Mohamed Ali megszerzi a hatalmat Egyiptomban

Szerző: Tarján M. Tamás

1805. május 17-én kiáltotta ki magát Egyiptom kormányzójává Mohamed Ali, a közel-keleti országot később megreformáló politikus.

Mohamed Ali egy albán kávékereskedő fiaként született a görögországi Kavála városában, 1769. március 4-én. Miután apja meghalt, nagybátyja, Husszein aga nevelte, aki felnőtt korában kinevezte őt az általa vezetett náhie (oszmán közigazgatási egység) adószedőjévé. Miután hivatalában bevált, Ali 1801-ben másodparancsnoki rangban az Egyiptom visszafoglalására indított török expedíció vezetői közé került. A déli török tartomány még Bonaparte Napóleon 1798-as hadjárata során került francia kézre, melyet aztán brit segítséggel 1801-ben hagytak el a köztársaság erői.

Mohamed Ali kihasználta a török hadsereg és a helyi mamelukok konfliktusát, honfitársaira támaszkodva mind nagyobb befolyásra tett szert, 1805-ben pedig az ulema – a Korán alapján működő iszlám bíróság – felhatalmazásával kezében lemondatta Ahmed Kursid pasát. III. Szelim szultán (ur. 1789-1807) nem rendelkezett kellő erővel a helyzet megváltoztatására, ezért beletörődött Mohamed Ali egyiptomi uralmába, aki hamarosan leszámolt mameluk riválisaival és megkezdte a tartományt átalakító reformjait. Ali számára a minta a nyugat-európai berendezkedés volt, ezért Egyiptomban bevezette a bérmunkásság intézményét, monopóliumokat szerzett a kereskedelemben, exportközpontú gazdaságpolitikát folytatva megkezdte a textilipar és a gyapottermesztés fejlesztését.

Ali tisztában volt azzal, hogy reformjai megvalósításának alapfeltétele a hatékony hivatalnokrendszer, ezért fejlesztette Egyiptom oktatási intézményeit és számos fiatalt küldött európai egyetemekre, hogy tudást importálhasson országába. Az új kormányzó számos francia és brit szakértőt is meghívott Kairóba, hogy a kortárs európai gazdasági elméleteket a gyakorlatban mind hamarabb megvalósíthassa. Reformjainak eredménye megmutatkozott a hadászat terén is, Alexandriában fegyvergyár épült, a kormányzó bevezette országában a sorozást, néhány év alatt modern tömeghadsereget és flottát szerelt fel. Egyiptom első katonai sikerét még a szultán nevében, 1812-ben aratta, ekkor visszafoglalta Hedzsázt (a Vörös-tenger arab partvonalát) és Nedzsd területét a Szaúd-dinasztiától.

A térség vezető erejévé váló tartomány 1820-ban már a Porta megbízása nélkül kezdett hadi vállalkozásba, Ali csapatai egy gyors hadjáratban elfoglalták a törzsi anarchiában élő, de nyersanyagokban gazdag Szudánt. Miután Görögország 1821-ben háborút indított függetlenségéért, II. Mahmud szultán (ur. 1808-1839) Mohamed Ali segítségét kérte, a támogatásért cserében Kréta szigetét ígérte a kormányzó számára.

Mivel a görögök pártján beavatkozó britek elsüllyesztették Egyiptom flottáját, Ali később a szultántól kárpótlásként az egész Levantét magába foglaló Szíriát is magának követelte. Mahmud elutasította a kérést, ezért Ali 1831-ben háborút indított a szultán ellen, konyai győzelme (1832. december 21.) után már magát Konstantinápolyt veszélyeztette támadásaival. Hosszú távon Egyiptom célja Mahmud hatalmának megdöntése volt, időközben azonban Mohamed Ali térhódítása felkeltette európai nagyhatalmak figyelmét. Bár korábban hozzájárultak Görögország függetlenedéséhez, nem akarták romba dönteni a szultán birodalmát, ezért Nagy-Britannia vezetésével hamarosan közvetítőként léptek fel a szultán és kormányzója között: az 1833-as kütahyai egyezményben Mohamed Alinak adták Krétát, fővezérét, Ibrahim pasát pedig Szíria független vezetőjévé nevezték ki.

Ali ekkor már Egyiptom függetlenségét követelte, ehhez azonban sohasem kapott európai támogatást. 1839-ben a kormányzó végül merész döntést hozott és újabb háborút indított az Oszmán Birodalom ellen, hogy megszerezze a főhatalmat. Mohamed Ali ezzel kivívta a nagyhatalmak azonnali beavatkozását, akik ismét örökölhető kormányzóságot ígértek neki Szudán és Egyiptom területén, önálló országot azonban nem.

A pasa kezdetben visszakozott, de a brit–osztrák flotta levantei és nílusi blokádja rákényszerítette az 1840. november 27-i egyezmény elfogadására, mellyel megkapta ugyan az örökös alkirályi tisztet, de a békefeltételek véget vetettek Egyiptom virágkorának. Ali flottáját leszerelték, hadseregét 18 000 főre korlátozták, három évvel később pedig a védekezésre képtelen pasát kötelezték a monopóliumok és a gazdasági reformok visszavonására is. A mediterrán ország végzetesen eladósodott, Alinak pedig nem volt más lehetősége, mint a brit–francia befolyás ellensúlyozása – a Portánál.

A megalázó béke és életművének összeomlása megviselte a kormányzót, aki uralkodása utolsó éveiben paranoiában szenvedett, idős kori szenilitása miatt 1848-ban pedig visszavonult a hivatalos ügyektől. Mohamed Ali 1849 augusztusában, 80 esztendősen hunyt el, hatalmát unokaöccsére, Abbászra hagyva, akinek utódai a köztársaság 1954-es kikiáltásáig uralkodtak Egyiptomban. A kávékereskedéstől birodalomépítésig jutó Ali uralkodása nem csak gazdasági és katonai szempontból jelentett fénykort az arab ország számára. A fejlődés és a tudás importja európai mintájú reneszánszot hozott az arab nyelvű kultúra számára, ami Ali reformjainak eltörlése ellenére is jelentősen gazdagította Egyiptomot.