Kmety György tábornok születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1813. május 24-én született Kmety György, az 1848-49-es szabadságharc egyik legvitézebb tábornoka, aki érdemei révén, közkatonai sorból jutott a legmagasabb pozíciókig.

Kmety a felvidéki Gömör vármegyéből származott, egy elszegényedett nemesi család második gyermeke volt. Miután ötéves korában apja elhunyt, nála jóval idősebb bátyja, Pál vette át a nevelését, ő küldte először Györgyöt a késmárki tanodába, majd iskolakerülő magatartása nyomán a fehérvári katonaiskolába. Kmety 1833-tól a 19. gyalogezredben szolgált, majd a szabadságharc előestéjén, 1847-ben Radetzky parancsnoksága alá került, a császári szolgálat során főhadnagyi rangot ért el.

1848 októberében századosként került át a magyar honvédseregbe, a Bécs ellen induló csapatokhoz Győrben csatlakozott. Kmetynek jelentős szerepe volt a győri 23. zászlóalj megszervezésében, majd csapatai élén vitézül harcolt az 1848. október 30-án elveszített schwechati ütközetben. Ezután zászlóaljparancsnokként, majd alezredesként tevékenykedett a nyugati területeken, majd Windisch-Grätz ellentámadása során a Felvidéken vonult vissza.

Dembinski hibás szervezése folytán Kmety György nem vehetett részt az 1849. február 26-27-i kápolnai ütközetben, a vereség után azonban mezőkövesdi győzelmével megmentette a visszavonuló honvédsereget a bekerítéstől. A tavaszi hadjáratban Kmety főleg elterelő feladatokat teljesített, egyedül az isaszegi csatában vett részt – itt ezredesi rangot is nyert Görgey javaslatára – majd Buda sikeres ostrománál tüntette ki magát.

A budai diadal után már hadosztályt irányító Kmety június 13-án, Csorna mellett aratta legszebb győzelmét, mely ütközet során Pápa felől előrenyomulva bekerítette és megsemmisítette Wyss vezérőrnagy dandárját. A csornai diadalért június 26-án tábornokká léptették elő, az orosz intervenció következtében megforduló hadiszerencse azonban ekkor már Kmetynek sem kedvezett. Az osztrák túlerővel szemben már június 27-én vereséget szenvedett Ihász mellett, elszigetelődött Görgey felvidéki erőitől, így jobb híján a Délvidék felé vonult vissza. Kmety az erőltetett menet ellenére lekéste a háború utolsó magyar győzelmét – július 14-én Guyon Richárd megverte Jellasicsot Kishegyesnél – és a fősereghez már csak a reménytelen augusztus 9-i temesvári csatában tudott csatlakozni.

A szabadságharc utolsó reménytelen ütközetei után Kmety Vécsey tábornokhoz csatlakozott, majd elhagyta az országot. Hasonlóan Bem tábornokhoz, az erdélyi sereg vezéréhez, ő is a török Portán próbált szerencsét, ahol szívélyesen fogadták az oroszok ellen harcoló tehetséges magyar tiszteket. Az emigráns tábornokot I. Abdul Medzsid szultán (ur. 1839-1861) hamarosan tábornoki rangban alkalmazta seregében, és az 1853-ban kirobbanó krími háború során birodalma keleti végébe, a Kaukázusba küldte. Kmety György ekkor már Iszmail pasa néven harcolt, legvitézebb haditettét pedig 1855-ben, Karsz váránál vitte végbe: az erődöt ostromló Muravjev tábornokot kicselezve bejutott a várba, hosszú hónapokig helytállt a túlerővel szemben, majd a védők megadása után kitört a cári erők ostromgyűrűjéből.

Kmety tettéért számos kitüntetést kapott a Portától, és később egyike lett azoknak a hadvezéreknek, akiket az 1860-as drúz felkelés leverésére küldtek. Itt összekülönbözött tiszttársaival, és belefáradva az Oszmán Birodalomban állandóan szövődő politikai intrikákba, és a visszavonulás mellett döntött. A tábornok ezután Londonba költözött, és 1865 áprilisában bekövetkező haláláig itt élt. Kmety hosszú, kalandos pályafutása egészét katonai közegben töltötte, sohasem házasodott, gyermekei nem születtek, így a vitézségéről híres tábornok nevét bátyja családja vitte tovább.