II. József kiadja jobbágyrendeletét

Szerző: Tarján M. Tamás

„Minden alattvaló urától vár védelmet és biztonságot. Ezért az uralkodó kötelessége, hogy alattvalói jogát rögzítse, ügyeiket úgy vezesse, hogy a közjót és az egyén javát egyaránt szolgálja.”
(II. József magyar király)

1785. augusztus 22-én adta ki II. József magyar király (ur. 1780-1790) egyik leghíresebb pátensét, melyben eltörölte az örökös jobbágyságot, és – többek között – a szabad költözködés és szakmaválasztás, illetőleg az ingó vagyon feletti rendelkezés jogának biztosításával igyekezett javítani a legalsó – és egyúttal legnépesebb – társadalmi réteg életkörülményein.

A józsefi jobbágypolitika lényegét nagy vonalakban úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az 1780-ban trónra lépő „kalapos király” édesanyja, Mária Terézia (ur. 1740-1780) tapasztalatait vette alapul, ám világnézetéből és személyiségéből eredően jóval radikálisabb változásokat szorgalmazott. Az 1767. évi Urbáriumot kiadó királynőhöz hasonlóan József is tudta, hogy a fennálló társadalmi-gazdasági viszonyok jelentős mértékben hátráltatják Magyarország fejlődését, a fiziokrata eszmék híveként azonban a türelmetlen reformer uralkodó a megoldást az örökös tartományok modelljének átültetésében látta.

A jobbágypolitika alakításában II. József szociális érzékenysége és az a rengeteg személyes tapasztalat is szerepet játszott, amit a „kalapos király” – még trónörökösként – inkognitóban tett utazásai során szerzett. József pátensének kiadását emellett jelentős mértékben meggyorsította, hogy 1784-ben, Crisan, Closca és Horea vezetésével az erdélyi román jobbágyok felkelést robbantottak ki Erdélyben. Az uralkodó, aki nemes céljaitól vezetve már trónra lépésétől fogva arra törekedett, hogy kontaktust teremtsen alacsony sorsú alattvalóival, az 1784. évi lázadás idején is igyekezett elkerülni a vérontást, ám halogatásával és tépelődésével sajnálatos módon éppen ahhoz járult hozzá, hogy a felkelők decemberig számos vármegyét végigpusztítottak.

Talán az elhibázott fellépés miatt érzett bűntudat is szerepet játszott abban, hogy József 1785. augusztus 22-én kiadta pátensét, mely számos ponton megváltoztatta a jobbágy és a földesúr viszonyát. A rendelet a „jobbágy” megnevezés mellett az örökös röghöz kötöttséget is eltörölte, és biztosította az uradalomhoz tartozó paraszti népesség számára a szabad költözés, házasodás, tanulás és mesterségválasztás jogát. A pátens értelmében az egykori jobbágyok ezentúl szabadon rendelkezhettek ingóságaikkal és zavartalanul használhatták telküket, ahonnan a földesúr törvényes indok nélkül már nem űzhette el őket.

A rendeletnek legalább ennyire fontos része volt, hogy az uradalmi parasztságot ezután nem kényszeríthették költözésre, és a cselédi szolgálattal is csak azokat lehetett terhelni, akik önként vállalták azt. József arra is gondot fordított, hogy a korábbi jobbágyok jövőbeli sérelmei ne maradhassanak orvosolatlanul; a pátens a földbirtokosok hatalmaskodásainak kivizsgálását a vármegyei ügyész feladatkörébe utalta. Összegzésképpen tehát elmondhatjuk, hogy a jobbágyrendelet ugyan nem eredményezett gyökeres változást a parasztság gazdasági és társadalmi helyzetében, ám a dokumentumban foglalt jogoknak – az elnyert személyi szabadságnak – és a hatósági ellenőrzésnek köszönhetően az egykori jobbágyok életkörülményei jelentős mértékben javultak.

Tény, hogy az 1785. évi jobbágyrendelet „elhomályosítja” II. József későbbi hasonló tárgyú intézkedéseit, azonban meg kell említenünk, hogy a „kalapos király” a következő esztendőkben még számos kedvezményben részesítette a társadalom legalsó rétegeit. 1786 nyarán az uralkodó újabb pátensében megtiltotta a parasztok testi fenyítését, szeptemberben pedig – a királyi táblánál, a Helytartótanácsnál és az Erdélyi Udvari Kancelláriánál – jogi érdekképviseletet biztosított számukra. A visszaélések elkerülése és a terméskárok minimalizálása érdekében József novemberben újabb rendeletet adott ki, mely az aratás után egynapos határidőt szabott a tized és kilenced beszedésére, egy másik pedig egész évre engedélyezte a bormérést a parasztoknak.

Természetesen ezekről az újabb kedvezményekről is elmondható, hogy nem hoztak gyökeres változást, ám az „Elbán túli” modell szerint fejlődő Magyarországot hiba lenne a nyugat-európai tőkés társadalmakhoz hasonlítani: vitathatatlan, hogy II. József pátensei jelentős mértékben segítették a parasztság boldogulását, így nem véletlen, hogy a jobbágyrendelet a „nevezetes tollvonás” után is érvényben maradt.