József nádor beiktatása

Szerző: Tarján M. Tamás

„És ő, az agg Nádor míg testben a sír felé hanyatlott, lélekben, érzelemben az ifjadó nemzettel lépést tartva együtt ifjadott. Élete alkonyába a nemzet újjászületésének napkölte vegyült.” (Részlet Kossuth Lajosnak József nádor halálára írt nekrológjából)

1795. szeptember 22-én vette át a nádori tisztséget Habsburg József főherceg, II. Lipót magyar király (ur. 1790-1792) fia – és I. Ferenc (ur. 1792-1835) öccse –, miután bátyja, Sándor Lipót életét vesztette egy vegyészkísérlet során. József nádor több mint fél évszázadon keresztül birtokolta a királyhelyettesi pozíciót, országlása során pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett nemcsak Pest-Buda, de az egész ország fejlesztésében és szépítésében is.

Habsburg-Lotharingiai József főherceg 1776. május 9-én, Firenzében látta meg a napvilágot, édesapja a későbbi II. Lipót ugyanis ebben az időben még – mint Toscana nagyhercege – az Arno partján fekvő városban székelt. A – királyként – rövid ideig regnáló Lipótnak egyébként élete során összesen 16 gyermeke született, akik közül József a kilencedik volt. Miután II. József (ur. 1780-1790) 1790-ben gyermektelenül hunyt el, országai a „kalapos király” öccsére, Lipótra szálltak, ám két évvel később váratlanul ő is távozott az élők sorából, így a későbbi nádor legidősebb bátyja, I. Ferenc került a Habsburg Birodalom élére.

Kilencedik gyermekként az ekkor mindössze 16 éves Józsefnek nem sok esélye volt arra, hogy előkelő pozícióba kerüljön, de a sors végül mégis úgy hozta, hogy fél évszázadon át viselhette gondját a magyar nemzetnek; a korábban kinevezett nádor, Sándor Lipót főherceg ugyanis 1795 nyarán egy balul sikerült vegyi kísérletben életét vesztette, Ferenc pedig úgy döntött, ifjabb öccsét nevezi ki a helyére. Augusztus 5-én az új nádor Bécsben letette a hűségesküt, szeptember 19-én pedig nagyanyja, Mária Terézia diadalíve alatt be is vonult Buda városába. József főherceg 1795. szeptember 22-én aztán hivatalosan is elfoglalta a Helytartótanács elnöki székét, beiktatását pedig a rendek az 1796-os diétán közfelkiáltással fogadták el.

József nádor, akit az utókor később „a legmagyarabb Habsburg” névvel illetett, ígéretesen indította országlását, ugyanis kinevezése után kieszközölte bátyjától a börtönbe vetett jakobinusok szabadon bocsátását, később pedig gyakran intette az uralkodót a magyar alkotmányos jogok tiszteletben tartására. Amellett, hogy József a következő fél évszázadban számos alkalommal sikeresen közvetített Bécs és Pest-Buda között – ő vette rá Ferencet az 1825-ös diéta összehívására, 1840-ben pedig ő eszközölte ki az országgyűlési ifjak, többek között Kossuth szabadon bocsátását is –, egyéb módon is az ország és a rohamosan fejlődő főváros hasznára tevékenykedett. A főherceg 1804-ben mutatta be a városi tanácsnak Pest-Buda modernizációjával kapcsolatos terveit, melyek aztán nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a poros vidéki városka a reformkorra minden szempontból az ország központja lett.

József nádor nevéhez fűződött a Szépészeti Bizottmány – 1808-as – alapítása, mely a városrendezés mellett számos építkezésben is oroszlánrészt vállalt: a Bizottmány valósította meg azokat a beruházásokat, melyek nyomán felvirágzott Pest-Buda klasszicista építészete, így a lipótvárosi bérpaloták mellett többek között a Nemzeti Múzeum és az 1812-re elkészülő Német Színház tervei is megfordultak a főherceg kezében. A nádor egyébként maga is érdeklődött az építészet iránt, az általa építtetett fényűző alcsúti kastély például nagyrészt az ő tervezőasztalán született meg.

Három évvel később aztán József közreműködésével megnyílhatott a Gellért-hegyen felállított egyetemi csillagvizsgáló, hosszú országlása alatt pedig olyan épületek és fejlesztések kötődtek még nevéhez, mint az 1826-ban megalapított Vakok Intézete, a rövid életű kőbányai lóvasút vagy a Ludovika Akadémia. A főherceg tervei nyomán kezdődött meg a mai Városliget parkosítása, a Budai Királyi Palota kertjének és a mai Lágymányos helyén található Nádorkert csinosítása – az első városligeti platánfák még az ő alcsúti birtokán nevelkedtek –, illetőleg hasonló céllal vásárolta meg később a Margit-szigetet is.

József főherceg emellett mecénásként is kiemelkedett a kor arisztokratái közül, ugyanis a reformkor során az állami bevételek mellett saját vagyonából is bőkezűen támogatta a reformkori kezdeményezések szinte mindegyikét: 10 000 forintot adományozott a Széchenyi felajánlása nyomán megszülető Magyar Tudományos Akadémiának, elsőnek jegyzett részvényeket a Magyar Kereskedelmi Banknál, de felkarolta többek között a Kisfaludy Társaság, a Magyar Gazdasági Egylet, a Védegylet, az Ipartanoda – ez volt az 1856-ban József nádorról elnevezett Műegyetem elődje –, a Lánchíd és az 1846-ban átadott Pest-Vác-vasútvonal ügyét is. A főherceg emellett a mai Országos Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Múzeum gyűjteményének gyarapodásáról is gondoskodott.

Miután országlása alatt szinte alig akadt olyan magyarországi kezdeményezés, melyet József nádor politikai vagy anyagi téren ne támogatott volna, a főherceg – Habsburg létére – I. Ferenc és V. Ferdinánd (ur. 1835-1848) meglehetősen konzervatív kormányzása idején is hallatlan népszerűségre tett szert. A Józsefet övező szeretetet mi sem mutatja jobban, mint hogy 1847 januárjában bekövetkező halálát az egész ország őszintén meggyászolta, fia, István pedig gyakorlatilag – az édesapja iránt érzett bizalomnak köszönhetően – automatikusan megörökölte a királyhelyettesi tisztséget. Bár a „legmagyarabb Habsburgnak” titulált nádort a bécsi konzervatív körök gyakran azzal vádolták meg, hogy a magyar korona megszerzésére tör, a nagylelkű és tehetséges politikus halálát utóbb mégiscsak a dinasztia szenvedte meg leginkább; József nádor elvesztése ugyanis komoly szerepet játszott abban, hogy az 1848-as „népek tavaszán” kirobbanó pesti forradalom utóbb véres összecsapásba torkollott.