Kőrösi Csoma Sándor születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1784. március 27-én született Kőrösi Csoma Sándor utazó, nyelvtudós, a tibetológia tudományágának megalapítója.

Csoma Sándor a Háromszékben található Kőrösön, egy elszegényedett, határőrszolgálatot végző kisnemesi család gyermekeként látta meg a napvilágot. Élete végéig tartó tanulmányait szülőfalujában kezdte meg, majd édesapja a messzi Nagyenyedre, a Bethlen Kollégiumba küldte őt. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy Csoma a híres intézményben tandíjmentesen ülhetett az iskolapadba, oktatásáért fizikai munkával fizetett, miközben a tehetősebb tanulók mellett szolgadiákként, vagy tanítóként biztosította megélhetését.

A fiatalember 1799 után több, mint másfél évtizeden át maradt Nagyenyeden, ahol a latin, illetve az ógörög mellett a francia és a német nyelvet is elsajátította, a hétéves „akadémiai” képzés során pedig filozófiát és teológiát is tanult. Kőrösi Csoma Sándor tudása elismeréseként elnyerte az úgynevezett „hercegi ösztöndíjat”, tanári állást kapott az alsóbb osztályokban, sőt, 1815-ben a göttingeni egyetemre is eljutott. Sokan úgy vélik, hogy az utazó a nagyenyedi évek alatt ismerkedett meg a magyarok eredetére vonatkozó elméletekkel, kíváncsisága pedig csak fokozódott, miután németországi mentora éppen Johann Gottfried Eichhorn, a hírneves Biblia-kutató és orientalista lett.

Kőrösi Csoma Sándor a kiváló professzortól tanult meg arabul és törökül, majd 1818-ban visszatért Nagyenyedre, hogy az Eichhorntól kapott információk nyomán megtervezze közép-ázsiai kutatóútját. Bár a merész ötletet sokan ellenezték, Kenderesi Mihály és Gyarmathy Sámuel támogatta az ambiciózus férfit, akit előbb Zágrábba küldtek, hogy a szláv nyelveket illetően is kiegészíthesse tudását. Csoma 1819 őszén tért vissza Erdélybe, majd egy ideiglenes határátlépő engedéllyel novemberben örökre elhagyta Magyarországot.

A vakmerő tudós 1825 elején megírt önéletrajzának tanúsága szerint először Bukarestbe ment, onnan pedig Philippopoliszon – a mai Plovdivon – át Konstantinápolyba akart eljutni, ám a városban dúló pestisjárvány miatt kénytelen volt letenni szándékáról. Csoma eredeti úti célja helyett Énoszban szállt hajóra, majd Egyiptomba utazott, ám itt sem tudta tökéletesíteni arab nyelvtudását, ugyanis a gyilkos kór a Nílus völgyében is felütötte a fejét. Az utazó ezután Szíriában lépett partra, majd Moszul városán át Bagdadba, onnan pedig Teheránba ment, ahol az angol nagykövet védnöksége alatt a perzsa nyelvet is elsajátította.

Kőrösi Csoma Sándor 1821 tavaszán úgy döntött, hátrahagyja iratait, és álöltözetben indult tovább kelet felé, terveit azonban az afgán hegyvidéken dúló háború ismételten keresztülhúzta; Buhara helyett egy délre tartó karavánnal Kabulba, majd a mai Pakisztánban fekvő Lahore városába jutott. Csoma abban bízott, hogy a háborús zónát megkerülve eljuthat a magyarok rokonainak tartott ujgurok földjére, ezért az indiai Pandzsáb tartományba ment, majd elindult Kasmír felé, ám a Ladakh Királyság határán kénytelen volt visszafordulni.

A nyelvtudós számára mégis sorsdöntő jelentőségű volt ez az utazás, ugyanis Kasmír hegyei között találkozott William Moorcrofttal, aki felkeltette az érdeklődését az akkor még terra incognitának számító Tibet iránt. Kőrösi Csoma Sándornak szerencséje volt, ugyanis ebben az időben Ladakh – a harcias szikhektől való félelmében – erősen hajlott a brit védnökség elfogadására, így a terjeszkedni vágyó európaiaknak kapóra jött a furcsa magyar tudós érkezése. Moorcroft közvetítésének hála Kőrösi Csoma számos ajánlólevelet kapott, így 1823-ban a zanglai kolostorba utazhatott, ahol Szangsz-rgyasz Phun-chogsz lámától elsajátította a tibeti nyelvet, és megismerte a távoli ország irodalmát.

Kőrösi Csoma Sándor 16 hónapon át dolgozott embertelen körülmények között, aminek eredményeképpen megszületett egy 30 000 tételből álló szójegyzék, az első tibeti szótár alapja. A tudós általunk nem ismert okokból 1824-ben arra kényszerült, hogy elhagyja a zanglai kolostort, miután pedig a láma – ígéretével ellentétben – nem követte őt, a férfi Szabáthu városába ment, és jelentkezett az ottani brit helyőrségnél. Csomának ekkor kellemetlen meglepetésben volt része, ugyanis az angolok bizalmatlanul fogadták, és hosszú ideig kutatták, hogy kémkedett -e a szikhek, vagy az oroszok számára. A magyar nyelvtudós végül meggyőzte a briteket kutatásai hasznosságáról, akik 50 rúpia havi ellátást biztosítottak neki, és elindították őt második tibeti útjára. Mielőtt visszatért mesteréhez, Kőrösi Csoma tett egy kitérőt az indiai Buszáhír tartományba, hogy az ottani buddhista iratokat tanulmányozza, ám a hindu lakosság körében nem talált megfelelő segítőtársat munkájához.

Ez a vállalkozás tehát kudarcba fulladt, így aztán 1826-ban Csoma már tényleg Tibetbe utazott, ahol Tethában, a phuktali lámakolostorban, majd 1827–30 között Kanamban tanult és kutatott. A magyar utazó ez idő alatt megalkotta az első tibeti-angol szótárat, rendszerezte a tibeti nyelvtant, és elkészítette a buddhizmus műszavainak angol gyűjteményét. A Bengáli Ázsiai Társaság 1830-ban Calcuttába hívta Kőrösi Csoma Sándort, aki ezután az egyesület számára küldött tibeti könyveket tanulmányozta, és az Asiatic Research folyóiratban publikált. A tudós 1834-ben adatta ki nyomtatásban élete fő művét, a tibeti nyelv szótárát, melyből 25 példányt Magyarországra is elküldött, a Calcuttába érkező adományokat pedig visszajuttatta a nagyenyedi diákok számára. Jóllehet, kutatásaival Kőrösi Csoma Sándor messze került eredeti célkitűzésétől, népünk őseinek felkutatásától, 1833-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjainak sorába választotta.

Az ekkor már Európa-szerte elismert kutató 1835-től a szanszkrit tanulmányozásába fogott, majd visszatért Calcuttába, ahol az Ázsiai Társaság könyvtárosa lett. A csaknem 20 nyelven tudó férfit ezekben az években kereste fel Schöfft Ágoston festőművész, az egyetlen hiteles Kőrösi Csoma Sándor-portré készítője. Schöfft beszámolója szerint a tudós ekkor már szinte remeteként élt feljegyzései között, ám 4 év könyvtárosi munka után, 1842 elején mégis felébredt benne a régi kalandvágy. Csoma ekkor úgy döntött, hogy a Kína északi részén élő ujgurokhoz utazik, akiket a kortárs tudósok nagy része a magyarokkal rokon népnek tartott.

A kutató 1842 áprilisában már Dardzsiling városáig jutott, ám a mocsaras tájon sűrűn gyilkoló malária hamarosan betegágyba kényszerítette őt, és e hónap 11-én kioltotta életét. A Himalája lábánál eltemetett Kőrösi Csoma Sándor személyében az egyik legjelentősebb magyar tudós távozott a földi világból, aki eredetileg azért indult Keletre, hogy megtalálja őseinket, ehelyett azonban egy addig homályba burkolózó népet ismertetett meg a világgal.

Kőrösi Csoma emberfeletti szorgalmát mutatja, hogy élete során mintegy 20 nyelvet sajátított el, több ezer kilométert tett meg gyalogszerrel, és valószínűleg máig ő az egyetlen, aki a teljes tibeti buddhista kánont végigolvasta. Munkássága nem csak azért jelentős, mert gyakorlatilag ő alapította meg a tibetológia tudományágát, hanem azért is, mert a buddhizmus kutatói között sem sokan akadnak, akik az övéhez hasonló tudást halmoztak fel.

Ennek köszönhetően Kőrösi Csoma Sándort nem csak az öreg kontinensen, de Ázsiában is különleges tisztelet övezte, és övezi mind a mai napig: ő volt például az első európai, akit Japánban bódhiszattvának –„buddhista szentnek” – nyilvánítottak, Dardzsilingben található sírja pedig a keleti vallás követőinek egyik legnépszerűbb zarándokhelyévé vált.