Fráter György meggyilkolása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Azután levágták a kardinálnak azt a fülét, melyről híres volt, hogy születése óta szőrös, s hőstettük tanújeléül elküldték Ferdinándnak. Azzal otthagyták a halottat. A kincsein megosztoztak. Az alvinci várkastélyból mindenki elfutott. A sebeiből felocsúdó apród a gyilkosok eltávozta után felvánszorgott, s a faluba menekült: ott ápolták a jobbágyok rejtegetve, míg magához tért. A nagy ember pedig ott feküdt a tornác márványán hetven napig temetetlen. Senki sem kérdezősködött utána. Csak amidőn a felépült apródja hírt vitt a gyulafehérvári barátoknak ura haláláról, azok mentek érte, s eltemették a kolostorukban.”
(Jókai Mór: Fráter György)

1551. december 17-én gyilkolták meg alvinci kastélyában Fráter György bíborost, erdélyi vajdát, a három részre szakadt Magyarország keleti felének vezetőjét. A merényletet Castaldo tábornok rendelte el I. Ferdinánd király (ur. 1527-1564) tudtával és jóváhagyásával, mivel Bécsben nem bíztak meg a ravasz diplomáciai manővereket folytató politikusban. Fráter megölése mindazonáltal súlyos hiba volt, tehetsége ugyanis pótolhatatlannak bizonyult, hiánya pedig komoly következményekkel járt az országegyesítésre nézve.

Utyesenovics Martinuzzi György, ismertebb nevén Fráter György horvát kisnemesi szülők gyermeke volt, akik már 10 esztendős korában, 1492-ben Corvin János szolgálatába adták fiukat. A fiatal apród több mint egy évtizedet töltött a herceg udvarában, annak halála (1504) után pedig Szapolyai István nádor özvegyéhez, majd az ifjú Szapolyai János vajdához került. Utyesenovics György előbb katonai pályára lépett, hamarosan azonban otthagyta Erdélyt, és a sajóládi pálos rendházba vonult vissza, ahol már novíciusként is kitűnt eszével és műveltségével. Nem véletlen tehát, hogy György barátot később az európai hírnévvel büszkélkedő czestochowai, majd a sajóládi kolostor is perjelének választotta.

A férfi – már „Fráter Györgyként” – aztán 1527 körül visszatért Szapolyai János (ur. 1526-1540) szolgálatába, aki időközben – a mohácsi csatát követően – az erdélyi vajdaságból Magyarország trónjára emelkedett, ugyanakkor a tárgyalt időben éppen hátrálni kényszerült riválisa, Ferdinánd zsoldosseregei elől. A szerzetes követte egykori urát a lengyelországi száműzetésbe, majd főszerepet játszott azokon a diplomáciai tárgyalásokon, melyek eredményeként Szapolyai – I. Szulejmán (ur. 1520-1566) segítségével – 1529-ben visszatérhetett országába. Tehetségének köszönhetően György barát hamarosan az uralkodó legfőbb tanácsadója lett, aki kincstartói, főkancellári, majd 1534-ben váradi püspöki méltóságba helyezte a szerzetest. Fráter kulcsszerepet játszott Ferdinánd és János király egyezkedéseiben, így az 1538-as váradi béke megkötésében is, más kérdés, hogy Szapolyai János Zsigmond (II. János néven ur. 1540-1570) születése után ő sem ragaszkodott annak betartásához.

György barát az uralkodó 1540-ben bekövetkező halálával a csecsemő trónörökös gyámja és az ország kormányzója lett, ebben a minőségében pedig főszerepet játszott a Roggendorf generális által ostromolt Buda sikeres védelmében. Bár Fráter György ravasz diplomata volt, 1541-ben csúnyán rászedték őt, hiszen a felmentő seregekkel érkező Szulejmán szultán csellel elfoglalta az ország fővárosát, ezzel együtt pedig a barátot is kényszerpályára állította: évi 10 000 arany adó fejében – János Zsigmond nagykorúságáig – Izabella királyné és a püspök gondjaira bízta az ország keleti felének irányítását. Fráter György – némiképp joggal – élete végéig felelősséget érzett Buda elvesztése miatt, bűntudata pedig arra sarkallta őt, hogy már 1541 decemberében szerződést kössön Ferdinánd követeivel az országegyesítésről.

A gyalui egyezményben György barát jóváhagyta, hogy a Habsburgok szerezzék meg János Zsigmond örökségét, ám cserében azt a feltételt szabta, hogy a nyugati uralkodó foglalja vissza Buda várát a töröktől. 1542 során meg is indult a felszabadító hadjárat, az V. Károly császár (ur. 1519-1556) által is támogatott vállalkozás azonban csúfos kudarcot vallott, ráadásul a következő év hadi eseményei újabb megaláztatásokat hoztak Ferdinánd számára. Ezek a fejlemények arra sarkallták Fráter Györgyöt, hogy kiépítse a keleti országrész, a későbbi Erdélyi Fejedelemség önálló államszervezetét, ami a korábbi századok adminisztrációja mellett elsősorban a gyulafehérvári püspökség jövedelmein alapult. A függetlenség útját járva ugyanakkor a politikus az ország újraegyesítését sem adta fel, amit többek között az 1549-es nyírbátori egyezmény megkötésével is ékesen bizonyított.

Bár az újabb titkos szerződést Fráter György Izabella királyné nevében hozta tető alá, az akaratos és hatalomvágyó asszony beleegyezését nem sikerült elnyernie, mivel az özvegy ambícióit – Erdélyhez viszonyítva – nem elégítették ki a felajánlott oppelni és ratibori hercegi birtokok. A királyné és György barát viszonya soha nem volt túlzottan szívélyes, de a Habsburgok bevonulásának előkészítésekor ellentétük már a gyűlöletig fajult, ennek megfelelően a politikus 1551-ben Ferdinánd katonaságával kényszerítette az asszonyt a Szent Korona átadására és a távozásra. Izabella Lengyelországba ment, az ország újraegyesítése pedig látszólag megvalósult, ám Fráter Györgynek ezzel együtt még számos tennivalója maradt: mindenekelőtt ki kellett vernie Erdélyből a Habsburgok bevonulása miatt összehangolt támadást indító havasalföldi és moldvai fejedelmeket, majd megindulhatott Lippa várának visszafoglalására. A barát eközben – már Ferdinánd alattvalójaként – gyorsan emelkedett a ranglétrán, hiszen az uralkodó őt nevezte ki erdélyi vajdának, 1551 augusztusára pedig a bíborosi kalapot is kijárta számára III. Gyula pápánál.

Ez a szívélyes viszony aztán az ősz során tovaszállt, ugyanis Fráter György meglehetősen gyanús játékot űzött a törökkel: mindenekelőtt megküldte a Portának az évi adót, Lippa ostrománál pedig szabad elvonulást biztosított, és ajándékokat adott a várőrségnek. A 9000 főnyi Habsburg katonaság vezetője, Castaldo tábornok – és az ő jelentései nyomán Ferdinánd is – meg volt győződve arról, hogy Fráter György kettős játékot játszik, és hatalma biztosítására törekszik, ezért az év végére terv született a bíboros félreállítására. Castaldo leveleinek hatására a király jóváhagyta a klerikus meggyilkolását, akivel a tábornok megbízásából 1551. december 17-én Marco Aurelio Ferrari nevű titkára végzett az alvinci kastélyban. A későbbi beszámolók szerint György barát halálát lövések és tőrdöfések okozták, gyilkosa pedig egyik fülét is levágta, hogy ezzel bizonyítsa a szörnyű tett végrehajtását Ferdinándnak. Fráter György eztán 70 napig feküdt temetetlenül, testét csak 1552 februárjában helyezték végső nyugalomra.

A magas rangú főpap meggyilkolása természetesen felháborodást váltott ki Rómában, a III. Gyula pápa által elrendelt vizsgálat azonban végül megtorlatlanul hagyta a barát halálát. Miként Jókai Mór is megjegyzi Fráter György című regényében, a merénylet mégsem maradt büntetlen, ugyanis a klerikus halála súlyos politikai következményekkel járt: megfelelő diplomata híján Ferdinánd képtelen volt megakadályozni I. Szulejmán 1552. évi bosszúhadjáratát, a helyi viszonyokat ismerő, alkalmas vezető nélkül pedig Erdélyt sem bírta sokáig kézben tartani.