Anjou Mária magyar királynő halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1395. május 17-én vesztette életét Anjou Mária (ur. 1382-1395), az első nő, aki a Szent Koronát fején viselhette.

Mária I. (Nagy) Lajos (ur. 1342-1382) és Kotromanics Erzsébet királyné harmadik lányaként született, feltehetőleg 1371-ben. Mivel Anjou királyunknak csak leánygyermekei voltak, az utódlás kérdése már nagyon korán elgondolkodtatta az uralkodót, aki saját tekintélyével és előkelő családból származó vőlegények (pl. Habsburg Vilmos, Luxemburgi Zsigmond) választásával keresztül tudta vinni, hogy mindkét országa elfogadja a nőági örökösödést.

Miután Katalin hercegnő 1378-ban elhunyt, Mária és a vele eljegyzett Luxemburgi Zsigmond lettek a trón első számú várományosai. A király idősebb lánya alig töltötte be 11. életévét, amikor apja meghalt, az ország vezetése így Erzsébet királyné és Garai Miklós nádor kezébe került. Az ország hamar zűrzavaros állapotba jutott, mert Mária anyja és annak támogatói ellenezték a Zsigmonddal kötendő házasságot, mondván, az cseh és német érdekeket szolgálna (Zsigmond bátyja, IV. Vencel birtokolta a cseh koronát).

A Luxemburgi-herceg helyett Plantagenet VI. Károly francia király (ur. 1380-1422) öccsét, Lajost akarták Magyarországra hívni. Másrészt a „nőuralom” nem bővelkedett sikerekben, Máriának és Erzsébetnek 1383-ban le kellett mondania Nagy Lajos birodalmának egyben tartásáról, a lengyel trónt a legkisebb hercegnő, Hedvig kapta meg. A káosz és Mária házassági tervei 1384-től polgárháborút idéztek elő, ugyanis a nyugalmat sokan éppen Zsigmondtól várták; a régens királynő megpróbálkozott ugyan az ellentétek elsimításával, de kudarca után is Lajos francia herceget támogatta, képviselők útján a két fiatal házasságot is kötött. Zsigmond, a kikosarazott vőlegény ekkor bátyjától kapott hadsereggel jött Magyarországra, és 1385 novemberében meghátrálására kényszerítette Lajost.

Látszólag rendeződtek a vitás kérdések, ekkor azonban közbeszólt a délvidéki Horváti família, mely Nagy Lajos rokonát, Durazzói Károly nápolyi királyt hívta az országba, aki 1385 utolsó napján el is foglalta a magyar trónt, II. Károly (ur. 1385-1386) néven. Az új király országlása mindössze 55 napig tartott, ugyanis a főméltóságok Forgách Balázs vezetésével 1386. február 7-én merényletet szerveztek ellene, majd Visegrádon börtönbe vetették, ahol halála után – az őt sújtó pápai átok miatt – még négy évig temetetlenül feküdt.

Károly kudarca ellenére a Horvátiak nem torpantak meg, hamarosan Nápolyi Lászlót, a meghalt uralkodó fiát léptették fel, mint újabb jelöltet. Mária és Erzsébet úgy gondolták, személyesen képesek lesznek csillapítani a délvidéki engedetlenséget, a Horvátiak azonban 1386. július 25-én Diakovárnál megtámadták a királynői kíséretet. A rövid küzdelem során Garai nádor és Forgách életüket adták a királynőkért, akiket a felkelők az Adriai-tenger partján fekvő Novigrád várába vittek. Itt Erzsébetet 1387 januárjában megfojtották, ezzel azonban a felkelők az ország szimpátiáját végleg elveszítették.

Zsigmond időközben visszatért Magyarországra, 1387 márciusában Mária férjeként megszerezte a koronát, majd júniusban kiszabadította feleségét, így véget vetett a polgárháborús helyzetnek. A rend megszilárdulásával Mária és Zsigmond hivatalosan társuralkodók lettek, mellettük a kancellári feladatot Kanizsai János esztergomi érsek egyedül látta el. A jog ugyan a királynő mellett szólt, de a szokás olyannyira nem ismerte a nőuralmat, hogy Mária csak fiúsítás révén, tehát „rex” címmel viselte a Szent Koronát.

A gyakorlatban az uralkodás hamarosan átkerült Luxemburgi Zsigmond (ur. 1387-1437) kezébe, felesége visszavonult a politikától az udvari életbe. Az 1395 májusában szülés előtt álló fiatal királynő halálát végül egy könnyelmű és szerencsétlen kimenetelű kirándulás okozta: május 17-én Mária egyedül lovagolt ki Budáról, és a hegyek között leesett lováról. Sérülése következtében a királynő elvetélt, és a vérveszteség miatt gyermekével együtt ő maga is meghalt.

Anjou Máriát, az első magyar királynőt Váradon temették el, trónját pedig Luxemburgi Zsigmond örökölte, aki később Cillei Borbálát vette feleségül. Mária – a Lengyelországban később szentté avatott Hedviggel ellentétben – nem vált nagy formátumú uralkodóvá, az életét megörökítő krónika és a vele kapcsolatos legendák középpontjában novigrádi fogsága állt. A népemlékezet ezenkívül még Diósgyőrt köti hozzá, ez a vár volt ugyanis Mária egyik kedvenc tartózkodási helye rövid uralkodása során.