Mátyás király keresztes hadjáratot indít a csehek ellen

Szerző: Tarján M. Tamás

„Fenséges atyánknak, a római császárnak háborut üzentetek, ámbár jól tudjátok, hogy vele szerződésünk van, mely minket segélynyujtásra kötelez. És mig elégséges ok nélkül barátainkra támadtok, minket is régtől fogva sokféle kártételekkel és sérelmekkel ingereltek. Ezeket békeszeretetünk mostanig türelemmel viselte el; most azonban a béke biztositékát, a mit szavaitokban és jellemetekben többé nem találhatunk föl, fegyverünkben kell keresnünk.”
(Részlet Mátyás király hadüzenetéből)

1468. április 25-én indított keresztes hadjáratot Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) a „huszita király”, Podjebrád György (ur. 1458-1471) ellen. A magyar uralkodó névleg a pápa és a császár kívánságának tett eleget, valójában azonban a cseh trónért és a Jagellók terjeszkedésének megakadályozása érdekében vállalta az elhúzódó és félsikerrel végződő háborút korábbi apósa ellen.

Miután Mátyás első felesége, Podjebrád Katalin gyermekágyi lázban elhunyt, a fiatal magyar király és apósa, Podjebrád György kapcsolata fokozatosan elhidegült. A két uralkodó távolodásában persze nem csak a rokonság megszűnése játszott szerepet: Hunyadit bosszantotta, hogy egykori apósa nem támogatta őt III. Frigyes német-római császár (ur. 1440-1493) ellen, de azt is sérelmezte, hogy a cseh király csapatai rendszeresen betörtek a Felvidékre. A háborút kiváltó legfontosabb tényező ugyanakkor mégis csak az volt, hogy II. Pál pápa elhatározta a huszitákkal túlságosan engedékeny Podjebrád letételét, és a lengyel IV. Kázmérnak (ur. 1447-1492), illetőleg a király valamelyik fiának ajánlotta fel a cseh koronát.

Az egyházfő rendezési terve kifejezetten előnytelen volt Mátyás számára, hiszen a Jagellók Csehország megszerzése után Magyarországon is trónigénnyel léphettek volna fel – I. Ulászló (ur. 1440-1444) jogán –, a király ugyanakkor mégsem szegülhetett ellen Róma és a császár akaratának, ezért csatlakozott a Podjebrád ellen szerveződő táborhoz. Bár a cseh uralkodó még hosszú ideig reménykedett abban, hogy egykori veje majd közvetítőként lép fel Prága és a pápa között, Mátyás már 1465-ben megírta II. Pálnak, hogy alkalmasint nem csak az oszmánok, de a husziták ellen is hajlandó hadjáratot indítani. Mivel Kázmér lengyel király figyelmét ezekben az években a Német Lovagrend elleni háború kötötte le, a pápa a magyar uralkodóra alapozta tervét, hamarosan pedig casus bellit is sikerült találniuk.

Történt ugyanis, hogy 1468 tavaszán Podjebrád Viktorin morva főkapitány háborút indított Frigyes ellen, aki szorongatott helyzetben, pénz nélkül, a birodalom tartományurainak támogatása híján várta a támadást. Miután Lengyelország – a Német Lovagrenddel fennálló konfliktus okán – ismét távol maradt a cseh ügyektől, a császár végül „fogadott fia”, Hunyadi Mátyás segítségét kérte. A hadba lépés a magyar uralkodónak is érdeke volt, hiszen az 1467-es erdélyi felkelés, majd a Moldvában elszenvedett vereség után saját országában is megrendült a tekintélye, így 1468 tavaszán védelmébe vette a csehországi katolikus rendeket, majd április 25-én keresztes hadjáratot hirdetett Podjebrád György ellen. Ekkor még Vitéz János esztergomi érsek és Csezmicei János pécsi püspök – Janus Pannonius – is támogatta Hunyadi elhatározását, ami azért érdekes, mert három évvel később éppen ők álltak annak az összeesküvésnek az élére, mely a király nyugati háborúskodása miatt szerveződött. Ehhez persze az is kellett, hogy Mátyás meddő küzdelembe bonyolódjon Csehországban.

Pedig a hadjárat igen kedvezően indult a magyar király számára, hiszen a „keresztesek” előbb megtisztították Ausztriát Podjebrád Viktorin seregeitől, majd kemény harcok árán a katolikus többségű Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot is megszállták. A morva főkapitányt is foglyul ejtő Mátyást a katolikus rendek 1469-ben, Olmützben már cseh királlyá is megválasztották, ez az aktus azonban fordulópontot eredményezett a háborúban. A ravasz Podjebrád válaszul IV. Kázmér fiait tette meg örököseinek, ráadásul az esztendő második felében Hunyadi seregei súlyos veszteségeket szenvedtek, miközben a császár vonakodott folyósítani a hadjáratra ígért pénzbeli támogatást.III. Frigyes Mátyás cseh királyságát sem volt hajlandó elismerni, hiszen gyakorlatilag nevető harmadikként figyelhette két feltörekvő szomszédjának háborúját, álláspontját pedig a magyar király 1470. évi bécsi látogatása sem tudta megváltoztatni.

Hunyadi ekkor jobb híján az Örökös Tartományok ellenzékével keresett kapcsolatot, ezzel azonban magára haragította a császárt, és végleg elveszítette a kompromisszum lehetőségét. Mátyás helyzete hamarosan katasztrofálissá vált, ugyanis Podjebrád György 1471 tavaszán elhunyt, a cseh rendek egy része pedig Prágában Ulászlót is megkoronázta. Ezzel megszűnt a „keresztes hadjárat” jogalapja, hiszen a trónon ismét egy katolikus uralkodó ült, tehát Mátyásnak két választása maradt: megalázó visszavonulás, vagy meddő küzdelem egy Habsburg-Jagelló egységfront ellen.

A magyar király végül a kockázatos utat választotta, aminek a fényében könnyen megérthető, hogy Vitéz János és Janus Pannonius 1471 tavaszán miért fordult Mátyás ellen. Jóllehet, Hunyadi bravúros módon győzedelmeskedett az összeesküvők és a magyar trónra meghívott Jagelló Kázmér herceg – Ulászló öccse – ellen, a cseh háború változatlanul „megnyerhetetlen” maradt. A király 1474-ben Boroszlónál is fényes diadalt aratott a Jagellók túlereje felett, trónigénye miatt azonban újabb és újabb konfliktusokba bonyolódott, az 1479-es olmützi békében pedig csupán annyit tudott elérni, hogy korábbi hódításait és – megosztva – a cseh királyi címet megtarthassa. Fényes sikerei ellenére Mátyás 1490-ben bekövetkező halálával elveszítette a több évtizedes háborút, ráadásképpen a Szent Koronát is legfőbb riválisa, Jagelló Ulászló (ur. 1490-1516) örökölte meg.