Vidróczki Márton születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„A Vidróczki híres nyája
Csörög-morog a Mátrába.
Csörög-morog a Mátrába,
Mert Vidróczkit nem találja.”
(Magyar népdal)

1837. november 12-én, a Bükkben található Mónosbélen született Vidróczki Márton, a magyar betyárvilág egyik leghíresebb alakja, akit mátrai viselt dolgainak köszönhetően őrzött meg a nép emlékezete. A kondáslegény a katonai szolgálat helyett választotta a betyárok kalandos életformáját, ennek révén pedig később a hazai mondavilág mitikus hősévé vált, aki – állítólag – rablásaival a szegényeket gyámolította, megvédte az elesetteket a hatóságok túlkapásaitól, közben pedig gondtalan mulatozással és a női szívek meghódításával töltötte napjait.

A híres betyár pályafutását a szülőfaluja közelében fekvő Bélapátfalván kezdte meg, ahol a források tanúsága szerint kondásbojtárként dolgozott, édesapja Vidróczki András pedig a káptalan juhásza volt. Bár a későbbi évtizedekben keletkezett legendák egy része arról mesél, hogy a fiatalember egy be nem teljesült szerelem, előkelő, ámde törvénytelen származása, esetleg a feljebbvalójától kapott gyakori verések miatt választotta a törvényen kívül életet – a betyárvilágban egyébként mindegyikre akadt példa –, Vidróczki feltehetően félresiklott katonai szolgálata következtében jutott a rengetegbe.

A fiatalembert 1859-ben sorozták be katonának az Egerben állomásozó Wasa-ezredbe, ahol trombitajátéka nyomán hamarosan a kürtösök közé léphetett elő. A szilaj, katonai fegyelmet nehezen tűrő legény aztán rövid időn belül összekülönbözött egy osztrák tiszttel – állítólag a konfliktus alapja az volt, hogy egy alkalommal a Kossuth-nótát játszotta –, a vita hevében pedig megütötte felettesét, amiért hadbíróság elé került. Vidróczkit Komáromban 12 éves várfogságra ítélték, a vakmerő fiatalember azonban sikeres szökést hajtott végre: a hagyomány szerint ártalmatlanná tette őrét, majd a katona ruhájában a vár fokáról a Dunába vetette magát. Ezzel Vidróczki Márton – sok szempontból kényszerből – a betyárok sorába került.

A legény egy dereglyén Pestre, majd onnan szülőföldjére jutott, ahol – katonaszökevényként – hamarosan rablóbandát gyűjtött maga köré. Vidróczki a következő években az ország más vidékeiről ismert betyárokhoz hasonlóan élt: csapatát a rablások során szerzett zsákmányok révén tartotta össze – figyelemre méltó, hogy a néphagyomány szerint az ő kezéhez nem tapadt vér –, miközben részesedés, vagy fenyegetés révén a környék fogadósait is befolyása alá vonta. Természetesen a rablóvezér jóképű legényként maradt fenn a népi emlékezetben, aki, miközben cimboráival a vidéket járta, a csendőröket leckéztette, vagy épp a környező csárdákban mulatozott, egyre-másra hódította meg a női szíveket.

Bár Vidróczkit – más betyárokhoz, például Rózsa Sándorhoz hasonlóan – a legenda szerint nem fogta a golyó, gondtalan napjai 1863 során mégis véget értek, ugyanis Verpeléten a hatóságok kézre kerítették őt. Az ekkor már komoly hírnévnek örvendő férfit hamarosan ismét bíróság elé állították, és a hozzá hasonló törvényen kívüliek gyakori „célállomására”, Theresienstadtba küldték – összesen 27 esztendőre. Vidróczki mintegy 8 évet töltött a birodalom egyik leghírhedtebb börtönében, majd 1871-ben – ugyanazzal a módszerrel, mint Komáromban – innen is kereket oldott

Az országos szinten körözött bandita ekkor a biztonság kedvéért már nem a Bükkbe, hanem a Mátrába tért vissza. Érdekes, hogy Vidróczki utóbb mindössze másfél-két évet töltött itt, ennek ellenére a róla szóló népdalok elsősorban ehhez a vidékhez kapcsolják személyét. A betyárvezér második szökése után rövidesen újabb bandát szervezett, ám a jelek szerint azt már nem tudta annyira szilárdan kézben tartani, mint előző társaságát: egyik riválisa – a hagyomány szerint Pásztor Pista – ugyanis 1873. február 8-án Tiribesen – mások szerint Mátraverebélyen – párbajra hívta, és meggyilkolta őt. Vidróczkit halála után Egerbe vitték, és a Rókus temetőben, névtelen sírban helyezték végső nyugalomra, emléke azonban mindmáig elevenen él a Mátra és a Bükk vidékén.