A Diploma Leopoldinum kiadása

Szerző: Tarján M. Tamás

„5. Minden hivatalra csak belföldiek, ú. m. magyarok, székelyek és szászok neveztetnek ki, tekintet nélkül vallásukra; ő Felsége azonban, a rendek megegyezésével, honfiúsítás végett ajánlatokat tehet. 6. A fegyverrel visszafoglalt jószágokat ingyen kapják vissza régebbi birtokosaik, s a megszakadás címén a kincstárra szálló javak egyedül érdemes belföldieknek fognak adományoztatni.” (Részlet a Diploma Leopoldinumból)

1691. december 4-én hirdette ki a fogarasi országgyűlés a Diploma Leopoldinumot, mely az 1848-as unióig meghatározta Erdély politikai berendezkedését. I. Lipót (ur. 1657-1705) adománylevelének értelmében a fejedelemség Magyarországtól különálló tartományként tagozódott be a Habsburg Birodalomba, belső autonómiájához pedig széles körű vallási jogokat és viszonylag kedvező adóterheket kapott.

Miután I. Apafi Mihály fejedelem (ur. 1661-1690) sikertelenül próbálta elismertetni Erdélyt a Szent Liga tagjaként, 1686 őszén szembe kellett néznie a Habsburgok beolvasztási törekvéseivel, ugyanis Caraffa tábornok a császári erők élén bevonult Erdélybe, és mintegy 2 millió tallér értékben kosztot és kvártélyt követelt csapatainak. Apafi segítsége kulcsfontosságú volt a magyarországi harcok sikere szempontjából, Erdély azonban nem sokat profitált a Szent Liga eredményeiből, hiszen Lotharingiai Károly 1687 őszén – a nagyharsányi győzelem után – ismét a fejedelemségben vonult téli szállásra. Bár Apafi Balázsfalván támogatásáért cserében biztosítékot szerzett Károlytól Erdély függetlenségének megőrzésére, kettejük megegyezése nem bizonyult hosszú életűnek, ugyanis 1688-ban megjelent az Eperjesen korábban rettegett hírnevet szerzett Caraffa, és Fogaras várában arra kényszerítette az uralkodót, hogy írjon alá egy nyilatkozatot a fejedelemség önállóságának megszűnéséről.

A dokumentum értelmében Erdély betagozódott a Habsburg Birodalomba: ezután évi 700 000 arany adóval tartozott Bécsnek, amiért cserében I. Lipót mindösszesen a vallásszabadság biztosítására és a császári katonaság féken tartására tett ígéretet. Apafi aztán 1690-ben befejezte életét, kijelölt örököse, a 14 esztendős II. Apafi Mihály mellett pedig a Porta által támogatott Thököly Imre is harcba szállt az uralkodói székért. Thököly az év során betört Erdélybe, Zernyestnél megverte a császári hadakat, Keresztényszigeten pedig fejedelemmé választatta magát.

Az 1690-es esztendő nem csak Erdélyben hozott krízist, Thököly sikerei nyomán ugyanis Bádeni Lajos arra kényszerült, hogy keletre vonuljon, az ellentámadásba lendülő törökök pedig az ősz során visszafoglalták Belgrádot. A háborús esélyek így valamelyest kiegyenlítődtek, ez a körülmény pedig az addig magabiztos bécsi udvar Erdéllyel kapcsolatos magatartásán is változtatott. Bár a király Thököly Imre ajánlatát még visszautasította – tudniillik, hogy Erdély a Szent Ligához csatlakozik, amennyiben Lipót elismeri az ő fejedelemségét, és birodalmi hercegi címet is ad mellé –, az 1690 őszén Bécsbe érkező Bethlen Miklósnak már engedett, aki egy 18 pontos tervezetet tárt az uralkodó elé.

Ez a dokumentum, mely a későbbi Diploma Leopoldinum magvát képezte, Erdélynek nagyfokú belső autonómiát biztosított úgy a gazdaság, mint a közigazgatás és a kultúra terén. Bethlennek szerencséje volt, hogy tervezete a belgrádi vereség hírével együtt került Lipót elé, hiszen a fiaskó komolyan veszélyeztette a Habsburgok összes addigi hadi sikerét; a válságos helyzetnek köszönhetően az erdélyi politikus 18 pontját az egymással rivalizáló udvari klikkek is elfogadták, az azok alapján megalkotott oklevelet pedig az uralkodó 1690. október 16-án szentesítette. A Diploma Leopoldinum Erdélyt önálló tartományként tagolta be a Habsburg Birodalomba, és nagyfokú autonómiát adott számára, ami elsősorban abban mutatkozott meg, hogy fejedelmét – annak kiskorúsága esetén pedig gubernátorát, azaz kormányzóját – a három rendi nemzet választhatta meg.

Az ország megtartotta önálló, egykamarás rendi gyűlését, mely az évi 50 000 – háború esetén 400 000 – tallér adó kifizetésén túl maga döntött a belügyekben, ezzel együtt pedig a Diploma Leopoldinum meghagyta számára a szabad kereskedelmet is. A dokumentum ezenfelül elismerte a négy bevett vallás hagyományos rendszerét, és bizonyos kritériumok megszabásán túl – például, hogy a királyi táblán 3, az ítélőmesterek között 1 katolikus tag legyen – nem törekedett a katolicizmus erdélyi pozícióinak javítására.

A Diploma Leopoldinum szövegéből ugyan tisztán kitűnik, hogy a kompromisszumot Lipót ideiglenesnek tekintette – hiszen az okmányban például kormányzó szerepel, ami a kiskorú II. Apafi Mihály gyámjára utal –, a történelem azonban végül úgy hozta, hogy egészen 1848-ig ez a szerződés maradt az erdélyi politikai rendszer alapja. Miután az uralkodó hitelesítette a Diplomát, Bethlen Miklós Erdélybe utazott – ahonnan időközben Thököly Imrét Havasalföldre űzték –, és a rendekkel is elfogadtatta a szerződést, amit a fogarasi országgyűlés aztán 1691. december 4-én adott ki. Apafi mellé az összegyűlt rendek Bánffy Györgyöt tették meg kormányzónak, ezzel pedig létrejött a gubernium rendszere, mely a Diploma Leopoldinumhoz hasonló módon a vártnál jóval tovább – 1848-ig – fennmaradt.

Az alaptörvénnyé szilárduló oklevél aztán a következő években további két kiegészítést kapott: Lipót először 1693 áprilisában adott ki egy pótlékdiplomát, mely az erdélyi katolikusokra vonatkozó rendelkezéseket konkretizálta, egy hónappal később pedig életbe léptette az Alvincziana Resolutiót, mely kimondta a Diploma változtathatatlanságát. Az 1693. májusi okirat egyúttal arról is rendelkezett, hogy Erdély és Magyarország Bécsben külön kancelláriával rendelkezzen, ezzel pedig a fejedelemség másfél évszázadra a lehető legnagyobb mértékben különvált a királyságtól.