogy Ami a lelket megmérgezi című novellájával megnyerte az Igazmondó 1871-es irodalmi pályázatát, ezután sem termett számára sok babér.

Jóllehet, az író-publicista 1873 után számos lap munkájában részt vett, a következő évben pedig Elbeszélései is megjelenhettek, feleségével együtt a nyomor szélére sodródott, miközben magánéletében egyik tragédia követte a másikat: 1874-ben, néhány hetes korában elhunyt Mikszáth első gyermeke, pár hónappal később pedig felesége is súlyosan megbetegedett, majd haza is tért szüleihez. A nyomorúságos körülmények közt tengődő író ekkor úgy gondolta, megkíméli házastársát a további nélkülözéstől, ezért – hosszú küzdelem után – 1875-ben rákényszerítette őt a válásra. Mikszáth Kálmán ezután három évig Budapesten nyomorgott, mígnem sikertelensége arra sarkallta, hogy Szegeden vállaljon munkát; itt a tehetséges író az 1879-es árvíz pusztítását követően komoly hírnevet szerzett tudósításaival és az újjáépítés körüli visszásságokat bemutató karcolataival. Mondhatni, Magyarország eddigre „nőtt fel” Mikszáth fanyar humorához és kritikai realista ábrázolásmódjához, mely szakított a Jókai Mór által népszerűvé tett romantikus díszítésekkel, kevesebbet törődött a bemutatott szereplők részletes kidolgozásával, viszont mindenki másnál hitelesebb bepillantást nyújtott a dzsentrik, a polgárok és a parasztok világába.

Úgy tűnik, a szegedi sikerekkel együtt a szerencse is visszapártolt Mikszáthhoz, ugyanis alighogy visszatért a fővárosi Ország-Világhoz, a Budapesti Hírlap újságíróinak kiválása miatt a patinás Pesti Hírlap egyszeriben munkaerőre szorult. A jó tollú publicistát tárt karokkal várták az újság szerkesztőségében, ő pedig egy negyedszázadon át, 1906-ig a Pesti Hírlap munkatársa maradt; Mikszáth 1881–82 során lényegében itt „futott be”, hiszen karcolataival fél éven belül Jókai Móréhoz hasonló népszerűségre tett szert, miközben a Tót atyafiak és A jó palócok című novelláskötetekkel a könyvkiadókat is meghódította. A 35 esztendős művész sikereit mutatja, hogy előbb a Petőfi, majd a Kisfaludy Társaság is tagjai közé fogadta, 1882-ben pedig másodszor is oltár elé vezette korábbi feleségét, Mauks Ilonát.

Mikszáth Kálmán későbbi élete – a korábbi esztendőkhöz képest – szinte „eseménytelenül”, vagyis boldogan és sikerekben gazdagon telt. Az országszerte ismert és tisztelt író-publicista 1887-től az országgyűlés képviselője, majd két évvel később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, miközben fanyar humorával, politikai éleslátásával a dualizmus kritikai realizmusának megunhatatlan szerzőjévé nőtt. Az 1880–1910 közti időszakban születő A két koldusdiák, A beszélő köntös, A fekete város, az Új Zrínyiász, A Noszty fiú esete Tóth Marival, vagy például a Beszterce ostroma csupa-csupa remekműnek számított, melyeket a közönség nem csupán könyv formájában, hanem – a technika fejlődésével – később filmen is rendkívül nagyra értékelt. Miután pedig Mikszáth Kálmán nemcsak kiváló tollú író, de – 1887-től – az országgyűlés állandó tagja is volt, több oldalról is meglátta a dualista Magyarország belső ellentmondásait, dilemmáit, hibáit és hazugságait, melyeket – kizárólag nemzete javát szem előtt tartva – publicisztikáiban és műveiben gyakran szatirikus, ámde minden esetben súlyos kritikával illetett.

A kiegyezés rendszerének egyik legkiválóbb bírálója végül 63 esztendős korában, 1910-ben fejezte be földi pályafutását, minden javító és segítő igyekezete ellenére pedig hamarosan követte őt a sírba az a világ is, melyet kritikáival sohasem lerombolni, hanem megjavítani akart.