Kirobban a hétéves háború

Szerző: Tarján M. Tamás

1756. augusztus 29-én támadta meg II. Frigyes porosz király (ur. 1740-1786) serege a Habsburg Birodalommal szövetséges Szászországot, és ezzel azonnal kiváltotta Bécs hadüzenetét. A konfliktus nyomán hamarosan általános háború robbant ki, melyet az európai nagyhatalmak három kontinensen vívtak; a porosz-osztrák fronton eldöntetlenül, a gyarmatokon pedig brit győzelemmel végződő küzdelmet később Winston Churchill az „első világháborúként” jellemezte.

Bár az 1748-ban megkötött aacheni béke értelmében II. Frigyes Poroszországa megszerezhette Sziléziát, a vesztes királynő, Mária Terézia (ur. 1740-1780) nem mondott le végleg a gazdag területről. A Habsburg Birodalom 1748 után egy szövetség szervezésébe kezdett, mely paradox módon végül úgy épült fel, hogy – az előző porosz-osztrák küzdelemhez képest – a nagyhatalmak oldalt cseréltek: Svédország, Spanyolország és Franciaország ezúttal Ausztriát támogatta, míg Nagy-Britannia Poroszország mellé állt. Mária Terézia mégis kedvezőbb pozícióban vághatott bele egy új hadi vállalkozásba, mert az előző háborúból kimaradó I. Erzsébet orosz cárnő (ur. 1741-1762) támogatást ígért számára.

A „térfélcsere” oka rendkívül egyszerű volt: 1748 óta a nagyhatalmi konfliktusok ugyanazok maradtak, ezért például a kontinensnyi gyarmatokért vetélkedő britek és franciák számára jószerével mindegy is volt, kinek az oldalára állnak – nekik elsősorban casus bellire volt szükségük. Frigyes az 1756-os esztendőben már érezte a birodalmát fenyegető veszélyt, ezért, hogy elejébe menjen a problémáknak, augusztusban lerohanta Szászországot, hogy ott készülhessen fel a várható osztrák támadásra. Mária Terézia hamarosan hadat is üzent Poroszországnak, ennek nyomán pedig a többi hadviselő fél is belépett a küzdelembe.

A hétéves háborút Churchill később joggal nevezte világháborúnak, ugyanis a konfliktus három kontinensre is kiterjedt, és a porosz-osztrák ellentétet összekapcsolta az észak-amerikai és indiai brit–francia konfliktussal. Miután arra nem volt példa, hogy a Sziléziáért versengő hatalmak a gyarmatokon zajló küzdelembe is beavatkozzanak, lényegében két háborúról beszélhetünk, melyek minimális hatást gyakoroltak egymásra. Az európai küzdelem első eseményei a poroszoknak kedveztek, akik októberben Lobositznál legyőzték az osztrákokat, majd 1757 tavaszán betörtek Csehországba is, igaz, Kolín mellett Daun tábornagy vereséget mért rájuk.

Később Lotharingiai Károly főherceg, Daun és Oroszország hadereje két tűz közé szorítottak Poroszországot, ám Frigyes mesteri stratégának bizonyult, és számos ütközetben – például Rossbach, Leuthen és Zorndorf mellett is – rendre reménytelen helyzetekből kovácsolt győzelmet. Minden zseniális húzás dacára azonban az 1759-es évben a poroszok Kunersdorfnál megsemmisítő vereséget szenvedtek, a győzhetetlennek tűnő katonaállam pedig napról napra zsugorodott össze. Hadik András huszárjainak híres sarcolása után az orosz seregek – 1760-ban – hosszabb időre is elfoglalták Berlint, miközben a britek megvonták anyagi támogatásukat Frigyestől; 1761-ben már úgy tűnt, Poroszországon már csak a csoda segíthet.

A sors kiismerhetetlenségét mutatja, hogy ez a csoda meg is történt: I. Erzsébet cárnő hosszú betegeskedés után hamarosan elhunyt, így a trónt fia, III. Péter (ur. 1762) szerezte meg, aki Frigyes nagy tisztelője volt, ezért azonnal kilépett a háborúból. Bár a cárt felesége, a június végén trónra lépő Nagy Katalin (ur. 1762-1796) hamarosan meggyilkoltatta, végül ő sem változtatta meg Péter döntését, így Nagy Frigyes sikeresen kiűzhette az osztrákokat Sziléziából, és megőrizhette országa 1748-ban elismert határait.

Bár a porosz-osztrák küzdelem eldöntetlen maradt, a brit–francia harcok teljesen más eredménnyel zárultak. XV. Lajos király (ur. 1715-1774) a háború elején azt tervezte, hogy a Brit Birodalmat a szigetország megszállásával kényszeríti majd a gyarmatok újraosztására, ezért nagy flottát gyűjtött a Loire torkolatában, de hajóhada 1759 során döntő vereséget szenvedett. A tengerek ezzel brit uralom alá kerültek, közben pedig az angol csapatok – amerikai gyarmataikról kiindulva – elfoglalták Quebecet és a többi kanadai gyarmatot, Indiában pedig a plassy-i csatában – 1757-ben – legyőzték a franciák által támogatott Mogul Birodalmat is.

Kis idő múlva tehát XV. Lajos indiai kikötői is brit kézbe kerültek, ezzel Franciaország totális vereséget szenvedett. A gyarmati és európai hétéves háborúban szemben álló felek végül ugyanabban az évben, 1763-ban kötöttek békét. A Sziléziáért folytatott háborút a Hubertusburgban megkötött egyezmény zárta le, mely – rögzítve a status quót – II. Frigyes kezén hagyta Sziléziát. A birodalmát kis híján elveszítő felvilágosult uralkodó tehát lényegében győzelmet aratott az osztrák–francia–orosz túlerő felett, Poroszország pedig beléphetett az európai nagyhatalmak sorába.

A britek és a franciák – illetve a Lajossal szövetséges spanyolok – ugyanebben az évben Párizsban ültek tárgyalóasztalhoz, de az itt kötött szerződés tartalma teljesen más volt: Franciaország, totális veresége folytán, kénytelen volt átengedni gyarmatai jelentős részét Nagy-Britannia számára. A kiegyensúlyozott hubertusburgi békével szemben a párizsi szerződés hosszabb távon is éreztette hatását, mivel megalapozta a Brit Birodalom tengeri hegemóniáját, ezzel pedig Franciaországot később az afrikai gyarmatosítás felé orientálta.