Szövetségre lépnek a Wesselényi-féle összeesküvés résztvevői

Szerző: Tarján M. Tamás

„Látván azt, hogy Magyarországnak és a magyar nemzetnek ügye oly veszedelembe jutott légyen, hogy ha mi, kik az országnak első oszlopi vagyunk, valami szabados úton eleit nem veszszük, ezennel végső romlásra jut az ég alatt ilyen híres nemzetnek az ő sorsa.” (Részlet az összeesküvők Bécsben megfogalmazott okleveléből)

1666. december 19-én kötött írásos szövetséget a Wesselényi Ferenc-féle összeesküvés három legjelentősebb alakja, a nádor, valamint Zrínyi Péter horvát bán és Nádasdy Ferenc országbíró. A Bécsben megfogalmazott oklevélben a három arisztokrata I. Lipót (ur. 1657-1705) abszolutisztikus rendszerének letörését, az ország területének felszabadítását és a rendi állam maradéktalan helyreállítását tűzte ki célul, nagyszabású terveik megvalósítására azonban soha nem kerülhetett sor.

Várad 1660. évi eleste mélyen megrázta a hazai közvéleményt, a magyar arisztokráciának pedig a következő esztendőkben még számos hasonló csalódást kellett megtapasztalnia: Lipót ugyanis, ígéretével ellentétben nem indított hadat a kulcsfontosságú erőd visszafoglalására, amikor pedig a Porta 1663-ban maga üzent háborút, megelégedett azzal, hogy Bécs városát és a birodalom területét biztonságban megőrizte. Mindezt aztán tetézte, hogy az 1664-es szentgotthárdi győzelem után az uralkodó követei Vasváron olyan békét kötöttek, amely egyértelműen a vesztes oszmánok számára kedvezett.

Lipót persze nem valamiféle ördögi szándéktól vezérelve, hanem a franciákkal folytatott rivalizálás miatt ajánlott előnyös feltételeket a Portának, ez azonban érthető módon csalódással töltötte el az ország leghatalmasabb arisztokratáit, akik az 1664. évi hadi sikerek után úgy vélték, a Habsburgoknak már csak egy apró lépést kellene megtenni Magyarország felszabadításáért. Miután a nemesek a várva-várt hadjárat helyett a vasvári békét kapták, érthető módon csalódottság uralkodott el rajtuk, ami arra sarkallta őket, hogy Lipót ellen szövetkezzenek; az elégedetlenkedők táborát minden bizonnyal Zrínyi Miklós gróf, a téli hadjárat hőse vezette volna, miután azonban a horvát bán 1664. november 18-án egy vadászbalesetben elhunyt, a szervezkedés élére Wesselényi Ferenc nádor került, akit a költő-hadvezér öccse, Zrínyi Péter is készségesen támogatott.

Az ekkor még igencsak súlytalan összeesküvők első terve 1665-ben, Vitnyédy István tollából született meg, és gyakorlatilag pontosan illeszkedett a korszak diplomáciai szükségszerűségeihez: miután a szövetség I. Lipót ellen irányult, az arisztokraták a „nagy ellenfélnél”, XIV. Lajosnál (ur. 1643-1715) kerestek pártfogást, aki a Habsburgok hátországának gyengítése érdekében eleinte segítséget is ígért Wesselényiék számára. Ez az apró siker az 1665-ös év során ábrándos tervek szövögetésére sarkallta a beavatott nemeseket – az összeesküvők például Lipót elfogását és a franciaellenes Lubomirski lengyel marsall megölését is eltervezték –, a következő esztendőben pedig a szervezkedés végre a realitás talajára léphetett. Zrínyi Ilonával kötött házassága révén a kiterjedt felvidéki nagybirtokokkal rendelkező I. Rákóczi Ferenc, majd – követei útján – Apafi Mihály erdélyi fejedelem (ur. 1661-1690), illetve Nádasdy Ferenc és Frangepán Ferenc is megjelent Wesselényi murányi kastélyában, ahol már az is szóba került, hogy az összeesküvők a Porta védnöksége alatt kiáltják majd ki a független, egységes Magyarországot.

A vezetők ugyanakkor fontosnak találták, hogy szövetségüknek írásos nyoma maradjon, így Wesselényi és Zrínyi Péter 1666 áprilisában, Stubnyán kötöttek szerződést, Nádasdy pedig júliusban csatlakozott az egyezményhez. A három arisztokrata végül 1666. december 19-én, Bécsben írta alá azt a közösen megfogalmazott oklevelet, melyben kinyilvánították, hogy az ország java érdekében szövetkeznek, szerződésüket titokban tartják, és a jövőben kölcsönös védelmet nyújtanak majd egymásnak.

A Wesselényi-féle összeesküvés történetében ezek a hónapok számítottak a tetőpontnak, ám a konspiráció így is súlytalan maradt, amire rávilágít, hogy 1666–67 során sem sikerült többet elérni annál, hogy Nádasdy Orációja és más Habsburg-ellenes röpiratok megjelenhessenek külföldön. Az első komoly csapást a szervezkedés számára Wesselényi Ferenc nádor 1667 márciusában bekövetkező halála jelentette, egy évvel később pedig XIV. Lajos megegyezett Lipóttal, így a felkelés kirobbantása előtt lényegében „levette a kezét” az immár haszontalanná vált magyarokról. A kudarccal együtt Zrínyi Péter és Nádasdy Ferenc régóta mélyben lappangó ellentéte is kiéleződött, miután pedig az első hírfoszlányok – például a Portán keresztül – eljutottak a bécsi udvarig, az egymással szemben bizalmatlan összeesküvők végül maguk göngyölítették fel a szervezkedést.

Lipót először irgalmasnak mutatkozott a konspirátorokkal szemben, miután azonban 1670-ben jelek mutatkoztak arra, hogy a szervezkedés folytatódik, kíméletlenül lépett fel az arisztokraták ellen: az udvar hamarosan Nádasdyt, Frangepánt és Zrínyit is tőrbe csalta, és fogságba vetette, majd egy koncepciós perben mindegyiküket fő- és jószágvesztésre ítélte. I. Rákóczi Ferenc csak édesanyja, Báthory Zsófia ellenreformációs érdemeinek, illetve tetemes vérdíjnak köszönhette életét. A hamvába holt kísérlet ugyanakkor súlyos következményekkel járt Magyarországra nézve, mivel a centralizációra törekvő bécsi udvar igyekezett azt felhasználni a magyar államiság és a protestantizmus eltiprására. I. Lipót „büntetésből” hamarosan felfüggesztette a rendi alkotmányt, és Ampringen Gáspár személyében kormányzót küldött hazánkba, akinek uralma alatt szörnyű méreteket öltött az ellenreformációs erőszak és a birtokok elkobzása.