Noszlopy Gáspár születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1820. augusztus 17-én, a Somogy megyei Vrácsikon született Noszlopy Gáspár, az 1848-49-es szabadságharc egyik leghíresebb gerillaparancsnoka, a neoabszolutizmus korában szervezett hazafias összeesküvések legendás alakja.

Noszlopy somogyi köznemesi családból származott, mely a mai Újvárfalva területén uradalommal és egy kúriával is rendelkezett (utóbbi ma emlékmúzeum). A fiatalembert apja köztisztviselői pályára szánta, ezért Gáspár jogi tanulmányokat folytatott Pápán, majd táblai jegyző, később pedig a marcali kerület szolgabírája lett. 1848 szeptemberében – önként vállalva a feladatot –, a Jellasics-féle támadást követően a horvát határőrök hátában támasztott népfelkelés egyik fő szervezője lett, első ütközetében, Marcali mellett le is győzött egy kisebb ellenséges csapatot. A téli hadjárat idején Bécsből az idős Laval Nugent tábornagyot küldték a Noszlopy-féle felkelés felszámolására, melynek vezetője – bátyjával, Antallal együtt – a kormánnyal együtt Debrecenbe menekült.

A gerillavezér a tavaszi hadjárat során sikeresen meggyőzte Kossuthot, hogy egy – 1848 őszihez hasonló – népfelkeléssel fel tudná szabadítani a Dunántúlt, így aztán május 1-jén egy kisebb sereg élén bevonult Kaposvárra, majd megtisztította Somogyot és Tolnát Nugent csapataitól. Noszlopyt 1849 júniusában őrnagyi rangba léptették elő, és rábízták az egész Dél-Dunántúl védelmét, de akárcsak 1848 telén, ez alkalommal sem volt képes feltartóztatni a császári túlerőt. A kalandvágyó tiszt július során Komáromba sietett seregével, és komoly érdemeket szerzett a vár védelmének megszervezésében, miután átadta Klapkának az általa toborzott zászlóaljat. Noszlopy vállalkozó kedvét mutatja, hogy hamarosan a Bakonyba ment, ahol egy újabb gerillacsapatot gyűjtött, a császáriak ellenében. A szabadságharc leverése után Haynau osztagai és a hatóságok több hónapos hajtóvadászatot indítottak felkutatására, de csak 1850 áprilisában sikerült kézre keríteni.

A gerillavezért hamarosan hadbíróság elé állították Pesten, és a biztos halál várt rá, de Noszlopy el tudott szökni, és kis idő múlva újabb császárellenes szervezkedésbe fogott. Az egykori honvéd őrnagy csatlakozott Makk József tüzértiszthez és a fehérvári Jubál Károlyhoz, miközben az elbukott forradalom eszméjéhez hűséges földbirtokosoknál rejtőzött, és kalandos összeesküvést szervezett az Alföldön. Máig ismert az a történet, miszerint Noszlopy Ferenc József (ur. 1848-1916) és Erzsébet királyné 1852-es alföldi látogatása során megkísérelte elrabolni az uralkodót, hogy így állíttassa vissza Béccsel a sárba tiport magyar alkotmányt.

Nem tudni, így volt -e, mindenesetre az őrnagy Kecskeméttől Hevesen át a Bakonyig számos helyen megfordult, miközben – Kossuth érkezésére várva – szabadcsapatokat toborzott a hatóság nyugtalanítására. A birodalom-szerte körözött katonát végül 1852. november 16-án, Pesten fogták el a császári csendőrök, és szoros őrizetben Bécsbe vitték. Noszlopy másodszor is meg tudott szökni, de a következő év elején újra a hatóságok kezére került, akik ekkor már nem bízták a véletlenre a dolgot: 1853 márciusában – két társával együtt – felakasztották a pesti Újépület udvarán.

Noszlopy halálát követően a megtorlás egyik leghíresebb mártírja lett, aki a szabadságharc alatt – és után – elsősorban szervezőképességével és kitartásával szerzett érdemeket. Ahogy az őt méltatók írták, kicsiben megvolt benne mindazon erény, ami Bemet, Gábor Áront és Kossuthot magasabb szinten nagy vezetővé tette. Bár Noszlopy – a híres tábornokokhoz képest – látszólag a szabadságharc „kiskatonája” volt, kortársai mégis nagy becsben tartották, Kossuth például, torinói emlékirataiban „a 19. század legbátrabb emberének” nevezte őt.