V. László király halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Állj meg, boszú, megállj:
Cseh földön ül a rab;
Cseh földben a király,
Mindég is ott marad,
De visszajő a rab…!”
(Arany János: V. László)

1457. november 23-án, Prágában fejezte be rövid életét V. (Utószülött) László magyar király (ur. 1453-1457), Albert (ur. 1437-1439) és Luxemburgi Erzsébet királyné gyermeke. László, aki Magyarország mellett Csehország trónját és az osztrák hercegi címet is birtokolta, élete nagy részét külföldön – elsősorban Bécsben –, III. Frigyes császár (ur. 1440-1493) és a Garai-Cillei liga befolyása alatt töltötte, korai halála miatt pedig önálló kormányzásra sohasem nyílt lehetősége.

Magyarország történetének második Habsburg uralkodója négy hónappal édesapja halála után látta meg a napvilágot, és egyből a politika fő áramába került, hiszen egyetlen utódként a korona rá várt. A rendek egy része ugyanakkor László helyett a fiatal III. Ulászló lengyel királyt – magyar uralkodóként I. Ulászlót (ur. 1440-1444) – akarta a trónra ültetni, akit kezdetben a megözvegyült Erzsébettel is összeházasítottak volna; a zűrzavarnak aztán a királyné váratlan szökése vetett véget, aki távozásakor – udvarhölgyével, Kottaner Jánosnéval – a Szent Koronát is ellopatta Visegrádról, és májusban megkoronáztatta alig három hónapos gyermekét.

A hatalmi harc mindazonáltal Ulászló javára dőlt el, így az özvegy gyermekével együtt Bécsbe menekült, a mellé pártolt főurak pedig rövid időn belül vereséget szenvedtek a kirobbant polgárháborúban. László herceg aztán 1442-ben édesanyját is elveszítette, így távoli rokona, III. Frigyes német-római császár vette őt magához, akinek komoly tervei voltak a magyar, cseh és osztrák örökséggel is rendelkező ifjú uralkodóval. Frigyes ambícióinak tudható be az is, hogy miután az 1444-es várnai ütközetben I. Ulászló életét vesztette, László – a rendek kérése ellenére – nem térhetett haza Bécsből, ezáltal pedig élethossziglan a császár, majd a Cillei-Garai bárói liga befolyása alá került.

A következő esztendők során a gyermek uralkodó királyságaiban kormányzók – Magyarországon Hunyadi János, cseh földön Podjebrád György – vették át a napi ügyeket irányítását, ez az állapot pedig egészen 1453-ig nem változott. Ebben az évben aztán a magyar, cseh és osztrák rendek összefogtak Frigyes ellenében, és Bécsújhelyen arra kényszerítették a császárt, hogy engedje szabadon a szinte fogolyként kezelt fiatal királyt.

Természetesen a „szabadság” nem jelentett valódi változást László számára, hiszen a továbbiakban – Prágában Podjebrád György, majd később Cillei Ulrik felügyelete és befolyása alatt – ugyancsak szoros őrizetben maradt, ahonnan soha nem nyílt számára kiút. A fiatalembert még az 1453. év során Magyarország királyává nyilvánították – ezzel tehát Hunyadi kormányzósága hivatalosan véget ért –, tényleges uralkodását azonban csak 1455-ben kezdte meg, ugyanis – 1440 után – ebben az évben tért haza először Budára. László természetesen hazánkban sem intézkedhetett önállóan, országlása valójában azt jelentette, hogy a két legjelentősebb bárói liga – a Garai-Cillei, illetve a Szilágyi-Hunyadi szövetség – megpróbálta őt kisajátítani a maga céljai számára.

Bár a torzsalkodás évei alatt a két hatalmi csoport között – elsősorban eljegyzési szerződésekben – időnként a kompromisszum szándéka is megmutatkozott, a törökverő Hunyadi János 1456 augusztusában bekövetkező halálával a ligák egyensúlya felborult, az V. Lászlót leginkább befolyásoló Cillei Ulrik pártja pedig megpróbált felülkerekedni riválisán. Ennek nyomán az 1456 őszén tartott futaki országgyűlésen Cillei kormányzói méltóságot nyert, és az uralkodó kíséretében hamarosan Nándorfehérvárra vonult, hogy Hunyadi Lászlótól a nyár során hősiesen megtartott vár átadását követelje

A törökverő hős fia és a gróf között feszülő ellentét végül a délvidéki várban tettlegességbe torkollott, Cillei Ulrik meggyilkolása nyomán pedig Magyarország a polgárháború szélére sodródott. László ebben a feszült helyzetben ugyanúgy viselkedett, mint bármikor addigi „uralkodása” során: előbb Nándorfehérváron, majd Szilágyi Erzsébet előtt is esküvel fogadta meg, hogy a Hunyadi-fiaknak a gyilkosság miatt nem esik majd bántódása, miután azonban visszatért Budára, tanácsadóira hallgatva a két fiatalembert és a család legtekintélyesebb híveit is bíróság elé idézte. Hunyadi László feje 1457 márciusában porba hullott, a kisebbik fiú, Mátyás pedig az országból sietősen távozó V. László foglyaként előbb Bécsbe, majd Prágába, Podjebrád György őrizetébe került, míg az ország az egymás ellen szervezkedő bárói ligákra maradt.

A fiatal uralkodó 1457. november 23-án, a cseh fővárosban váratlanul elhunyt, amit hosszú ideig Podjebrád mesterkedésére vezettek vissza, ám későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a király fehérvérűségben – leukémiában – szenvedett. V. László halálával kihalt a Habsburg-dinasztia alberti ága, így Csehországban Podjebrád György (ur. 1458-1471), Magyarországon pedig – a szegedi egyezmény értelmében – Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) került trónra, a császári család másik ága azonban III. Frigyes, majd az ő utódai alatt sem tett le arról, hogy ezeket a koronákat visszaszerezze.