II. József kiadja türelmi rendeletét

Szerző: Tarján Tamás

„Szörnyü módon járnak el, hiszen ha török jobbágyot tartok, megkell néki engednem az Alkoránt, ha sidót, a Talmudot.”
(II. József véleménye arról, hogy a katolikus cenzorok visszatartják a protestáns Bibliákat)

1781. október 25-én adta ki II. József német-római császár és magyar király (ur. 1780-1790) – Magyarországra és Erdélyre vonatkozó – türelmi rendeletét, melyben a felvilágosult abszolutizmus elvei szerint rendezte a királyság vallásügyét. A rendelet szabadabb vallásgyakorlást biztosított a protestáns és görögkeleti alattvalóknak, egyúttal pedig engedélyezte számukra a hivatalviselést is; az intézkedés később egyike lett azon három pátensnek, melyeket József halálos ágyán sem volt hajlandó visszavonni.

Bár Magyarországon az erőszakos ellenreformációs törekvések kora I. Lipót (ur. 1657-1705) uralkodásával véget ért, a felszín alatt kevésbé látványos, ámde nagyon is komoly téttel bíró küzdelem folyt a katolikus államvallás és – elsősorban – a protestantizmus között. Az 1681. évi törvények csak az úgynevezett artikuláris helyeken és családi körben engedélyezték a más vallásúak hitéletét, ezen az állapoton pedig az 1731-es Carolina Resolutio, majd Mária Terézia királynő (ur. 1740-1780) szabályozása sem javított, hiszen az állam ellenőrzése alá vonta a protestáns egyházakat, idővel pedig a nem-katolikus fiatalok tanulmányainak ügyében is illetékessé vált. II. József, aki 1765 után császárként és – édesanyja mellett – társuralkodóként is befolyást nyert a politikában, amellett, hogy a felvilágosodás híveként a tolerancia ideáját követte, a birodalomban tett utazásai során is meggyőződött arról, hogy az életben lévő vallásjogi szabályozás egyfelől feszültséget szül az alattvalók között, másfelől pedig a kormányzat számára is hátrányos.

Az 1780-ban egyeduralomra jutó József számára ez a két érv kiemelten fontos volt, hiszen államközpontú, abszolutista szemléletében a vallás és az egyház mint a központosított birodalom támaszai szerepeltek, melyek haszontalan és szupranacionális „hajtásait” – elsősorban a pápától való függést – egyszerűen le akarta nyesni. Ez a „kertészmunka” a türelmi rendelet kiadásával kezdődött meg; 1781 áprilisában a magyarországi protestánsok közös panasziratot nyújtottak be II. Józsefnek, az uralkodó pedig – a koronás főktől szokatlan módon – nem tolta félre alattvalói beadványát, hanem még az év őszén – október 13-án Ausztria, illetve 25-én Magyarország számára – rendeletet adott ki, melyben addig nem tapasztalt engedékenységgel rendezte a vallásjogi kérdéseket. A hiedelemmel ellentétben ugyanakkor ez az intézkedés egy jottányit sem változtatott a katolicizmus államvallási státusán, a nyilvános vallásgyakorlást pedig ezután is kizárólag a „pápista” híveknek engedélyezték.

A császár rendelete nyomán az eddig családi hitéletre szorított protestánsok és görögkeletiek lehetőséget kaptak arra, hogy amennyiben egy településen 100 családnál többen élnek, építhessenek maguknak saját templomot, és szabadon gyakorolhassák vallásukat. II. József ugyanakkor kikötötte, hogy a felépülő imaház se haranggal, se toronnyal ne rendelkezzen – ezekre csak 1786-ban adott engedélyt –, tehát ne hívja fel magára a figyelmet, ajtaja pedig ne az utca felé nyíljon. A türelmi rendeletben az uralkodó megtiltotta, hogy bárkit hite miatt üldözzenek, egyúttal pedig a protestáns lelkészeket felszabadította a katolikus püspökök ellenőrzése – és egyben gyakori gáncsoskodása – alól.

II. József 18 pontos pátense a vegyes házasságból származó gyermekek ügyében is igazságot tett: korábban, ha az édesapa vagy az édesanya katolikus volt, a gyermekeket kötelező jelleggel ebben a hitben nevelték fel, erről pedig a protestáns lelkészeknek ígérvényt – reverzálist – kellett kiállítaniuk. A rendelettel mindez megváltozott, József ugyanis úgy határozott, hogy ezután a protestáns anyától származó leányok tarthassák meg édesanyjuk hitét, minden más esetben pedig az utódokat katolikus hitre kereszteljék. A 18 pontos rendelkezésnek az előbbieken túl az a kitétel is fontos része volt, melyben II. József megszüntette a protestánsok és görögkeletiek hivatalviselésére vonatkozó korlátozásokat, így azok hamarosan főispáni pozícióban, a Helytartótanácsban, vagy akár a hétszemélyes királyi táblán is megjelenhettek.

A türelmi rendelet tehát, mint láttuk, nem vallásszabadságot teremtett, hanem gyakorlati megfontolásból lebontotta azokat a korlátokat, melyek gátolták az uralkodó központosító törekvéseit. Ebből a szempontból hasznos, ha a 18 pontos pátenst követő rendelkezéseket is szemügyre vesszük, hiszen ezek együttesen megmutatják a jozefinista egyházpolitika lényegét: a türelmi rendelet kiadása után ugyanis az uralkodó néhány hónapon belül feloszlatta az úgynevezett szemlélődő szerzetesrendeket, az oktató, gyógyító és más közhasznú tevékenységeket végző rendeket, valamint az alsópapságot pedig állami felügyelet alá vonta.

Józsefet – akit a fordított Canossa-járásra vállalkozó VI. Pius pápa sem tudott lebeszélni terveiről – ezen intézkedései nyomán sokan a katolicizmus ellenségének festették le, mi viszont részrehajlás nélkül kijelenthetjük, hogy az 1781-ben meghozott, majd óvatosan továbbfejlesztett rendeletek valóban a modernizációt és a köz érdekét szolgálták. Jelzésértékű, hogy az uralkodó, aki halálos ágyán valószínűleg már maga is felismerte türelmetlen és erőszakos reformprogramjának hibáit, a jobbágyokra és az alsópapságra vonatkozó rendelettel együtt ezen intézkedését sem volt hajlandó visszavonni.