Megkezdődik Budavár keresztény ostroma

Szerző: Tarján M. Tamás

1686. június 18-án kezdte meg a Lotharingiai Károly herceg és II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem vezette keresztény sereg Buda várának ostromát. A két és fél hónapon át zajló várvívás eredményeként az ország régi fővárosa szeptember 2-án – 145 év után – szabadult fel az oszmán félhold uralma alól.

A hanyatló Török Birodalom utolsó jelentős offenzívája a vállalkozó kedvű Kara Musztafa nagyvezír nevéhez kötődött, aki az 1683-as esztendő során ostrom alá vette Bécs városát. A szorongatott I. Lipót (ur. 1657-1705) pártján azonban Sobieski János lengyel király (ur. 1674-1696) és számos német uralkodó is harcba lépett, így a keresztény koalíció nem csupán visszaverte a török seregeket, de ellentámadásba is lendült, és elfoglalta Párkányt. XI. Ince szervező munkájának eredményeként 1684 márciusában létrejött a Szent Liga, mely egyfelől békére szorította Lipót ellenlábasát, XIV. Lajos francia királyt (ur. 1643-1715), másfelől pedig összefogta a Török Birodalommal szomszédos keresztény államokat.

A Ligába hamarosan belépett Velence, Lengyelország, és a Német-római Birodalom, majd 1686-ban Oroszország is, majd a szövetségesek különböző hadszíntereken – a lengyelek Moldvában, a velenceiek a tengereken, a Habsburgok Magyarországon – összehangolt támadást indítottak az oszmánok ellen. Magyarország hivatalosan – mint önálló hadviselő fél – nem vett részt a háborúban, az ország nemesei, a végvári vitézek és a könnyűlovas hajdúk révén számos önkéntest adott a keresztény koalíció számára. Buda 1686-os ostrománál például a keresztény sereg egyötödét a magyar harcoló alakulatok tették ki, olyan tisztek vezetésével, mint például Bercsényi Miklós, vagy Bottyán János, azaz Vak Bottyán.

Az 1686-os támadás előtt a Szent Liga seregei egyszer már megpróbálkoztak a magyar királyi székhely visszavételével, és Esztergom, Vác, Visegrád és Pest elfoglalása után, 1684. július 14-én körbezárták Buda várát. Az ostromot akkor – 34 000 katona élén – Rüdiger von Starhemberg vezette, de a 10 000 védő egészen 1684 novemberéig kitartott, és visszavonulásra kényszerítette a járványoktól sújtott, demoralizált keresztény haderőt. Két évvel később Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel bajor választófejedelem már 80 000 katonával vonult az ősi magyar főváros alá, melyet a hetvenedik életévén túl járó Abdurrahman pasa ezúttal is a végsőkig akart védelmezni. A várban körülbelül 15 000 fős török haderő gyűlt össze, ehhez járult még hozzá a Budán élő zsidóság támogatása, akik a keresztény uralom alatt várható pogromok ellen, és a törökök idején tapasztalt nagyfokú tolerancia védelmében szálltak harcba a pasa oldalán. A Szent Liga seregei június 12-én közelítették meg Buda várát, és hat nap után megkezdték az erődítmény ostromát.

A június 18-án kezdődő ostrom szerencsésen indult Lotharingiai Károly fővezér számára, ugyanis a heves ágyúzás során összeomlott az egyik bástya, ráadásul június 22-én – valószínűleg szerencsétlen véletlen folytán – felrobbant a védők egyik lőszerraktára, ami hatalmas kárt tett a várfal egy szakaszán. Abdurrahman pasa azonban ezen körülmények ellenére sem volt hajlandó átadni a várat, miközben Szári Szulejmán nagyvezír 50 000 fős felmentő sereg élén közeledett Buda felé. Lotharingiai Károly – hogy a török segítség megérkezése előtt elfoglalhassa a várat – július végétől egyre-másra indította a sikertelen, öldöklő rohamokat a védők ellenében, végül azonban szorongatott helyzetben kellett megmérkőznie Szulejmánnal.

Augusztus 14-én a keresztény seregek így is elsöprő győzelmet arattak a nagyvezír felett, mely esemény a vár védőinek helyzetét végképp tarthatatlanná tette. Abdurrahman azonban ilyen reménytelen helyzetben sem hajlott a békére, és miután augusztus 20-án – egy sikeres elterelő hadművelet végén – 2000 fős török utánpótlás jutott be a budai várba, a megegyezés esélytelenné vált.1686. szeptember 2-án aztán az ostromlók együttes rohama sikeresen elfoglalta a Bécsi kaput, a keresztény hadsereg beözönlött a Várba, és – Petneházy Dávid magyar vitéz jóvoltából – 145 év után lekerült a lófarkas lobogó Buda tornyáról. A döntő támadás során életét vesztette az idős pasa is, aki kitartásával ellenfelei tiszteletét is elnyerte.

Buda visszafoglalását követően a győzelem kevésbé dicső pillanatai következtek, a Szent Liga harcosai ugyanis vérengzésbe kezdtek a várat korábban védő törökök és zsidók ellen, a hadifoglyok egy részének életét pedig csak a fővezérek erélyes közbenjárására kímélték meg. Az ostrom után a palota, a gótikus templom és a lakóházak helyén füstölgő romok hevertek, melyeken egy évszázad munkájával virágzott fel újra az élet. Európa ugyanakkor a győzelem hírére örömmámorban úszott, XI. Ince pápa Buda visszafoglalásának napját azonnal keresztény ünneppé nyilvánította.

A felszabadulás egyedüli negatívuma az volt, hogy az 1699-es karlócai békéig zajló háború után Magyarország nem lett újra függetlenné, a koronát birtokló Habsburgok annak területét meghódított tartományként kezelték, és eszerint próbálták betagolni birodalmukba is. Az ősi királyi székhely felszabadítása ugyanakkor olyan hatást gyakorolt a magyar rendekre, hogy hálából a következő évi pozsonyi országgyűlésen elfogadták a dinasztia örökösödési jogát Magyarországon, és hatályon kívül helyezték az Aranybulla híres ellenállási záradékát is.